Sírva beszélt kisfiáról a gyerekverő, alkoholista Molnár Gusztáv: Így nőttem fel én is - videó

Vágólapra másolva!
Mint írtuk, az RTL Klub egykori színésze október elsejével ismét bevonult egy vidéki rehabilitációs intézetbe, hogy legyőzze súlyos alkoholfüggőségét. Molnár Gusztáv 2022-ben vonult be először, ahonnan 265 nap után távozott, mégis visszaesett. Most újra meg akarja próbálni a kezelést, hiszen van egy kisfia is, akiről sírva beszélt, hiszen tudja, hogy miatta ugyanazt kell átélnie, amit ő is átélt gyerekkorában.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klub bukott alkoholista színésze, Molnár Gusztáv 2022-ben saját maga vallotta be, hogy majdnem belehalt az ivásba, ezután 265 napot töltött egy komlói rehabilitációs intézetben. Akkor azt mondta, összeszedte magát, sikerült leszámolni függőségével, de később kiderült, újra inni kezdett, többször látták részegen az utcán. A Corvin-negyedben a kukák mellett aludt fényes nappal, erről fotók is készültek. Annyira borzalmas állapotban volt, hogy később egy járókelő mentőt is hívott hozzá.

Molnár Gusztáv
Fotó: Molnár Gusztáv/Instagram

Kiderült, hogy korábban volt barátnőjét is zaklatta. Molnár Gusztáv többször megjelent az exe lakásánál, és számos alkalommal kellett kihívni a rendőröket, mert erőszakosan viselkedett, verte az ajtót, ordibált. Tizennégy alkalommal hívták rá a rendőröket, hol az exe, hol a szomszédok, akik már messziről felismerik és többször próbálták már elzavarni. A történtek után most úgy tűnik, belátta, hogy ismét segítségre szorul, ezért újra bevonult az elvonóra, hogy ezúttal hátha sikerül leküzdenie az alkohol iránti vágyat.

Talán ami a legfontosabb, hogy a jelen helyzetemet nem élem meg kudarcnak. Anno Komlóra megtörten kerültem be. Mindent elveszítve, és elvesztettem a hitemet."

Talán már élni sem akartam igazán. Ott 265 nap alatt visszakaptam magamból egy darabot, és elindulhattam az önismeret útján. Viszont ez a küzdelem és munka önmagammal egy életen keresztül tart, és talán az ott tanultakat nem sikerült a kinti életben megfelelően alkalmazni" – mondta a Borsnak bevonulását megelőzően Molnár Gusztáv, aki most úgy érzi, hogy van veszítenivalója, ezzel együtt van miért küzdenie és akarnia a gyógyulást. Másrészt ott van kisfia is, akivel szintén az alkoholizmusa miatt romlott meg a kapcsolata. Erről Hajdú Péter műsorában mesélt.

Molnár Gusztáv semmit sem tud a gyerekéről

A színészre akkor haragudtak meg leginkább az emberek, amikor kiderült, hogy kisfiát megverte, így édesanyja megtiltotta számára a láthatást. Molnár Gusztáv ritkán beszél arról, milyen a kapcsolatuk, vagy azóta van-e változás, most azonban a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban megrázó részleteket árult el arról, hogyan bántotta kisfiát és milyen most a kapcsolatuk.

Nem beszélhetek vele ugye... nyilván rettenetesen és nagyon fáj."

Nagyon sok dolog nagyon fáj az életemben… Így nőttem fel én is, és ugyanezt teszem a saját fiammal" - modta a műsorvezetőnek.

Molnár Gusztáv elmondta, hogy egy gyereknek sokkal jobban fáj, ha bántják, ezért nehezebben is bocsát meg. Legutóbb akkor beszélt fiával, amikor Komlóról telefonált neki, de ő akkor nagyon izgult emiatt, hiszen már egy éve nem tudott róla semmit. Elmondása szerint azért bántotta a kisfiút, mert ideges volt amiatt, hogy romokban volt a házasságuk gyereke anyjával, és nem tudott magán uralkodni. Amit a legjobban megbánt az az, hogy nagyon csúnya dolgokat kiabált a volt feleségének a kisfiú füle hallatára, úgy gondolja, hogy a gyerekének ezzel felnőtt korában is dolga lesz, mire feldolgozza, hogy az apja, azaz ő miket követett el ellenük és miért tette.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!