Becsapódás a Holdon

Sikerült egy körülbelül 10 cm átmérőjű meteorit Holdba csapódását, pontosabban az ekkor bekövetkezett robbanást megfigyelni a Földről. A jelenség egy közel 3 méter átmérőjű és 0,4 m mély krátert hozhatott létre a Mare Imbrium területén.

2005. november 7-én Robert Suggs (Marshall Center's Engineering Directorate) és kollégái egy 25 cm átmérőjű távcsövet és az erre szerelt kamerát tesztelték. A Hold megfigyelése közben sikerült egy rövid, váratlan felvillanást rögzíteniük. A jelenség nem sokkal az első negyed előtti fázist mutató Hold árnyékos oldalán mutatkozott, és mintegy +7 magnitúdóig fényesedett fel (szabad szemmel még nem lehetett volna észlelni). Az esemény alatt a fényforrás nem mozdult el, azaz valószínűtlen, hogy egy távoli műholdról becsillanó napfény okozta volna. Feltehetőleg a Hold felszínéről származott a sugárzás. A szakértők szerint a legvalószínűbb magyarázat egy becsapódás nyomán bekövetkezett robbanás.

A kezdeti villanás után még 5 darab, egymás után 0,03 másodpercenként rögzített felvételen azonosítható a robbanás halványodó felhője. A kezdeti kifényesedés alapján egy nagyságrendileg 10 cm átmérőjű test érhette el a Hold felszínét. Ekkora meteoroid a Föld légkörében legalább telehold fényességű meteorjelenséget váltott volna ki. A villanás alkalmával a Hold felszínén kb. 70 kg TNT robbanásával megegyező mennyiségű energia szabadult fel, ami egy közel 3 méter átmérőjű és 0,4 m mély krátert hozhatott létre a Mare Imbrium területén.

Bár a becsapódó test útvonaláról semmilyen információ nincsen, néhányan elképzelhetőnek tartják, hogy a kiterjedt és ezért hosszú hónapokon keresztül aktív, viszonylag nagyméretű szemcséket is tartalmazó Taurida meteorrajból származott a becsapódó objektum - bár a feltételezés igen bizonytalan. Korábban 1999 és 2001 között, a Leonida meteorraj aktivitási időszakaiban mintegy fél tucat hasonló felvillanást örökítettek meg a Holdon, amelyek fényessége +3 és +7 magnitúdó között változott.

A becsapódás helyzete (fent) és a robbanás felhőjének halványodása (lent) (fotó: NASA, MSFC, Bill Cooke)

A jelenlegi megfigyelés arra is felhívja a figyelmet, hogy a tervezett holdfelszíni bázisoknál számolni kell a ritka, de időnként azért előforduló becsapódásokkal - valamint az ekkor kirepülő, majd visszahulló törmelékkel. Utóbbi sem elhanyagolható, mert egyrészt sokkal nagyobb az esélye, hogy egy visszahulló darab talál el egy célpontot, másrészt légkör hiányában a visszahulló test becsapódási sebessége megegyezik a kilökődéskor mérhetővel, azaz jelentős lehet.