Már III. Károly király temetésére készülnek

III. Károly király
Vágólapra másolva!
Az uralkodó állapota úgy tűnik, hogy egyre rosszabb, ugyanis már a temetésére készülnek. III. Károly király még mindig nagyon beteg, gyakran helikopterrel szállítják.
Vágólapra másolva!

Még februárban került nyilvánosságra, hogy III. Károly királynál rákos megbetegedést diagnosztizáltak. A súlyos betegség akkor derült ki, mikor az uralkodó prosztatamegnagyobbodással került kórházba, azonban az orvosok észrevették, hogy baj van: daganatot diagnosztizáltak nála, ám nem prosztatarákról van szó. A pontos diagnózist eddig sem a király, sem a királyi palota nem közölte, ellenben az biztos, hogy jelenleg is kemoterápiás kezeléseket kap.

III. Károly király
III. Károly király állapota egyre rosszabb.
Fotó: AFP / Jane Barlow / POOL / AFP

Bár a hírek arról szóltak, hogy Harry herceg és Vilmos herceg apja már sokkal jobban van, most mégis a temetésére készülnek. Egy bennfentes elárulta, hogy temetési forgatókönyvet készítenek III. Károly király halála esetére, ugyanis sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogyan azt a nyilvánosság hiszi.

"Már dolgoznak a temetésének részletein. Megjelenik ugyan a nyilvánosság előtt, de egyre rövidebb ideig.

 Gyakran helikopterrel szállítják. 

Egy-egy rendezvény után hosszabb pihenésre is szüksége van" - kezdte az informátor. 

A palota azt sugalmazza, hogy Károly gyógyulóban van, de még mindig nagyon beteg. 

A palota tisztviselői elég gyakorlatiasak ahhoz, hogy tudják, a halála nem kizárható. A hivatalnokok gondoskodnak arról, hogy a király temetése megfeleljen a kívánságainak és elvárásainak, miközben betartják a megfelelő protokollt is" - magyarázta.

III. Károly király temetési forgatókönyve

Ha esetleg úgy alakulna, hogy a király meghalna, akkor életbe lép a szigorú szabályok szerint megírt temetési forgatókönyv, ami nemcsak Károly esetében, de az összes királyi család tagjait is érinti, ha ők is elhaláloznak majd. Mindegyik forgatókönyv különböző hidak nevét viseli, a királynőé - aki 2022. szeptember 8-án halt meg - a London Bridge hadművelet nevet kapta. 

Az uralkodó temetési forgatókönyve az Operation Menai Bridge nevet kapta, ami akkor lép életbe, ha meghalna. Először az Egyesült Királyság miniszterelnökét tájékoztatják, majd a személyzet legfontosabb tagjait. Ezután következik a halálának hivatalos bejelentése, a hivatalos gyászidőszak, majd maga a temetési forgatókönyv - írja az In Touch. 

Minden nyilvános, nagyobb eseményeken szervezési és biztonsági tervekkel készülnek, melyeket hivatalnokoknak kell kidolgozniuk a legapróbb részleteit, majd tételesen meg kell vitatniuk az uralkodóval.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!