Sok fókafaj kicsinyei egy ideig a szárazföldön maradnak miután az anyjuk befejezte a szoptatásukat és először kimerészkednének a tengerre táplálékért.
„Az, hogy mennyire férnek hozzá a vízhez ez alatt a koplalási időszak alatt,
alapvetően meghatározza a későbbi merülési képességeiket”
– mondta Kimberley Bennett, a Plymouth-i Egyetem kutatója.
Azok a kúposfóka-borjak (Halichoerus grypus), amelyek vízzel teli medencékben töltik az idő egy részét, illetve a vízben játszanak, később tovább tudják visszatartani a lélegzetüket a nyílt tengeren, ami
jelentősen növeli túlélési esélyeiket.
A kutatók feljegyezték öt olyan kúposfóka-borjú légzési mintázatát, amelyek szabadon hozzáférhettek egy kis, sekély vizű medencéhez.
„A légzésvisszatartások, azaz az apnoék ideje hosszabb volt és gyakrabban fordultak elő azoknál a borjaknál, amelyek bemerészkedtek a vízbe” – mondta Bennett.
Egyelőre azonban még nem világos, miért teljesítenek jobban azok a fókaborjak, amelyek bemennek a vízbe.
„Valószínűleg az arcideget éri inger azoknál a borjaknál, amelyek vízbe merítik a fejüket.
Ez az inger pedig lassítja a szívritmust, ami elősegíti, hogy hosszabb ideig tudják visszatartani a lélegzetüket”
– mondta Bennett a Kísérleti Biológiai Társaság ez évi ülésén tartott előadásában.
A kutatás következő fázisában alaposan megvizsgálják majd, hogyan függnek össze az apnoék időszakai a szívritmus-változásokkal. Ez remélhetőleg hozzájárul majd e jelentős tengeri ragadozók merülési képességeinek jobb megértéséhez.