Hamarosan érkezik Zimány Linda első gyereke?

Zimány Linda
Vágólapra másolva!
A modell évekig a karrierjére koncentrált, azonban ebben az évben eldöntötte, hogy a párkeresésre fókuszál. Zimány Linda vágyik már egy férfira, és arra, hogy édesanya legyen, és ha minden jól alakul, akkor hamarosan teljesülni is fog az álma.
Vágólapra másolva!

Zimány Linda az elmúlt években a karrierjére összpontosított, idén azonban a társkeresésre helyezi a hangsúlyt. Még az év elején megfogadta, hogy nem szeretne annyit dolgozni. Eddig ugyanis ha valaki például randira hívta őt, a munka sokszor közbeszólt, és folyton áttette ezeket a randevúkat, ez pedig hosszú távon nem működött. Hangsúlyozta többször is, hogy szeretne most már egy jó párkapcsolatot. Persze most sem szomorkodik, de most már valóban erre vágyik. Az elmúlt két évben voltak próbálkozásai, de nagy bánatára egyik sem fordult komolyabbra.

Zimány Linda
Zimány Linda jelenleg is keresi az igazit
Fotó: Zimány Linda/Instagram

A mai világban nehéz igazi társat találni. 

Olyan párkapcsolatot szeretnék, amiben támogatjuk egymást a munkában, továbbá szellemileg és lelkileg is számíthatunk a másikra. 

Viszont azt látom, ha baj van, hajlamosak vagyunk elszaladni egymás mellől, és azt gondolni, úgyis találunk majd egy másikat, egy újat.

 Én olyan családban nőttem fel, ahol ez egyáltalán nem jellemző" - mondta korábban. 

Zimány Linda hamarosan édesanya lehet

Lénát Évi jósnő azonban pozitív hírekkel szolgált a csinos modellnek, ugyanis meglátása szerint nemcsak a szerelem, de a baba is hamarosan beköszönt majd az életébe. 

"El fog jönni az igazi az életében, már nagyon közel van. 

Baba is várható két éven belül, úgyhogy ne adja fel Linda, és ne foglalkozzon a kritikákkal, az őt ért negatív kommentekkel. 

Linda előtt áll még az egész élet, és boldog lesz. Teljesülni fog az az álma, hogy családanyává váljon" - nyilatkozta a Borsnak. 

Zimány Linda zaklatás áldozata volt

 Németországban elfogták, majd hazaszállították H. Csabát, aki korábban Zimány Lindát is zaklatta és életveszélyesen megfenyegette, de más bűncselekményekkel is gyanúsítják. Zimány Linda örül, hogy a férfi már nincs szabadlábon, aki szerinte jóval átlépett egy határt. Olyan üzeneteket küldött neki, amikben arról írt, hogy darabokra töri a csontjait, mindezt felveszi videóra és kirakja az internetre, hogy mindenki lássa, ahogy visít.

A férfi azt is mondta, hullazsákba kerülnek majd a szülei és a modell is, mert minden magyar celeb ezt érdemli. Zimány Linda ezek után úgy érezte magát, mint a legrosszabb horrorfilmben. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!