A Lófej-köd, ahogy még nem láttuk

Lófej-köd, Horsehead Nebula, Barnard 33
Vágólapra másolva!
Igen látványos felvételt közölt a NASA a Lófej-ködről, a csillagászat egyik ikonikus alakzatáról. A képen eddig nem látott részletek figyelhetők meg az infravörös tartományban.
Vágólapra másolva!

A Orion csillagkép legismertebb objektuma a Lófej-köd, amely az asztrofotósok egyik kedvenc célpontja. A Lófej-köd egy viszonylag sűrű csillagközi por- és gázfelhő, amelynek sötét sziluettje élesen rajzolódik ki a háttérben lévő fénylő gáztömeg (IC 434) előtt. A Földtől körülbelül 1500 fényévnyire lévő, 5 fényév magas oszlop belsejében csillagkezdemények rejtőznek, felső peremén pedig két fiatal csillag bukkan elő, azaz éppen csillagok születését láthatjuk.

Forrás: NOAO/Travis Rector
A Lófej-köd egy korábbi felvételen

A 1990 óta a Föld körül keringő Hubble-űrtávcső már többször fényképezte a csillagászat eme ikonikus alakzatát, legújabb felvétele azonban minden eddigit felülmúl. Az infravörös tartományban készült képen sokkal áttetszőbb az alakzat, mint ahogyan azt eddig megszoktuk, az infravörös fotonok ugyanis jobban áthatolnak a poranyagon. Az alakzat tetejét a közeli, öt fiatal csillagból álló halmaz, a Sigma Orionis világítja meg. Az innen érkező heves ultraibolya sugárzás lassan, körülbelül 5 millió év alatt erodálja a Lófej-köd anyagát. A köd felső peremének bal oldalán jól látható két fiatal csillag, amint éppen előbújnak születési helyükről.

Forrás: ASA/STSCI
A Hubble-űrtávcső 2013-as felvétele a Lófej-köd felső részéről. A bal alsó részen látható egyenes 1 fényéves távolságot jelöl. A kép nagyobb méretben itt látható

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!