Szent István 1001-es királlyá koronázása után minden évben augusztus 15-én a koronázóvárosban, Székesfehérvárott tartotta meg az országos törvénynapot Nagyboldogasszony napján, amelyet a Szűzanya iránti tiszteletből már az uralkodása idején ünnepnappá nyilvánított.
Amikor a király élete alkonyán, 1032-ben Szűz Mária oltalmába ajánlotta országát és koronáját, az ünnep mélyebb jelentőséget nyert; a Patrona Hungariae-ről, azaz Magyarország védőasszonyáról való megemlékezés egyben a magyar államiság megünneplését is jelentette.
A sors különös rendelése, hogy az uralkodó az általa ünneppé tett napon, 1038. augusztus 15-én hunyt el.
Az ünnepnap dátuma még a 11. században I. (Szent) László uralkodása idején (1077–1095) megváltozott.
A dátumváltás indoka az volt, hogy a lovagkirály VII. Gergely pápa előzetes hozzájárulásával 1083. augusztus 20-án emeltette a székesfehérvári koronázótemplom oltárára azt az ezüstládát, amely a megboldogult uralkodó földi maradványait tartalmazta.
Az oltárra emelés a középkori egyházi szokásjog szerint az elhunyt de facto szentként történő elismerését jelentette.
Ettől kezdve a katolikus világ országaiban István napján szentként emlékeztek meg a magyar államalapítóról,
attól függetlenül, hogy a kánonjogi eljárás szabályai szerint csak a 17. században, 1686-ban ismerték el a katolikus egyház szentjeként. XI. Ince pápa Buda 1686. szeptember 2-án a töröktől történt visszafoglalásának alkalmából kiadott bullájában azt is elrendelte, hogy a katolikus világ minden évben augusztus 16-án emlékezzen meg a szentté avatott magyar királyról.
Egyébként az Anjou-korban I. (Nagy) Lajos uralkodása idején (1342–1382) vált egyházi ünneppé augusztus 20-a, és az is maradt egészen a 18. század végéig.
XIV. Benedek pápa 1771-ben felülvizsgálta, és jelentősen lecsökkentette az egyházi ünnepnapok számát.
Szent István napja ekkor került ki a hivatalos egyházi ünnepek nyilvántartásából.
Ezzel szemben Mária Terézia királynő (uralkodott 1740 és 1780 között), aki különös tiszteletet tanúsított Szent István emléke iránt, nemcsak hogy elrendelte a Szent István-nap újbóli megtartását, hanem királyi pátenssel ő tette meg elsőként nemzeti, azaz állami ünneppé.
A királynő magyar államalapító iránti nagyrabecsülése azonban nem csak ebben merült ki;
az ő utasítására hozták vissza Raguzából (ma Dubrovnik, Horvátország) a szent király kézereklyéjét, amely rövid ideig Bécsben volt, majd onnan Budára került.
Ezeken kívül Mária Terézia alapította meg a Magyar Királysághoz kötődő Szent István-rendet is 1764-ben (teljes hivatalos nevén: Ordo Equitum Sancti Stephani Regis Hungariae Apostolici, azaz Szent István Apostoli Magyar Király Lovagrendje), amelynek kitüntetése a Katonai Mária Terézia-rend mellett a Habsburg Birodalom legfontosabb és legmagasabb presztízsű katonai érdemrendje lett.
A nemzeti függetlenségi törekvések 19. századi felerősödésével a Szent István-nap jelentősége is felértékelődött, mivel az ország történelmi szuverenitását szimbolizálta.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után, a neoabszolutizmus nyomasztó éveiben, amikor a bécsi udvar a Magyar Királyságot a Habsburg Birodalom tartományai közé akarta integrálni,
minden, a nemzeti függetlenséggel kapcsolatos megemlékezés veszélyes rebelliónak számított Bécs szemében.
Nem véletlen tehát, hogy az úgynevezett Bach-korszakban rendeletileg betiltották az augusztus 20-ai megemlékezéseket. Amikor lassan enyhülni kezdett az elnyomás, 1860-ban ismét lehetőség nyílt augusztus 20-a megünneplésére. Az 1860-as ünnep azonban nemzeti tüntetéssé nőtte ki magát, így az udvar visszakozott, és az 1867-es kiegyezésig tilos volt Szent István napjára emlékezni.
Csak 1867-ben, a Ferenc József királlyá koronázásával megpecsételt osztrák–magyar kibékülés után nyerte el augusztus 20-a ma is ismert fényes külsőségeit.
1891-ben Ferenc József munkaszüneti nappá nyilvánította a jeles nemzeti ünnepet,
1905-ben pedig a belügyminiszter rendeletben írta elő a középületek fellobogózását az ünnep alkalmából.
A vesztes világháború és forradalmi zűrzavar után az 1920-tól kiépülő és
az ország kormányzójának nevével fémjelzett Horthy-korszakban augusztus 20-a megünneplése újabb tartalommal bővült ki.
Az 1920-as trianoni országcsonkítás után a revíziós politika céljaival összhangban Szent István napját egyben mint Nagy-Magyarország napját is ünnepelték.
Szent István halálának 900. évfordulója alkalmából a magyar országgyűlés mindkét háza Székesfehérvárott tartott kihelyezett ülést, ahol augusztus 20-át mint István emléknapját és az államalapítás ünnepét a képviselők egyhangú szavazatával törvénybe iktatták.
1938-ban, a jeles évfordulón más nemzetközi eseménynek is otthont adott az ország: az Eucharisztikus Világkongresszusnak. Az évforduló alkalmából a Szent Koronát és a Szent Jobbot különvonaton körbehordták az országban.
A Horthy-korszakhoz kapcsolódik az augusztus 20-ai budapesti tűzijáték hagyománya is;
az első látványos Szent István-napi tűzijátékban 1931-ben gyönyörködhetett a nagyközönség.
A Szent István-napi ünnepet még a második világháború vérzivataros évei alatt is megtartották, de a háború után, 1945-ben a lopakodó kommunista hatalom nyomására, mint a „reakció szimbólumát”, törölték a nemzeti ünnepek sorából.
Egyházi ünnepként még egészen 1947-ig megrendezhették a Szent István-napot,
a szokásos Szent Jobb-körmenettel együtt. 1948, az úgynevezett fordulat éve, azaz az egypárti diktatúra kiteljesedése után eredeti formáját tekintve felszámolták a kommunisták számára erősen nemzeti tartalmú, ezért gyanúsan „nacionalista” ünnepet.
A Rákosi-rezsim azonban nem iktatta ki augusztus 20-át, hanem új, "osztályharcos" tartalommal töltötte meg.
A pártállami rendszer közjogi alapjait lefektető és az 1936-os sztálini szovjet alkotmány mintájára megalkotott, a Magyar Népköztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvényt 1949. augusztus 20-án léptették hatályba, ezzel
Szent István napját az alkotmány ünnepévé, egyfajta új, kommunista államalapítási ünneppé tették.
1950-ben a kollektív államfői jogokat gyakorló Elnöki Tanács törvényerejű rendeletével augusztus 20-át a Magyar Népköztársaság hivatalos állami ünnepévé nyilvánította.
A Rákosi-korszakot követő, Kádár János személye által szimbolizált puha diktatúra éveiben
az alkotmánynapi ünnep kereteibe már belefért az államalapítás történelmi jelentőségéről szóló megemlékezés is;
a szocialista rendszer végnapjaiban pedig több mint negyvenéves szünet után, 1989. augusztus 20-án ismét volt Szent Jobb-körmenet Budapesten.
1990, a rendszerváltás éve után a Szent István-napi ünnep visszanyerte eredeti tartalmát. Antall Józsefnek, az első szabadon választott kormány miniszterelnökének előterjesztésére az Országgyűlés 1991. március 5-én – az 1848-as forradalom március 15-ei, illetve az 1956-os forradalom és szabadságharc október 23-ai emléknapjai közül – augusztus 20-át iktatta törvénybe a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepeként.
A magyar államalapítás millenniumi évében, 2000-ben a budapesti Szent István-bazilikában celebrált ünnepi szentmisén I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka,
az ortodox egyház feje bejelentette, hogy Szent Istvánt a keleti kereszténység is a szentjei közé iktatta.
Ilyen gesztusra pedig az 1054-es egyházszakadás óta nem volt példa.
A legenda szerint, amikor 1083-ban Szent László király parancsára felnyitották az államalapító király sírját,
jobb kezét, amellyel törvényeit aláírta, teljes épségben találták.
Egy másik 11. századi história arról regél, hogy az István halála utáni trónviszályok idején a fehérvári káptalan döntött a bazilika főhajójában eltemetett holttest kiemeléséről és elrejtéséről, nehogy megbecstelenítsék.
Ekkor fedezték fel, hogy az uralkodó jobb kézfeje természetes módon mumifikálódott.
A kézfejet leválasztották, és a bazilika kincstárában rejtették el,
ahonnan a kincstárnok eltulajdonította, végül Szent László szerezte vissza az ereklyét. Bárhogy történt is, a Szent István-napi ünnephez szorosan kapcsolódó Szent Jobb-kultusz eredete az 1083-as oltárra emelési eseményre vezethető vissza.
A Szent Jobb tiszteletét még a II. András által kiadott 1222-es Aranybulla iktatta törvénybe.
A történelmi hagyomány szerint az ereklyét a mongoloktól elszenvedett 1241-es muhi csatavesztés után IV. Béla király menekítette magával Raguzába, ahol először a Lacroma-szigeti (ma Lokrum) bencés kolostorban, a király ideiglenes szálláshelyén őrizték.
A török hódoltság alatt Fehérvárról Boszniába került a Szent Jobb, majd 1590 körül került a raguzai dominikánus kolostorba, ahonnan
1771-ben Mária Terézia királynő parancsára először Bécsbe, majd onnan Budára vitték.
A Szent Jobbot a Szálasi-kormány parancsára 1945 márciusában a koronázási jelvényekkel együtt Ausztria területére szállították, ahol az amerikaiak birtokába került.
1945 nyarán az Amerikai Katonai Misszió visszahozta Magyarországra az ereklyét,
így 1945. augusztus 20-án megtarthatták a Szent Jobb-körmenetet. Rákosi betiltotta a körmeneteket, ezért hosszú ideig az ereklyét a Szent István-bazilika páncélszekrényében őrizték.1987-ben került a Paskai László bíboros és esztergomi érsek által felszentelt Szent Jobb-kápolnába, ahol ma is őrzik.