Négyszárnyú kínai dínók

A négyszárnyú, tollas dinoszauruszok nemrégiben fölfedezett maradványai új megvilágításba helyezik a repülés őstörténetét.

Nem csapkodott, hanem siklott (fotó: Xing Xu; Nature)

A most előbukkant pulyka méretű teremtények minden bizonnyal a fák lombjai közt élték életüket, mintegy 130 évmillióval megelőzve a bontott csirke felbukkanását. Tollas szárnyaik és farkuk segítségével szállhattak ágról ágra.

A közelmúltban felfedezett hat példány egy eddig ismeretlen dinoszaurusz-családhoz tartozik. A kutatók szerint ez a család kulcsszerepet játszhatott a madarak evolúciójában.

A lelőhelyen, a kínai Liaoningban már eddig is számos látványos "madárszaurusz" maradványát sikerült feltárni.

Az új lelet elsősorban azért tarthat számot intenzív tudományos érdeklődésre, mert alátámasztja az elképzelést, hogy a mai madarak ősei lomblakó négylábúak voltak. A hipotézist először 1915-ben fogalmazták meg a paleontológusok, ám mind ez idáig nem sikerült ősmaradványokkal alátámasztani.

A pekingi Gerences Paleontológiai és Paleoantropológiai Intézet munkatársa, Xing Xu vezetésével dolgozó kutatócsoport szerint a liaoningi lelet lehet az elmélet első konkrét bizonyítéka.

"Bár a madarakat a dinoszauruszoktól származtató elméletet ma már széles körben elfogadják, továbbra is vitás kérdés, hogy a madarak ősei milyen körülmények között tanultak meg repülni" - fogalmaznak a kínai kutatók a Nature tudományos hetilapban.

"Új bizonyítékaink arra utalnak, hogy a Dromaeosauruszok a Theropodák egy csoportjába tartoztak, és négyszárnyú, valószínűleg siklani is képes állatok voltak - így közbenső lépcsőfokot jelenthettek a szárnyak aktív mozgatásán keresztül történő valódi repülés felé.

Az alapvető elképzelés abban ragadható meg, hogy a dinoszauruszok fejlődése először egy sikló fázison ment keresztül, mielőtt a két mellső végtag igazi repülésre képes szárnnyá vált" - foglalja össze az elméletet dr. Angela Milner, a Londoni Természettudományi Múzeum munkatársa.

Szekértáborok vitája

A kérdés szakértői kénytelenek lesznek ismét górcső alá venni a legősibb ismert madárnak tartott Archaeopteryxet, hogy megállapítsák, voltak-e esetleg elcsökevényesedett hátsó szárnyai.

"A kínai felfedezést joggal nevezhetjük kiemelkedő jelentőségűnek, hiszen kézzelfogható bizonyítékkal járul hozzá a repülés eredetéről alkotott ismereteinkhez" - jelentette ki dr. Milner.

"Ugyan elég apró dinoszauruszról van szó, de jól látható, hogy képes volt fára mászni. A karokon található jól fejlett tollak, kiegészítve a hátsó végtagok és a farok siklótollaival bizonyára képessé tették a repülésre."

Végül is hogyan alakult ki a repülés? A kérdés napjainkig megannyi heves vitát kavart. A jelek szerint a "szaurológusok" két részre szakadtak, aszerint, hogy az ősmadarak vajon a talaj közelében élő lények voltak-e, akik számára a szárnyak a futást segítették, vagy inkább a magasban cikázó lomblakók, akik - egyes mai erszényesekhez hasonlóan - a siklásban lelték meg az ugrás kiterjesztését.

Talán nem elhamarkodott kijelenteni: a négyszárnyú tollasgyíkok felfedezése nem tesz pontot a tudományos vita végére.