Megnősült a TV2 egykori gyereksztárja

Vágólapra másolva!
Az ének iskolája második évadának győzteseként megismert Berki Artúr feleségül vette születendő gyerekének édesanyját.
Vágólapra másolva!

Berki Artúr szerepelt Az ének iskolájában, a TV2 népszerű műsora után pedig A Dalban is láthatták már a nézők. Mint nemrég írtuk, a fiatal tehetség élete most újabb izgalmas fordulatot vesz, ugyanis apa lesz. A kisbaba érkezését egy, a párjával közös képpel tudatta a világgal, most pedig kiderült, hogy a fiatal pár össze is házasodott. "Az én Drága Feleségem és a Drága Családom! Köszönöm neked őket uram! Drága Fiam már csak téged várunk, Kis herceg" - írta oldalán az énekes.

Egy másik gyereksztárnak is gyereke született

Idén tavasszal jelentette be, hogy első gyermekét hordja a szíve alatt a Megasztárban 11 éves kislányként megismert énekesnő. Patai Anna énekes, rádiós műsorvezető és férje még a gimnáziumban találtak egymásra, és korán eldöntötték, hogy fiatalon szeretnének családot alapítani.

2024.09.03-án megszületett a gyönyörű fiunk: Pallus Bence! Isten hozott édes picikém!

- írta bejegyzésében korábban a fiatal énekesnő, amit a linkre kattintva tekinthet meg.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!