Szingli-világ

A kései családalapítással, lanyhuló gyermekvállalási kedvvel és a házasságról alkotott nézetekkel foglalkozó sorozatunk második részében arra keressük a választ, mi lehet a hátterében a nyugati társadalmakra egyre jellemzőbb szingli életformának.

A szingliségről hajlamosak az emberek azt hinni, olyan állapot, amelyet a fiatalok önként vállalnak. S ugyanígy, meglehetősen leegyszerűsítő módon okolják a mindent felborító értékrendváltozást, az önzést és az elköteleződéstől való félelmet, ami szerintük a huszon- és harmincévesek körében dívik.

A jelenséggel olyan sokan foglalkoztak (antropológusok, pszichológusok, családszociológusok, közgazdászok), hogy többkötetes könyvet tenne ki akár csak munkásságuk összefoglalása is. Rengeteg feltételezés, teória született, amely annak a megfejtésére törekszik, miért nem akarnak a fiatalok családot alapítani.

Voltak, akik azt vallották, hogy a jelenség szimplán megmagyarázható racionális indokokkal. A nők elsősorban gazdaságilag élveznek egyre nagyobb függetlenséget. Főállásban dolgozóként egyre jobb kilátásuk van arra, hogy a férfiaktól függetlenül neveljék fel gyerekeiket; azoktól függetlenül, akik nem egy esetben erőszakosan bánnak velük, verik a gyermeket, vagy más okok miatt nehéz velük együtt élni. A híres közgazdász, Gary Becker alkotott egy elméletet arról, hogy azon asszonyok számára, akik szívesen vállalják a hagyományos munkamegosztást (háztartásvezetés, gyereknevelés és eltartotti státus), nagyon vonzó a házasság (Gary S.Becker: A Theory of Marriage 1-2, 1973 - 1974, Journal of Political Economy /JPE/).

Azok, akik ezt a munkavállalással kombinálják, kevésbé függenek a családfenntartótól. Ahogy egyre nő a női foglalkoztatás aránya és a nők keresete, úgy a házasság egyre kevésbé válik vonzóvá a nők számára. Noha összességében a trendek ezt bizonyítják, egyéni szinten ez az "összejátszás" nem igazolódik. Sőt, sokszor ennek az ellentéte igaz: úgy tűnik, azok az alsóbb osztálybeli származásúak, akiknek generációkkal ezelőtt esélyük sem volt felsőbb iskola elvégzésére, most öntudatosabb és egzisztenciálisan biztosabb helyzetükben szívesebben házasodnak.

Ezzel szemben a kulturális magyarázat hívei az értékrend megváltozását okolják; náluk sűrűn hangzik el a kifejezés: a nemi szerepek revolúciója. Megfogalmazásuk szerint, ahogy a férfiak egyre kevésbé mondhatják el magukról azt, hogy egyedül ők felelősek a háztartás financiális fenntartásáért, ugyanakkor kevés hajlandóságot mutatnak a háztartás körüli besegítésre. A nők egyre inkább hajlamosak átgondolni a házasságról, gyereknevelésről és munkáról szóló nézeteiket. Az úgynevezett gender-gap - azaz a két nem közti különbség - a nemi szerepekkel kapcsolatos elvárások mentén egyre inkább nőni látszik, és a kutatók szerint ez az alsóbb osztályokban a legnagyobb. Az egyébként is kevésbé biztosabb megélhetéssel bíró, iskolázatlanabb, de "tekintélyükhöz" ragaszkodó férfiak mind inkább népszerűtlenek a házasság piacán.

Társadalomtudományi kérdések iránt érdeklődők számára ismerősen hangozhat Francis Fukuyama neve. A nagy szétbomlás című művében a társadalomban tapasztalható kohézió, összefogás gyengüléséről beszél, s hosszasan fejtegeti a család intézményének megrendülésének okait (Fukuyama: A nagy szétbomlás, 2000, Európa Könyvkiadó). A szerző ötvözi a kulturális magyarázatot a közgazdasági érveléssel.

Ok-okozati sémát állít fel, miszerint az USA-ban már a 20-as években előkészített szellemi és kulturális talajon bontakozhatott ki a 60-70-es években az a szexuális és feminista forradalom, amelynek hulláma Európát is elérte. Ezeket a változásokat nemcsak a kulturálisan táplált értékváltozás, hanem a technológiai-gazdasági fejlődés is generálta. Úgy látja, mindezzel egy időben három-négy forradalmi jelentőségű változás zajlott le szerte a világon.