Véget ért egy csodálatos álom - utolsó beszámolónk Kaliforniából<br/>

A Marsot "meghódító" magyar diákok, Bernadett és Zsófi vasárnap érkeznek vissza Budapestre. Ők és társaik, a csodálatos kalandot átélt kilenc diák tudós kapcsolatban marad az interneten keresztül. A búcsúzáskor megígérték egymásnak: egyszer majd a vörös bolygón találkoznak, az általuk lefényképezett rejtélyes fekete sziklák tövében.

Sik András, Gaál Bernadett szakmai felkészítője és mentora, az ELTE TTK geográfus szakos hallgatója az [origo] kiküldött tudósítójaként számol be az utolsó két nap eseményeiről.

2001. február 15. csütörtök, 9.00 PST (18.00 KözEI), San Diego, Kalifornia

Régi ismerősöknek járó örömmel üdvözöltük a fáradhatatlan Ken Edgettet, amikor másodszor is beléptünk a kissé titokzatos Malin Space Science Systemsbe (amelynek pontos címe már kis noteszom egyik lapján is megtalálható). Miközben Mike Malin megkezdte az elmúlt napokban készült marsfelszíni felvételek áttöltését az MSSS szerverére, azt is volt időnk átérezni, hogy az MGS képei a Deep Space Network rádióteleszkóp-hálózaton hogyan érkeznek meg a JPL (Sugárhajtás Laboratórium) egyik szerverére, majd hogyan kerülnek a két híres kutató monitorjaira. Leírhatatlan érzés volt ez a várakozás, mert tudtuk, hogy mi leszünk az első emberek, akik láthatják a hétfőn kiválasztott felszíni területek nagy felbontású felvételeit.

Ken Edgett, a Mars felszíni kutatásának egyik vezető szakembere a diák tudósok által készített köszönőlevéllel (Fotó: R. Zimmerman / The Planetary Society)

A letöltődés után a diák tudósok nekiláttak a képek vizsgálatának, a különböző formák és alakzatok értelmezésének. Mellettük ülve, ötleteiket és elméleteiket hallgatva komolyan úgy éreztem, hogy igazi tudósok közt vagyok, amiben a szervezők is egyetértettek velem.

A másnapi sajtókonferenciára készítendő sajtóközleményhez egy felvételt kellett volna kiválasztani, ám végül mindhárom kép bekerült az anyagba, mivel mindegyikük nagyon érdekesnek bizonyult. A legnagyobb izgalmak a harmadik felvételen látható "rejtélyes" fekete sziklákat övezték, amelyekhez hasonlókat még nem láttunk a Marson. (Fontosnak tartom megjegyezni, hogy felfedezésük egy szerencsés véletlennek köszönhető csupán, mivel a nagy felbontású képek helyeinek kiválasztásakor 5:4 arányban szavaztak erre a diák tudósok egy másik lehetőséggel szemben. Persze az is lehetséges, hogy a másik felvételen valami még izgalmasabb dolgot találunk.)

A munka után felüdülésképpen először a San Diego-i Mission Bay homokos partjára mentünk, így a Csendes-óceán is felkerült "Az állóvizek, ahol jártam" című listámra.

A jövő marskutatói a Csendes-óceán partján (Fotó: R. Zimmerman / The Planetary Society)

Ám ezzel a mai napi pihenőprogram még nem ért véget, mert délután beültünk egy félgömb alakú vászonnal ellátott, "hiper-térhatású", "szuper-élethű" moziba, egy Kalifornia vadvilágát, illetve egy másik, a Mir űrállomást bemutató film megtekintésére.

2001. február 16. péntek, 11.00 PST (20.00 KözEI), San Diego, Kalifornia

A program utolsó napján sajtókonferenciát tartottak eredményeikről a diák tudósok, természetesen Legolandban. Ken Edgett röviden bemutatta a három különleges felvételt, majd a diák tudósokkal együtt válaszolt a kaliforniai diák újságírók kérdéseire.

Később Bob Anderson is megérkezett, a 2003-as leszállóegység-páros marsjáróinak egyik vezető tudósa, aki ugyancsak számos kérdésre adott kimerítő választ. A sajtókonferencia végén kénytelenek voltunk érzékeny búcsút venni Mr. Edgettől, de reméljük, hogy csak átmenetileg. Majd Los Angeles felé indultunk, hogy több mint két órás péntek délutáni közlekedési dugón átverekedve magunkat megérkezzünk az amerikai diák tudós mentorának házába, ahol egy nagyszabású vacsora várt ránk - két tucat sült csirke elkerülhetetlen társaságában.

A búcsúzás pillanatai természetesen nem sikerülhettek rövidre, hiszen itt lehetett utoljára együtt a kilenc diák tudós, és a kis csapat tanára, Page Valderrama. Innen már egy Los Angeles-i szállodába mentünk, hogy másnap mindenki saját hazája felé induljon a repülőtérről.

Egy pillanatra visszagondolva megérkezésünkre eszünkbe jutott, hogy csak hat napja volt ugyan, de hogy ez nem akármilyen hat nap volt, az egészen bizonyos.

A szervezők és a gyerekek persze kapcsolatban maradnak az interneten keresztül, és megígérték egymásnak, hogy egyszer majd a Marson találkoznak, a rejtélyes fekete sziklák tövében. Ha pedig néhány nap múlva felébrednek ebből a valóban csodálatos álomból, s kezükbe fogják saját felvételeik hatalmas méretben kinyomtatott példányait, biztosak lehetnek benne, hogy mégis valóság volt az, amit kilenc kiválasztottként átélhettek, s amire boldogan emlékeznek vissza - még talán a Marson is.

Sik András

Ajánló:

Több mint tízezer jelentkezőből választotta ki a Planetary Society és a NASA azt a kilencet, akik közé két magyar pályázó is bekerült. Bodó Zsófia és Gaál Bernadett 2001 február 11-én a Mars aktív kutatásába is bekapcsolódott. Az előkészületeket, a kaliforniai munkát és az eredményeket dossziénkban kísérheti figyelemmel.

Korábban:

2001. február 16. Bernadett és Zsófi minden szempontból megállják helyüket Kaliforniában. Szakmai felkészültségüket az amerikai szakemberek is kiemelkedőnek tartják, az érdeklődésre pedig jellemző, hogy amerikai gyerekek tömege kért autogramot tőlük. Sik András, Gaál Bernadett szakmai felkészítője és mentora, az ELTE TTK geográfus szakos hallgatója az [origo] kiküldött tudósítójaként számol be a harmadik és negyedik nap eseményeiről. Völgyek, homokdűnék, rétegek, hatalmas sziklák: a Mars Global Surveyor kamerája lefényképezte azokat a területeket, amelyet a Kaliforniában dolgozó kilenc diák tudós, köztük Bodó Zsófia és Gaál Bernadett közösen választott ki. Először az űrkutatás történetében polgári személyek irányítottak egy űrszondát.