"Azokban a percekben úgy éreztem, hogy vagy én élem túl, vagy ő. Meg voltam győződve arról, hogy az állat meg akar enni" - nyilatkozta a The Daily Telegraph című lapnak a vétkes búvár. A június 9-én történt bűncselekményt a helyi halászati felügyelőség illetékese fedezte fel. A tettes kilétéhez alig férhetett kétség, mivel a felügyelő a Sydney melletti partszakaszon végzett ellenőrző körútja közben a búvárt a frissen megölt szürke dajkacápa teteme mellett találta.
A szürke dajkacápa (Carcharias taurus) a kihalással fenyegetett, védett fajok közé tartozik, ám kétségtelenül előfordulhat, hogy veszélyt jelent az emberre. A szóban forgó példány azonban - hangoztatják az ausztrál természetvédelmi illetékesek - még fejletlen állat volt.
Amennyiben valóban vádat emelnek a férfi ellen, ő lesz az első, aki az érvényben lévő jogszabályok alapján bíróság elé kerül, azóta, hogy a cápafajt védetté nyilvánították 1984-ben. Akár kétévi fegyházat és/vagy kb. 220 ezer ausztrál dollár pénzbüntetést is kiszabhatnak rá.