Mindig Sztálin elvtársra gondolok

"A zászlóknál sötétebb a fájdalom a szívekben, könnyesek a szemek. Sztálin elvtárs, a mi nagy tanítónk, apánk, vezérünk, meghalt." Hatvan évvel ezelőtt kapott agyvérzést a világtörténelem egyik legvéreskezűbb diktátora, ami Magyarországon megnyitotta az utat Nagy Imre felemelkedéséhez.

"A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága" (SZKP KB) "és a Szovjetunió Minisztertanácsa közli, hogy pártunkat és népünket szerencsétlenség érte: J. V. Sztálin elvtárs súlyosan megbetegedett" - olvasható a magyar kommunista pártlap, a Szabad Nép 1953. március 5-ei számának címlapján. A közleményből kiderült: "Sztálin elvtársat március 2-ra virradó éjjel, Moszkvában, lakásán agyvérzés érte, amely az agynak az élet szempontjából fontos területére terjedt ki. Sztálin elvtárs eszméletét vesztette."

Nem vehet részt a vezetés munkájában

A közlemény leszögezte: "Sztálin elvtárs súlyos betegsége következtében rövidebb vagy hosszabb ideig nem vehet részt a vezetés munkájában. A központi bizottság és a minisztertanács a párt és az ország vezetésében teljes komolysággal veszi számba mindazokat a körülményeket, amelyek Sztálin elvtársnak a vezető állami és pártmunkából való ideiglenes kiválásával kapcsolatosak." A szovjet közlemények bikkfanyelvéből is kitűnt tehát, hogy Sztálin még élt, amikor megkezdődött a hatalmi harc a Kremlben.

Sztálin 1946-ban

Bár Sztálin állapota a március 2-ai agyvérzés után fokozatosan romlott, a diktátor még élt, amikor "legjobb magyar tanítványa", Rákosi Mátyás magyar kormányfő és pártvezér üzenetét Moszkvába küldte: "A Magyar Dolgozók Pártjának minden tagja, az egész magyar nép el van telve felszabadítónk és vezérünk iránti határtalan szeretettel s mély aggodalommal és együttérzéssel tekint betegágya felé."

"Mindig Sztálin elvtársra gondolok"

Nemcsak Rákosi Mátyás foglalkozott ekkoriban Sztálin egészségi állapotával. "Megálltam és nem tudtam szólni" - mondta Mihály Ferenc, a pécsi Sopiana-gépgyár formázója a Szabad Nép szerint. "Mindig Sztálin elvtársra gondolok. Hallom beszédét, látom mozdulatait. És csak arra gondolok: legyünk éberebbek és egységesebbek, mint eddig voltunk. Mutassuk meg Sztálin elvtárs iránti végtelen szeretetünket."

Sztálin - halála után gyorsan elosztották a pozíciókat

Az ürömi Cservenkov termelőszövetkezet dolgozói a kommunista pártlap szerint a földeken és a kertészetben dolgoztak: "Lázár Mártonné ma 80 gyümölcsfa kérgét tisztította meg." Lázárné így nyilatkozott: "Míg kezem a fák durva kérgét tisztította, minden gondolatom Sztálin elvtárs betegágyánál volt. Én magam sem vagyok fiatal, betöltöttem az 58. évet. Sokat megértem, de az igazi életemet Sztálin elvtársnak köszönhetem. Ezért érzem, mondom én is: Sztálin - apánk. Tudom, hogy ő is szereti a gyümölcsfákat."

A halálhír és a nemzeti gyász

Aztán megjelent a Szabad Nép különkiadása Sztálin halálhírével: "...március 5-én este 9.50 órakor, súlyos betegség után elhunyt Joszif Visszárionovics Sztálin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára." A magyar kormány március 7-től nemzeti gyászt rendelt el. "A színházak, mozgóképszínházak előadásai, a sportrendezvények stb. március 7-től Sztálin elvtárs temetése napjáival bezárólag szünetelnek" - közölte a minisztertanács.

A vidék is gyászba borult: Túrkevén március 6-án fekete zászlók lobogtak. "A zászlóknál sötétebb a fájdalom a szívekben, könnyesek a szemek. Sztálin elvtárs, a mi nagy tanítónk, apánk, vezérünk, meghalt. Csönd ül az első magyar szövetkezeti városra, a fájdalom csöndje. Némán mennek az emberek a földekre, kevés szó hangzik most az utcákon. Kint, a határban a hír hallatára percekig állnak némán, vigyázzban az emberek - tisztelegnek a nagy Sztálin emléke előtt."

Nagy Imre 1956-ban, Rajk László újratemetésén

A Vas megyei, acsádi Petőfi tsz elnöke, Horváth Ferenc beszédet mondott: "Mindnyájunk apja Ő. Nem lehet, nem igaz, hogy nem él! Felnevelt bennünket nincstelenekből; senkiből emberré tett." Vonó Imre komlói sztahanovista vájár szerint "Sztálin elvtárs nélkül Komló még mindig sötétben élne... A halál elragadta tőlünk Sztálin elvtársat, de emléke, tanítása mindig élénken él bennünk."

Kodály Zoltán részvétlátogatása a szovjet követségen

Az Országos Béketanács vezetői a szovjet nagykövetségen mély megrendülésüket fejezték ki és a Szovjetunió Minisztertanácsához intézett részvéttáviratot nyújtottak át. Köztük volt Kodály Zoltán zeneszerző és Lukács György filozófus is.

Kodály Zoltán

Közben Sztálin utódlásáról villámgyorsan döntöttek a Kreml vezetői. Hruscsovot, aki az SZKP KB titkára lesz, csak a megszámlálhatatlanul sokadik helyen említik a hivatalos közlemények. Az ekkori legfontosabb tisztségre, a minisztertanács elnökének Georgij M. Malenkovot jelölték. Első helyettesei pedig Sztálin hírhedt hóhérai, Lavrentyij P. Berija belügyminiszter és Lazar Kaganovics lesznek, Vjacseszlav Molotov külügyminiszter és Nyikolaj Bulganyin honvédelmi miniszter mellett. Az SZKP KB élére összevont elnökséget ültettek, és "az operatívabb vezetés érdekében" a testület létszámát tízre korlátozták.

Nagy Imre búcsúztatja a Parlamentben Sztálint

Március 8-án a magyar parlament nagy hirtelen, vasárnap ült össze, sőt törvényt hozott Sztálin emlékének megörökítéséről. Az előterjesztő Nagy Imre beszéde ekkor nem különbözött a többi magyar vezetőétől. Magyar miniszterelnök-helyettesként hangsúlyozta: "Lélekben mi is ott állunk az emberiség nagy halottjának ravatala mellett, hogy a fájdalmas csapás nehéz óráiban legbensőbb részvétünkkel osztozzunk a nagy szovjet nép mélységes bánatában."

Beszédében a szokásos szóvirágok, Sztálint méltató dicshimnuszok hangzottak el. Egy szempontból azonban nem volt átlagos a felszólalás: Rákosi Mátyás neve csak a beszéd végén kerül elő, és nem Sztálin elvtárs legjobb tanítványaként, hanem így: "A marxizmus-leninizmus forradalmi eszményének, Sztálin elvtárs tanításának köszönhető, hogy pártunk vezetésével, Rákosi elvtársunkkal az élén, a dolgozó magyar nép ráléphetett nemzeti újjászületésének, a szocializmus építésének útjára."

Egyhangú szavazás

Az országgyűlés egyhangúlag szavazta meg a Sztálin emlékét megörökítő törvényt, miközben a Budapesti Városi Tanács Sztálin-térnek nevezte el a városligeti Sztálin-szobor körüli területet. Így viszont az addigi Sztálin teret Engels térré nevezték át (ez ma az Erzsébet tér).

Rákosi Mátyás

Nagy Imre életének történész-kutatója, Rainer M. János szerint "az 1953-as Nagy Imre (...) nagyon messze állott a későbbi antisztálinistától". Az a tény, hogy a halott Sztálint a magyar Országgyűlésben Nagy Imre búcsúztatta, és ő terjesztette elő az emlékét megörökítő törvényjavaslatot, még nem utalt Rainer szerint felemelkedésre. Az 1949-53-as magyar országgyűlésnél jelentéktelenebb politikai alakulatot még elképzelni is nehéz lett volna a történész szerint. A Sztálin-gyász központi ünnepsége ugyanis Moszkvában zajlott, a temetéssel, ahová Rákosi Mátyás utazott.

Ugyanakkor az már jelzett valamit, hogy a Sztálin halálával kapcsolatos teendők megszervezésére az MDP titkársága egy háromtagú bizottságot állított fel, amelyből kihagyták az addigi csúcsvezetők közül Révai Józsefet és Farkas Mihályt, így az országot 1949 után irányító "négyesfogat" két erős embere - Rákosi és Gerő - mellé harmadik tagnak Nagy Imre került.

Nagy kicsit később léphetett valóban előre: 1953. június 13-án. Ekkorra Moszkvába rendelték a magyar pártvezetőket. A megdöbbent magyarokat ugyanis a szovjetek időnként durván kioktatták, elsősorban Rákosit szégyenítették meg saját beosztottjai előtt: Malenkov, Berija és Hruscsov egymást váltogatva róttak fel a magyar pártvezérnek és kormányfőnek "hibákat".

Fennmaradt a jegyzőkönyv

Mindezt egy olyan jegyzőkönyv tartalmazza, amelyet két évtizede közölt a Múltunk folyóiratban T. Varga György az 1953. júniusi 13-ai moszkvai tanácskozásról. Az ekkor első számú szovjet politikusnak számító Malenkov bírálta a magyarországi beszolgáltatás túlzásait, a parasztok elleni eljárások nagy számát.

Nagy Imre szobra előtt unokái helyezik el a megemlékezés virágait

Utána Berija belügyminiszter döbbentette meg igazán a magyarokat. Sztálin egyik legvéreskezűbb embere feltette a kérdést: "Talán elfogadható dolog, hogy a 9 500 000 lakosú Magyarországon 1 500 000 ember ellen indítottak eljárást?" Választ is adott: "Ezek a számok azt mutatják, hogy a belügyi és az igazságügyi szervek, valamint az ÁVH nagyon rosszul dolgoznak." Berija élesen elítélte Rainer M. János szerint azt, hogy Rákosi személyesen irányította az államvédelmet, beleszólt egyes nyomozásokba, sőt személyesen adott utasítást fizikai erőszak alkalmazására, amit Berija "szakmai hibaként" értékelt, hiszen így még az is előfordulhat, hogy "ártatlanul ítélnek el embereket".

Rákosi igyekezett Nagy Imrét Berija embereként beállítani

Berija beszédét azzal zárta, hogy Nagy Imrét miniszterelnöknek javasolta, viszont Rákosit a párt élén akarta továbbra is látni. Minthogy Beriját pár hónap múlva letartóztatják, és máig nem teljesen tisztázott körülmények között kivégzik, így Rákosi Mátyás később igyekezett Nagy Imrét Berija embereként beállítani. Ez nem felel meg a valóságnak: a szovjet vezetés kollektíven javasolta kormányfőnek Nagy Imrét, nemcsak Berija ötlete volt ez.

Az ekkor még kevésbé befolyásos Hruscsov mondta ki például, hogy a hibákért Rákosi a felelős. Ez Berija bukása után fontos volt Nagy Imrének, különösen akkor, amikor Hruscsov erősíteni kezdte helyzetét, és 1953 szeptemberében az SZKP KB első titkárává választották.

Végül is a júniusi moszkvai tanácskozáson Rákosinak nem maradt más választása, mint beleegyezni a változtatásokba, így hamarosan Nagy Imre lett a miniszterelnök. Hegedüs András, aki ott volt a tanácskozáson, erre így emlékezett: "Mi akkor ezt a miniszterelnöki funkciót fontosabbnak tekintettük, mint az első titkárit, hiszen a szovjet vezetés első emberének Malenkov miniszterelnököt tekintettük. Egy kis epizód mutatja, hogy mennyire így gondolkoztunk: megyünk ki a tárgyalóteremből, Nagy Imre előre akarja engedni Rákosit. Rákosi szinte előretaszítja Nagy Imrét, hogy "menj csak, Imre, te vagy már a vezető".

Így Nagy Imre 1953 nyarán átmenetileg a hatalom centrumában találta magát, de a ravasz és taktikus Rákosi hamarosan kiszorította őt a miniszterelnöki posztról. Nagy csak az 1956-os forradalom során került ismét a miniszterelnöki posztra.