Annak ellenére, hogy más nemzetekhez csatlakozva korábban is jártak már magyar kutatók az Antarktiszon, ez az első önálló magyar expedíció a jég birodalmában. Rockenbauer Pál és Szabados Tamás 1967-1968 során filmet is készített a kontinensen, amelynek méltó folytatása lehet majd a mostani expedíció filmsorozata.
Az Antarktiszra induló csapatnak a kitűzött feladatok sikeres teljesítése mellett az is célja, hogy megalapozza a folyamatos magyar jelenlétet a fagyos kontinensen. Ez egyrészt lehetőséget teremtene egy átgondolt és széleskörű magyar Antarktisz-kutatóprogram megvalósítására, másrészt pedig lehetővé tenné Magyarország számára, hogy részt vegyen az Antarktiszra vonatkozó nemzetközi döntések meghozatalában.
Ennek érdekében a sikeres hazatérés után számos előadást, bemutatót és kiállítást szerveznek majd, ahol az érdeklődő nagyközönség alapvető ismeretekhez juthat a távoli kontinens jeges világáról.
Sik András