A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Szabó Zsófi meglepő dolgot állít a súlyáról

Szabó Zsófi
Vágólapra másolva!
A TV2 műsorvezetője rengeteg kilót fogyott az elmúlt években, amit többek közt a sportnak, a táplálkozásnak, illetve saját magának köszönhet. Szabó Zsófi agyon tudatos, korábban pedig nagyon félt, hogy ismét meghízik.
Vágólapra másolva!

Szabó Zsófi visszatért a TV2-höz, melyet ő maga hazatérésként emleget, hiszen hosszú éveken át játszotta Betty Tanakis szerepét a Jóban Rosszban című sorozatban. Szabó Zsófival először a Mokkában találkozhattak a tévénézők, valamint már az Újratervezés című műsorban is látható. A TV2 Klub nagyköveteként - amelyet a TV2 csoport nemrég indított nőknek szóló csatornája - pedig új kihívásokkal kellett szembenéznie.

Szabó Zsófi
Szabó Zsófi bikiniben
Fotó: Szabó Zsófi/Instagram

A műsorvezető az utóbbi években rengeteget fogyott, tökéletes alakját pedig egyre többször mutatja meg a közösségi oldalán is. A műsorvezető saját bevallása szerint alakját a tudatos táplálkozásnak, a rendszeres mozgásnak, valamint kitartásának köszönheti. 

"Ha valamiben, ebben roppant tudatos vagyok. 

Az első két évben azért sem engedtem el a gyeplőt, mert féltem, nehogy visszahízzak

 - kezdte.

"Emlékszem, volt egy bikinifotózásom, és ahogy ránéztem a képekre, rögvest az ugrott be, hogy ’bár most jól nézek ki, de ugye később is meg fogom tudni tartani az alakom?!’ Ilyen félsz ma már nincs bennem.

Sőt ha épp olyan napom van, hogy nyűgös vagyok, esetleg női bajom van, akkor megengedek magamnak egy croissant-t, vagy elfelezek egy desszertet ebéd után. 

Ennyinek bele kell férnie. 

Nagyjából két-három kiló súly­ingadozást engedek meg magamnak. 

Viszont tilos lenne belépnem egy pékségbe! " - hangsúlyozta a Story.hu-nak.

A lapnak azt is megosztotta, hogy az utóbbi években sokkal többet szorongott, mint azt kellett volna. De útkeresésben volt, és mint a legtöbb egyedülálló anya, azon aggodalmaskodott, miként tudna egy biztosabb életet kialakítani a kisfiának és saját magának. Év elején fokozatosan kezdte leépíteni a stresszt az életéből. A munkamegbeszéléseket például telefonon, az erdőben sétálva bonyolítja le, nem pedig a sokadik kávé felett a belvárosban. Jelenleg sok változás van az életében, aminek nagyon örül.

Szabó Zsófi jó kapcsolatban vált el férjétől

Szabó Zsófi 2016 októberében, Nyíregyházán házasodott össze Kis Zsolttal, 2017 decemberében megszületett gyermekük, Kis Mendel. 2021 januárjában bejelentette, hogy elválik férjétől, akivel habár már szakítottak, még mindig jó a kapcsolata.

Mi nagyon jóban vagyunk, és azt hiszem, jól döntöttem, amikor megfogalmazódott bennem, hogy tőle szeretnék gyermeket.

Ő nagyon jó apuka, pont ma reggel, az oviba menet mondtam a kisfiamnak, hogy az apukáját mindig nagyon fogom szeretni, mert neki köszönhetem őt, Mendel az én ajándékom. Szerintem nagy dolog felülkerekedni a sértettségen, a fájdalmon és nem köpködni egymásra. Mi nagyon szorosan fogjuk egymás kezét" - vallotta be. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!