Elizabeth Alexandra Mary Windsor Albert yorki herceg ( a későbbi VI. György király) és Elizabeth Bowes-Lyon, a nagy múltú skót Strathmore és Kinghorn grófi család sarja elsőszülött leányaként látta meg a napvilágot Londonban, 1926. április 21-én.
Első keresztnevét édesanyja, másodikat apai dédanyja, Alexandra királyné, a harmadikat pedig apai nagyanyja, Mária királyné után kapta.
A gyermek Erzsébet családi beceneve a Lilibet volt.
A dinasztia tradíciójának megfelelően tanulmányait a Buckingham-palotában magántanulóként folytatta Marion Crawford felügyelete alatt, elsősorban történelem, angol és francia nyelv, valamint irodalom tárgyakból.
Később jogot hallgatott, és vallástörténeti tanulmányokat folytatott.
Erzsébet már fiatalon szenvedélyes lovassá vált, rajongott a kutyákért, és kitűnő úszó volt;
alig 13 éves korában megnyerte a Londoni Úszóklub bajnokságát.
1936 januárjában, V. György halála után apai nagybátyja, David walesi herceg került trónra, VIII. Edward néven.
Edward 1936. január 21-én, amikor a protokoll szerint hivatalosan is kihirdették trónra lépési proklamációját a Szent James-palota ablakából, formabontó módon bejelentette, hogy eljegyzi Mrs. Wallis Simpsont, egy akkor még jogi értelemben férjnél lévő, polgári származású, többszörösen elvált amerikai asszonyt.
Edward viselkedése nemcsak a királyi családon belül váltott ki nagy felzúdulást, hanem az alattvalók körében is – akik csak „mértéktelenül becsvágyó asszonyként” emlegették Mrs. Simpsont - roppant népszerűtlenné tette az új királyt.
VIII. Edward, látva, hogy királyi méltósága lehetetlenné teszi házasságkötését,
1936. december 10-én a királyság történetében példátlan módon, önként lemondott a koronáról.
Döntését december 11-én, élőben közvetített rádióbeszédben jelentette be, a következő szavakkal:
Lehetetlennek éreztem, hogy ezt a nehéz terhet felelősséggel viseljem, és megtegyem kötelességem mint király,
ahogy szeretném, annak az asszonynak a segítsége és támogatása nélkül, akit szeretek.” Ebben a váratlan helyzetben testvére, az uralkodói méltóságra sohasem készülő, ráadásul beszédhibás György, Erzsébet édesapja lett a király.
VI. György megkoronázásával, a trónöröklés rendje szerint Erzsébet lett a koronahercegnő, a trón következő várományosa.
1939. szeptember elsején kitört a második világháború. Nagy Britannia szeptember 3-án hadat üzent Németországnak;
az 1940 nyarán kiteljesedő angliai légi csata idején súlyos bombatámadások érték Londont.
Felvetődött, hogy Erzsébet és húga, Margit hercegnő biztonságuk érdekében átmenetileg költözzenek át Kanadába.
Az anyakirályné azonban a következő szavakkal utasította vissza a javaslatot:
A gyerekek nem mennek sehová nélkülem, én nem megyek a király nélkül. És a király nem megy."
A királyi család példamutatóan viselkedett a nehéz háborús évek alatt, mind az uralkodó, mind pedig az anyakirályné rendszeresen felkeresték a bombázásokkal sújtotta londoni kerületeket, és komolyan kivették részüket a kibombázott családok támogatásában.
Erzsébet 1944-től rendszeresen elkísérte VI. Györgyöt belföldi látogatásai során,
a háború után pedig mint kinevezett királyi tanácsos egyre több közszereplésen vett részt.
Húszévesen, 1947. november 20-án ment férjhez Fülöp edinburgh-i herceghez (aki egyébként a királynő harmad-unokatestvére), első gyermekük, Károly walesi herceg 1948. november 14-én született meg.
A hercegnő 1952. február 6-án éppen Kenyában volt, amikor hírül vette, hogy édesapja, VI. György elhunyt.
Az angol közjog az abszolút jogfolytonosság talaján áll;
az uralkodó halálával így Erzsébet mint jog szerinti trónörökös, anélkül, hogy megkoronázták volna, automatikusan apja örökébe lépett. Kenyai útját megszakítva, így már mint az Egyesült Királyság uralkodónője tért vissza Angliába.
Érvényességi kellék a koronázás
A magyar történelmi közjogban az uralkodói méltóság elnyerésének a koronázás volt az érvényességi feltétele. Mindaddig, amíg a választott királyt vagy a trónörököst nem koronázták meg a Szent Koronával, de jure nem gyakorolhatta uralkodói jogkörét. A koronázás előfeltétele volt az ország törvényeire való felesküdés és az erről szóló, lényegét tekintve még az 1222-es Aranybullában foglalt jogok és kiváltságok elfogadásáról szóló hitlevél kiállítása. A 18. századi felvilágosult abszolutizmus egyik legkarakteresebb képviselője, II. József, a „kalapos király" éppen azért nem volt hajlandó megkoronáztatni magát, hogy ne kelljen kiadnia a reformjai bevezetését megakadályozó hitlevelet.Erzsébetet több mint egy évvel később, 1953. június 8-án koronázták meg fényes ünnepi külsőségek között, a Westminster-katedrálisban.
Amikor trónra lépett, éppen a második miniszterelnöki ciklusát töltő Sir Winston S. Churchill volt a Downing Street 10. lakója.
Erzsébetnek eddigi hosszú uralkodása alatt 13 miniszterelnöke volt,
a jelenlegi kormányfőt, David Cameront is beleértve.
A brit uralkodók közjogi jogállása az angol polgári forradalom (1640–1688), különösen az 1688-as, úgynevezett dicsőséges forradalom idején alakult ki.
Ennek értelmében a király a törvényhozással megosztva gyakorolja hatalmát,
a törvényalkotás joga azonban a parlamentet illeti meg, amellyel szemben az uralkodónak vétójoga van.
(Erzsébet hosszú ideje tartó regnálása alatt egyszer sem élt ezzel a joggal.)
A 19. századtól a mindenkori angol király hatalma már csak névleges.
Hasonlatosan az úgynevezett gyenge köztársasági elnöki jogkörrel rendelkező nem prezidenciális jellegű, republikánus államformájú parlamenti demokráciák államfőihez, a tényleges állami felségjogok a végrehajtó és a törvényhozó hatalom, azaz a kormány és a parlament között oszlanak meg.
Az angol király formálisan a hadsereg főparancsnoka, de
ez a jogköre csupán a parlament által megszavazott hadiállapot kihirdetésére, illetve békeszerződés aláírására korlátozódik.
Az uralkodó hatáskörébe tartozik a választások eredménye alapján győztes párt miniszterelnök-jelöltjének a kinevezése, illetve a kormányfő lemondásának szentesítése is. A brit gyarmatbirodalom második világháború után megkezdődött felbomlási folyamata II. Erzsébet uralkodása alatt fejeződött be.
A Brit Nemzetközösségen (Commonwelth) belül azonban továbbra is
a királynő gyakorolja az államfői jogkört mindazokban az országokban, így például Kanadában, ahol formálisan nem szüntették meg a brit uralkodók e felségjogát.
Erzsébetet a királyi címekről szóló, 1953-ban elfogadott és jelenleg is hatályos törvény (Royal Titles Act) szerint a következő hivatalos cím illeti meg: „II. Erzsébet, Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának más birodalmainak és területeinek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője.” A történelmi hagyományoknak megfelelően II. Erzsébet az anglikán egyház feje is egyben.
II. Erzsébet 2015. szeptember 9-én tölti a 23 226-ik napját a trónon, megelőzve ezzel az angol történelemben eddig leghosszabb ideig uralkodó Viktóriát, aki 1837. június 20. és 1901. január 22. között ült az Egyesült Királyság trónján.
Noha ezzel jelenleg II. Erzsébet a brit történelem leghosszabb ideje regnáló királya,
az egyetemes történelem legtöbbet uralkodott koronás fői listáján még az első tíz közé sem jutott be.
Ezt az érdekes listát az egyiptomi Ó-birodalom egyik uralkodója, II. Pepi vezeti, aki Kr. e. 2278 és 2184 között viselte a fáraói méltóságot.
94 éves uralkodása nehezen megdönthető abszolút rekordnak látszik. Az előkelő második helyezett már egy közelmúltból származó afrikai uralkodó, II. Sobhuza, Szváziföld királya, aki 1899 és 1982 között ült a trónon, 82 évet 7 hónapot és 5 napot töltve a királyi hatalomban.
A harmadik helyezett egyben az első európai uralkodó, VII. Bernard, Lippe hercege, ő 1429 és 1511 között, összesen 81 évig, 6 hónapig és 4 napig viselte fején a koronát.
A Távol-Kelet mindig is híres volt a hosszú életkort megélt emberekről, és ez alól az uralkodók sem kivételek. Jangszu, Korea császára Kr. u. 413 és 491 között viselte az uralkodói palástot, kereken 78 évig.
Az ötödik rekorder ismét egy európai kékvérű férfiú, Károly Frigyes bádeni nagyherceg,
akinek 1738 és 1811 között, összesen 73 évig, 7 hónapig és 7 napig ékesítette homlokát a diadém.
A szép hölgyek társaságát, jófajta mulatságokat és háborúkat egyaránt nem megvető hedonista „Napkirály”, azaz XIV. Lajos 1643 és 1715 között 72 évig és 3 hónapig volt Franciaország „legkeresztényibb” királya. Nem sokkal marad le a derék francia uralkodó mögött II. János liechtensteini nagyherceg sem, aki kereken 71 évig viselte az alpesi minimonarchia fejedelmi címét.
A Habsburgok között is akadnak hosszúra nyúlt uralkodású koronás fők.
Közülük III. Frigyes német-római császár, Hunyadi Mátyás legfőbb riválisa a listavezető, az 1424 és 1493 közötti 69 évre és 2 hónapra rúgó uralkodásával.
A nem különösebben kiugró kvalitásokkal rendelkező Habsburg császárról a kortársak némi szarkazmussal úgy vélték, az volt a legfőbb erénye, hogy összes riválisát túlélte.
Ha már a Habsburgoknál tartunk, a magyar történelemben is oly fontos szerepet játszó I. Ferenc József 1848 és 1916 között 67 évet, 9 hónapot és 9 napot töltött a kétfejű sasos birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia élén.
II. Erzsébet a mai napon betöltött rekordjával e lista 16. helyén lévő Viktória királynő helyére lépett. Long reign Majesty – Hosszú uralkodást, Felség!