Csimpánz-keresztapa: megölte vetélytársát, és dobálja a látogatókat Santino

A kutatók már eddig is gyanították, hogy az emberszabású majmok - az emberhez hasonlóan - képesek előre megtervezni jövőbeni cselekedeteiket, de csak most sikerült erről cáfolhatatlan bizonyítékot szerezni. Az egyik svéd állatkertben tartott hím csimpánz több éves megfigyeléséből kiderült, hogy az állat módszeresen fölkészült a másnap érkező látogatók kővel való megdobálására.

A Santino nevű csimpánz ötéves korában, 1983-ban érkezett a svédországi Furuvik állatkertbe. Akkoriban viszonylag nyugodt és passzív volt, de mire elérte ivarérettségét (17 évesen) olyan agresszívvé vált, hogy megölte az állatkert másik hím csimpánzát. Nem sokkal a végzetes támadást követően az állatkerti gondozók Santino újabb szokatlan viselkedésére figyeltek föl: kővel kezdte dobálni az állatkert látogatóit.

Az állatkert dolgozói egyik nap több kőkupacot vettek észre Santino élőhelyén, a vizesárokkal körülvett "csimpánzszigeten". A gondozók kíváncsiak voltak, honnan szerzi a csimpánz a köveket (a szigeten nem sok kő hevert szanaszét), ezért az egyik ápoló elrejtőzött, hogy megfigyelje, miként kerülnek oda a kövek. Öt egymást követő napon figyelte a csimpánzt. Látta, hogy Santino az állatkert nyitása előtt kiszedegeti a köveket a vizesárokból, majd különböző rejtekhelyekre dugja azokat. Később a nap folyamán Santino többször is megdobálta fölhalmozott "muníciójából" a gyanútlan állatkerti látogatókat.

1998-ban Santino továbbfejlesztette módszerét: betondarabokkal egészítette ki fegyvertárát. Ezekhez úgy jutott, hogy átvizsgálta a majomsziget közepén lévő betonsziklákat, és a meggyengült részekről leszedte a betonborítást. A nagyobb darabokat még "méretre is tördelte".

A majmot figyelő állatkerti gondozókhoz pár éve csatlakozott Mathias Osvath, a Lund Egyetem kognitív (értelmi képességeket vizsgáló) tudományokkal foglalkozó kutatója. A gondozók és Osvath legalább ötven esetben figyelték meg, amint Santino köveket gyűjt, és 18 alkalommal látták, hogy beton "dobókorongokat" készít.

A tapasztaltakat Osvath a Current Biology című szakfolyóirat legújabb számában tette közzé. Leírja, hogy a kőhajigálásra rendszerint naponta 11 óra tájban szokott sor kerülni. Ilyenkor szokta Santino bemutatni, hogy ő a domináns hím. Dominanciáját úgy fejezi ki, hogy ordít és ágakat rángatva körbe-körbe rohangál. Ezzel a viselkedéssel annak ellenére sem hagyott föl, hogy a szigeten rajta kívül csak nőstény csimpánzok élnek. A "macsó viselkedés" sokszor megnevetteti az állatkert látogatóit, és ilyenkor szokta Santino feléjük hajítani a köveket, sokszor nem is egyet, hanem egy egész sorozatot.

Ez persze azonnali ijedelmet vált ki a látogatók között, s ezt a reakciót a csimpánz másképp nem tudná elérni a közte és a látogatók közti viszonylag nagy távolság miatt. Szerencsére Santino rosszul céloz, és a célpontok is távol vannak, így sosem fordult elő még sérülés, különben intézkedéseket kellene hozni a látogatók testi épségének megóvására.

A kőhajigáló viselkedés valószínűleg a dominancia kimutatásának része, és az állat nem a látogatók gúnyolódását akarja megtorolni. Ráadásul Svédországban az időjárás és egyéb korlátozások miatt a csimpánzok évente csak körülbelül 3 hónapig látogathatók, így kevésbé vannak hozzászokva az emberekhez, mint más állatkertekben. Ez is hozzájárulhatott a kődobáló viselkedés kialakulásához.

A viselkedés igazán érdekes eleme azonban nem is maga a kődobálás, hanem az erre tett előkészületek. Ez tudatos, előrelátó tervezést igényel, mondja Osvath, és ilyet eddig még egyetlen állatnál sem írtak le. Santino az első állat, amelynél egyértelműen bizonyítani lehetett, hogy képes megtervezni, mit fog csinálni másnap.