A Yorkok és a Lancasterek legendás hadakozását (1455–1485) minden angolszász történelemben kicsit is jártas érdeklődő ismeri: a fehér rózsás Yorkok és a vörös rózsás Lancasterek hatalomért folytatott küzdelméből végül az anyai ágon a Lancasterekhez tartozó Tudor Henrik került ki győztesen. Ő a címerében is egyesítette a két uralkodóház szimbólumát, és a Tudorok 116 éves uralmát hozta az angol trónon.
Azt azonban már kevesen tudják, hogy a háború kimenetelét végül nem is Henrik döntötte el, hanem a Yorkokhoz tartozó III. Richárd véreskezűsége: az uralkodó meggyilkoltatta az egyik korábbi királyt, a gyengeelméjűnek kikiáltott VI. Henriket (1422 - 1471), sőt, állítólag a bátyja, IV. Eduárd (1461–1483) fiait is ő tetette el láb alól, hogy biztosítsa magának a trónt.
IV. Eduárd York-házi uralkodó kemény kézzel kormányozta az országot, kegyetlenség tekintetében őt sem kellett félteni:
lázadó és részeges öccsét állítólag egy hordó malváziaborba fojtatta, és ellenfeleit is lelkesen irtotta.
Uralma gyakorlatilag két részre osztható: amikor a Lancaster VI. Henriket 1453-ban őrültnek bélyegezték, ő került a helyére ideiglenes uralkodóként. A Lancaster-pártiak végül 1470-ben visszaültették Henriket Anglia trónjára – ezzel pecsételték meg a sorsát, ugyanis a következő évben Eduárd öccse, Richárd (állítólag bátyja engedélyével) a Towerben meggyilkoltatta a királyt. Ezzel kihalt a Lancaster-ház férfiága.
IV. Eduárdról egy élvezeteket hajszoló, de erős király képe maradt meg a köztudatban. Kemény kézzel verte le az országban fejüket felütő lázadásokat, és a külföldről érkező veszéllyel is sikeresen vette fel a harcot: 1471 májusában például visszaverte a Margit királynő vezérlete alatt kikötött francia hadakat. Nem csak VI. Henrikkel végzett, de még a fiát, Eduárdot is összevagdostatta. A nemességgel szemben kegyetlen volt, de a városokat és szegényeket támogatta.
Határozott fellépése és pénzügyi politikája a korszak egyik leggazdagabb és leghatalmasabb uralkodójává tették, királysága alatt fellendült a kontinentális kereskedelem, és teljesen eltűnt a jobbágyság.
1483-ban Eduárd meghalt, a trón pedig 12 éves fiára, V. Eduárdra szállt. Ő és még kilenc másik gyermeke Elizabeth Woodville-től született, a frigyről azonban már Eduárd életében is azt rebesgették, hogy törvénytelen lehet – a király ugyanis állítólag a Woodville-lel kötött házassága idején már nős volt. Eleinte mégis elismerték V. Eduárd jogát a trónra – egészen addig, amíg a néhai király öccse, Richárd színre nem lépett, és érvényteleníttette IV. Eduárd és Elizabeth Woodville házasságát. Ennek értelmében Anglia trónja rögtön rá szállt.
Bár nincs rá közvetlen bizonyíték, mégis feltételezhető, hogy III. Richárd (1483–1485) teljesen biztosra akart menni, és a fattyúnak nyilvánított két fiúgyermeket megölette.
Eduárdot és Richárdot először a Towerbe záratta, ahol gyanús körülmények között örökre eltűntek.
A háború után keringett olyan pletyka az ifjú hercegről, hogy valójában túlélte a merényletet, sőt, III. Richárd uralmát is, és végül Tudor Henrik keze által halt meg – de erről semmiféle történelmileg hiteles forrás nem maradt fenn.
III. Richárd egyébként valószínűleg korántsem ölt meg annyival több embert, mint IV. Eduárd, sőt, jóval elmaradt utódja, a Tudor Henrik 24 éves uralkodása alatt elkövetett gyilkosságok mögött. Mégis elkövette azt a hibát, hogy egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogyan ítélik meg alattvalói, és
kegyetlenségei mellett nem figyelt a közhangulatot javító intézkedésekre.
Egy idő után az is bizonyossá vált, hogy Richárd nem csak az ellenfeleit, de a saját szövetségeseit is ugyanolyan lelkesedéssel gyilkolja. Buckingham hercege, aki egészen a feltételezett gyerekgyilkosságokig Richárd mellett állt (és társa volt a bűnökben), a gyerekkirály eltűnése után joggal kezdett félni, hogy az uralkodó nem retten vissza semmilyen eszköztől, ha a trón megtartása a cél.
Mivel Buckinghamnek is csordogált királyi vér az ereiben, attól tartott, hogy Richárd őt is potenciális veszélyforrásnak tartja majd a saját hatalmára nézve. Félelmében elébe ment az eseményeknek, és lázadást szított a király ellen, aki azonban rögtön az uralkodása első évében le is verte a felkelést, Buckinghamet pedig kivégeztette – ezzel megkezdte saját pártjának irtását is.
A gyerekek rejtélyes eltűnése, a szaporodó gyilkosságok és a rossz közhangulat még a yorkistákat is elfordította a király oldaláról – a két ház pártjai összefogtak, és közös erővel a száműzetésben élő Tudor Henrikhez fordultak támogatásukat ajánlva.
Henriket IV. Eduárd Lancaster-gyilkolásai idején a nagybátyja, Pembroke grófja mentette meg a király bosszújától. Henrik II. Ferenc bretagne-i herceg udvarába menekült, a yorkisták és Lancaster-pártiak innen hívták vissza Angliába, hogy foglalja el a trónt III. Richárdtól.
A néhai Buckingham herceg volt a hazahívás legnagyobb pártolója, és az ő ötlete volt az is, hogy Henrik IV. Eduárd legidősebb lányát, Erzsébetet vegye feleségül. A franciák jóindulatában bízva Henrik hazalovagolt, és 1485. augusztus 22-én, a bosworthi csatában győzedelmeskedett III. Richárd felett – úgy, hogy a királyt még saját szövetségesei közül is sokan elárulták a csatamezőn. Ő volt az utolsó angol király, aki ütközetben vesztette életét.
A rózsák háborújának csatái egyébként a közemberek életét nem igazán nehezítették meg, a legtöbb ütközet a nemesek és zsoldosok részvételével zajlott. Ők viszont annyira megsínylették a harcokat, hogy Anglia 64 nagy nemesi családjából 26 teljesen ki is halt a rózsák háborúja idején.
Csaták után az elfogott nemesembereket kivégezték, a köznépet pedig futni hagyták – a hivatalos kivégzések mérlegén a walesi herceg, 9 másik herceg, 1 márki (őrgróf), 13 earl (gróf) és 24 báró áll.
III. Richárd kegyetlenségét még Shakespeare is megörökítette királydrámájában – a történészek egyelőre vitatják, pontosan mennyire volt véreskezű, és hogy valóban meggyilkoltatta-e a bátyja fiait.
Az egykori király földi maradványait 2012-ben fedezték fel Leicesterben egy parkoló alatt,
és megállapították, hogy gerincferdülésben szenvedett – betegségét azonban valószínűleg titkolta, hogy megmaradjon királyi tekintélye. A Tudor-pártiak a halála után mindenféle pletykát terjesztettek róla, többek között azt is, hogy púpos volt, ezt a kutatóknak sikerült megcáfolniuk.
Fizikai külsejéről már elég sok információnk van, arról azonban valószínűleg soha nem fogunk biztosat tudni, hogy mi történt valójában a két kisgyerekkel a Tower sötét, nyirkos tornyában azon a végzetes éjszakán.