A gazdasági tárca március 31-ig tesz közzé egy pályázatot a lakossági energiamegtakarítás támogatására, valamint a megújuló energiahordozók lakossági felhasználására vonatkozóan, a hagyományos építési technológiával épült házakra. A pályázatra 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter 2007. március 18-án.
A kormány a következő hét évre 120 milliárd forintos program indításáról döntött energiatakarékossági célból magánfelhasználók számára. A programban a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül hét év alatt 100 milliárd forintos kedvezményes kamatozású hitelkeretet biztosítanak, ehhez további 15-20 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatás társulhat. A program ez alatt a hét év alatt 120-130 ezer lakás energiatakarékossági beruházásához járul hozzá. A beruházások eredményeként 2013-ra, mai áron számolva akár 40-50 milliárd forint megtakarítás érhető el a miniszter szerint. A pályázathoz kapcsolódva a tárca érdemi támogatást adó fórumot indít március 19-től a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján.
A pályázatok benyújtása április 10-től kezdődik. Magyarországon 1000 dollárnyi érték előállításához háromszor annyi energiát használnak fel, mint az unióban átlagosan. A magyar háztartások sokkal több - átlagosan számítva kétszer annyi - energiát használnak fel egy négyzetméterre vetítve fűtéshez, világításhoz, mint például az osztrák átlag. Magyarországon 3,5 millió hagyományos építésű lakás van, ebből mintegy 3 millió rendelkezik rossz energetikai tulajdonságokkal - ismertette a miniszter. Az eddigi tapasztalatok szerint átlagosan 900 ezer-1 millió forintos beruházással - hagyományos építésű lakásoknál - mintegy 30 százalékos energiamegtakarítást lehetett elérni.