A gammakitöréseket a múlt században, a hidegháború tudományos "melléktermékeként" fedezték fel. Először 1973-ban közöltek publikációt az Univerzum mélyéről érkező gammafelvillanásokról, amelyekről először azt hitték, hogy valamelyik ország atombomba-robbantásának árulkodó kísérőjelensége. Rövid idő alatt világossá vált, hogy e rejtélyes jelenségek szinte mindennaposak az Univerzumban. Ma már tudjuk, hogy az égbolt valamely pontján átlagosan naponta bekövetkezik egy gammafelvillanás.
A jelenség természetét sokáig rejtély fedte, s csak az elmúlt évek során merült fel néhány lehetséges magyarázat. Ezek a hatalmas energiát felszabadító kozmikus robbanások valahol a távoli Univerzumban játszódnak le, rendkívül rövid idő alatt. Kétféle felvillanás ismert: az egyik típusnál mindössze a másodperc töredékéig, míg a másik estben akár néhány percig is eltarthat a felvillanás. A kitörések hatalmas mennyiségű energiát sugároznak ki - mintegy százmilliárdszor többet, mint a Nap egy év alatt.
Szerencsére a gyors és erőteljes felvillanást követően a spektrum más tartományaiban még észlelhető a jelenség. Ezt először egy olasz röntgenműhold, a Bepposax fedezte fel 1997-ben. Azóta optikai és rádiótartományban is sikerült már utófénylést észlelni, amely órákig, sőt napokig árulkodó nyoma maradhat egy-egy gammakitörésnek.
A tudomány jelenlegi állása szerint az Univerzum mélyéről eredő gammakitörések olyan egzotikus folyamatokról hozhatnak hírt, mint például a fekete lyukak születése, neutroncsillagok ütközése és összeolvadása vagy igen nagy erejű szupernóva-robbanások (hipernóvák). A Swift segítségével így kiderülhet például, milyen folyamatok során születnek a fekete lyukak, sőt a szakemberek abban bíznak, hogy új típusú gammafelvillanásokat is sikerül majd azonosítani. A felvillanásokból érkező gammasugárzás vöröseltolódása alapján meg lehet majd állapítani azt is, hogy milyen messziről érkezett a sugárzás és mekkora volt az eredeti intenzitása.
Csengeri Tímea