Titan: hatalmas siker, kis hibával

A Huygens-űrszonda január 14-én leszállt a Szaturnusz Titan nevű holdjának jégvilágába, fantasztikus képeket és igen részletes egyéb adatokat küldve a Földre. Az első három nap eredményeinek összefoglalója.

21 órakor a Huygens irányítóközpontjában bemutatták az első képeket a Titan felszínéről. A szemünk láttára tárult fel egy új világ, valószínűleg csak kevesek által várt minőségben és részletességgel. Másnap, január 15-én délelőtt újabb képeket közöltek, köztük az első színes felvételt és panorámaképet.

A jobb oldalon az első színes képet láthatjuk a Titan felszínéről és közvetlen közelről. A színeket a felszínről visszavert fény színképelemzése után rendelték a képhez, amelynek segítségével jobb képet kaphatunk a valós helyzetről. A vízjég és szénhidrogénjég keverékéből álló felszín egyébként sötétebb, mint azt eredetileg gondolták. A kavicsok aljánál megfigyelhető formák erózióra utalnak, amelyet folyadék mozgása okozhat. Lehetséges, hogy a tenger- vagy tóparton vagyunk egy "árapályzónában", csak itt nem folyékony víz mozgat kőzeteket, hanem folyékony szénhidrogén görget és nyaldos "jégkavicsokat". Egészen bizarr, szokatlan világ, amelyhez hasonlót eddig nem láttunk.

Az első elemzések után nagyobb jégtömböknek gondolt kerek alakzatok inkább nagyobb kavics méretűek (a kutatók pénteken még nem adtak meg méreteket, előbb részletes elemzést végeztek). Ezek alapján a kép középvonala alatt lévő hosszúkásabb szikla (bal oldalon) kb. 15 centiméter széles lehet, és kb. 85 centiméterre van a leszállóegységtől.

A Telescopium.hu csillagászati portál információi szerint a Huygens az új adatok fényében 2 óra 27 perc és 50 másodperc ereszkedés után kb. 16 km/órás sebességgel ért felszínt. A zökkenés nyomán egy szenzor kikapcsolódott, de néhány percen belül az is feléledt. A penetrátor 15 cm mélyen hatolt be a Titan felszíni törmeléktakarójába és az első elemzések szerint egy vékony felszíni kéreg után homogén szerkezetű anyaggal találkozott. Ez mechanikai szempontból a nedves homok vagy agyag viselkedéséhez állt közel. A megfigyelt szélsebesség 10 és 20 km magasság között 25 km/h körül lehetett. Mindezt földi rádióteleszkópok segítségével 1 m/s pontossággal számították ki, azaz részben sikerült pótolni a fent említett hiányosságokat. 16 és 18 km-es magasság között valószínűleg egy metánködön haladt át a berendezés. A külső hőmérséklet az ereszkedés elején 160 km magasan 70,5 K körül volt, a felszínen pedig 93,8 K.

Az első közzétett kép (lent): a jobb oldali sötét terület folyékony közeg (valószínűleg metán-etán tenger vagy tó), a kép nagyobb részét kitevő rész pedig egy jeges felszín lehet, amelybe talán csatornák és folyómedrek mélyülnek. Nem kizárt tehát, hogy egy tengerpartot látunk a Titanon! A felvétel 16,2 kilométeres magasságból készült, a felbontás 40 méter/pixel.