A tijuanai rendőrség letartóztatta dr. Francisco Javier Valentin y Ortizt, egy helyi állami klinika alkalmazottját.
Az orvost gondatlanságból elkövetett testi sértéssel és helytelen orvosi gyakorlat folytatásával vádolják, valamint azzal, hogy a műtétet az erre feljogosító orvosi végzettség nélkül végezte.
Az illetékesek szerint a letartóztatott orvos csak általános sebészi képesítéssel rendelkezett, ezért a szükséges urológusi bizonyítvány hiányában jogosulatlanul végzett hasonló műtéteket.
Mikor a szerencsétlenül járt páciens 2000 szeptemberében megérkezett a klinikára, csupán körül kívánta metéltetni magát. Az előbőr (fityma) eltávolítása helyett azonban amputáció várt rá.
A körülmetélés helyi érzéstelenítéssel végezhető egyszerű rutinműtét; a beteg általában röviddel az operáció után hazatérhet.
A beavatkozás időnként kockázatos lehet: túlzott vérzés léphet fel, előfordulhat, hogy túl sok vagy túl kevés bőrt távolítanak el, illetve járhat nem kívánatos esztétikai jellegű következményekkel is.
A teljes gyógyuláshoz a szexuális tevékenység 4-6 hetes szüneteltetésére van szükség.
Számos oka lehet annak, hogy felnőtt férfiak a körülmetélés mellett döntenek: kulturális és szociális tényezők, illetve orvosi indokok, mivel a beavatkozás csökkenti bizonyos fertőzések kockázatát.