Végső felkészülésen az első űrturista<br/>

Vágólapra másolva!
Dennis Tito amerikai multimilliomos szombaton megkezdte az űrrepülésre való felkészülés utolsó szakaszát az orosz Csillagvárosban. Tito a tervek szerint április 30-án látogat a világűrbe.
Vágólapra másolva!

Tito nem adja fel azt az álmát, hogy ő legyen a világ első űrturistája: a múlt héten szerződést kötött az orosz Roszaviakoszmosz céggel arról, hogy április 30-án egy Szojuz-TM űrhajó fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásra látogat.



A 60 éves kaliforniai vállalkozó állítólag 20 millió dollár körüli összeget fizetett az orosz vállalatnak azért, hogy utazással együtt összesen tíz napot töltsön a világűrben, ebből hatot az űrállomáson.

Tito eredetileg arról kötött szerződést a Mir űrállomást üzemeltető orosz Enyergija cég tulajdonában levő MirCorp kereskedelmi vállalattal, hogy a Mirre utazik, de ez a terv dugába dőlt, mivel Moszkva úgy döntött: március 6-án megsemmisíti a szerkezetet.

Tito bejelentése némileg kellemetlen helyzetbe hozta a NASA-t, amely egyelőre nem támogatja a civil űrrepülést a Nemzetközi Űrállomásra. Mint a NASA egyik illetékese a Space.com internetes magazinnak elmondta, abba nem szólhatnak bele, hogy az oroszok a saját űrhajójukon kit visznek fel az űrbe, de az űrállomásra való belépéshez az ő beleegyezésük is szükséges. Az ingatlanügyletekből meggazdagodott milliomos azonban leszögezte, hogy a NASA nem élhet semmiféle vétójoggal az ő repülését illetően.

"Az elkövetkező három hónapban semmi mással sem fogok foglalkozni, csakis a napi nyolcórás elméleti és gyakorlati felkészítésnek szentelem az időmet" - mondta Tito, aki egyébként hiszi, hogy történelmi küldetést hajt végre. Mint mondta, útjával megnyitja a lehetőségeket a polgári űrutazások előtt. Tito hasonlata szerint alig 100 évvel ezelőtt még a hagyományos repülés is luxus volt, csak nagyon kevés tehetős ember emelkedhetett a levegőbe.

Tito esélyeit egy kicsit beárnyékolja, hogy csak nem régiben gyógyult fel egy tüdőgyulladásból. Tito az orosz űrhajósok kiképzőközpontjában, a Csillagvárosban három hetet gyakorol, majd Houstonban, a NASA Johnson Űrküzpontjában is szeretne csatlakozni Talgat Muszabajev és Jurij Baturin űrhajósokhoz, a Szojuz hivatásos űrhajósaihoz, további felkészülésre.

(MTI)

Korábban:

2000. június 19. Hazai idő szerint hétfőn délután a Mir Corporation nevű cég hivatalosan is bejelentette, hogy elindítja "Citizen Explorer" nevű programját, melynek keretében pénzért lehet a világűrbe utazni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!