A „bolygó hollandi” az a híres szellemhajó, amely az elmúlt évszázadok során nemcsak a tengeri legendáknak, hanem a kultúrtörténetnek is ismert szereplőjévé vált.
Utóbbival kapcsolatosan gondoljunk csak Sir Walter Scott (1771 – 1832) „Rokeby, a poem” című 1812-ben megjelent írására vagy Richard Wagner (1813 – 1883) azonos című operájára, amelynek 1843. január 2-án, Drezdában volt az ősbemutatója.
A kultúrtörténeti érdekességeken túl azonban érdemes utánajárnunk, hogy valójában mi is állhat a tengerészbabonákban mind a mai napig élénken élő, rettegett kísértethajó történetének hátterében. A bolygó hollandiról az első írásos feljegyzés 1795-ből ismert.
George Barrington (1755 – 1804) a „Voyage to New South Wales” című munkájában tudósít először a Jóreménység fokának viharos vizein időnként váratlanul felbukkanó és „zöldesen foszforeszkáló” szellemhajóról, amelynek megpillantása egy hamarosan bekövetkező tragédiának a baljós előjele.
Barrington írása nyomán többen is megpróbálták beazonosítani a félelmetes kísértethajó eredetét.
Ezek szerint az 1650-es években bizonyos Hendrik van der Decken kapitány, Amszterdamból Jáva felé hajózva, a mai Fokváros előtti Table Bay (Tábla-öböl) térségében, háromárbocos vitorlásával súlyos viharba került. ( A Tábla-öblöt délről a Jóreménység foka határolja. Közismert, hogy a fok körüli vizeket a hirtelen jött erős és alattomos viharok miatt az Atlanti-óceán legnehezebben hajózható területei között tartják számon a tengerészek.)
Az üvöltő szél és a házmagasságú hullámok szétszaggatták a vitorlákat, és eltörték az egyik árbocot.
A halálra rémült legénység könyörögve kérte a kapitányt, hogy forduljanak vissza,
és keressenek szélvédett helyet. Van der Decken azonban hajthatatlannak bizonyult, annak ellenére, hogy a hajótestet kezdte elárasztani a víz.
Emiatt a legénység már közel állt a nyílt lázadáshoz. A kegyetlenségéről hírhedt Van der Decken kapitány ekkor felszaladt a kormányállásra, és a villámok fényében, túlharsogva a dühöngő vihar süvítését megesküdött az ég és a pokol összes szellemére, hogy ha ítéletnapig tart, akkor is megkerüli a fokot.
A pokol szellemeinek megidézése a babonás tengerészeket még a viharnál is jobban megrémítette, megtört minden ellenállás. Van der Decken kapitány háromárbocosának azonban örökre nyoma veszett.
A legenda szerint a bolygó hollandi – a kapitány sátáni esküjének megfelelően – azóta is a Jóreménység fokának térségében bolyong,
hogy időnként – különösen viharban vagy vihar előtti időben – váratlanul felbukkanjon, és szerencsétlenséget hozzon annak fejére, aki először meglátja.
A tengerészeti folklór e messze leghíresebb történetének főszereplője, Hendrik van der Decken kapitány léte is kétséges. Egyes vélekedések szerint a Van der Decken valóságban is létezett alteregója a sokat sejtető „ördög” becenevet viselő és
a legénységével hírhedten kegyetlenül bánó Bernard Fokke, a Holland Kelet-indiai Társaság kapitánya lehetett,
aki többek között arról vált híressé, hogy az 1670-es években rekordidő alatt, három hónap és tíz nap alatt jutott el Batáviából (ma Indonézia) Hollandiába.
Más nem túl megbízható források szerint
Van der Decken valós személy volt, és az 1650-es években a Jóreménység foka térségében veszett nyoma.
Hogy így volt-e, vagy sem, nem tudhatjuk biztosan, ám tény, hogy már több mint két évszázada kísért a titokzatos kapitány emléke.
Történt pedig 1881 májusában, hogy őfelsége hadihajója, a HMS Inconstant korvett Ausztráliából Nagy-Britannia felé hajózva két másik kísérőhajójával együtt a hazafelé tartó úton éppen a Bass-szoroson haladt át. Egy 16 éves tengerészkadét a következőket jegyezte fel a naplójába:
A bolygó hollandi hajnali 4-kor keresztezte hajónk útvonalát. Különös foszforeszkáló fényt bocsátott ki, mint egy kivilágított fantomhajó.
Az erős fényben kirajzolódtak a tőlünk mintegy 200 yardnyira, balra elhaladó brigg árbocai és vitorlái.”
Az őrt álló tiszt a hídról pillantotta meg egy tengerészkadéttal együtt, akit azonnal az előfedélzetre küldött. Ám amikor a kadét a hajó elejére ért, a vitorlásnak már nyomát sem látta, sem a közelben, sem a horizonton, bár az idő tiszta, és a tenger nyugodt volt.”
Ezt a tengerészkadétot 1911. június 22-én, a Westminster-apátságban V. György néven Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának uralkodójává koronázták.
Az akkor Albert Viktor walesi hercegként ismert kadét azt is feljegyezte, hogy a különös jelenséget rajta kívül még 13-an látták az Inconstant fedélzetéről, és jó néhányan mások is, a kísérőhajókról.
A furcsa, ósdi vitorlást elsőként megpillantó tengerészkadét még aznap meghalt,
lezuhant az egyik keresztvitorláról. A bolygó hollandit szintén az elsők között felfedező tengerésztiszt pedig néhány nap múlva lett rosszul, és váratlanul elhunyt.
Fél évszázaddal később, 1939 januárjában, a Fokföldi-félsziget keleti oldalát határoló nagy Vals-öböl (False Bay) egyik kedvelt strandján, Glencainnál mintegy 100, a homokos fövenyen napozó turista egy furcsa, ósdi, tépett vitorlázatú hajóra lett figyelmes, amely hirtelen dagadó vitorlákkal bukkant elő a látóhatárt eltakaró párából.
Ami különösen furcsa volt, hogy
a tökéletes szélcsend ellenére az ismeretlen hajó vitorlázata úgy nézett ki, mintha erős szél fújná.
A megdöbbent emberek azonban nem szemlélődhettek túl sokáig, mivel a kísérteties hajó, amilyen váratlanul felbukkant, ugyanolyan hirtelen el is tűnt.
Alig három évvel később, 1942 szeptemberében a fokvárosi Mouille Point közelében fekvő ház teraszán pihenő négyfős társaság lett arra figyelmes, hogy a látóhatáron délnyugati irányból egy furcsa, divatjamúlt, viharvert háromárbocos vitorlás tart a Tábla-öböl felé.
A különös hajó hirtelen eltűnt a Robben-sziget mögött, de hiába várták ismételt felbukkanását, többé nem mutatkozott. A legutolsó híradás 1992-ből származik, amikor is – állítólag – a Vals-öböl nyugati csücskénél, a Cape Pointnál láttak egy ósdi, megtépázott vitorlást a dühöngő viharban.
Mi lehet a magyarázata e többször megfigyelt, rejtélyes jelenségnek? A kísértethajót nappal észlelőket legnagyobb valószínűség szerint egy különleges, a tengeren viszonylag gyakori és a délibábhoz hasonló optikai csalódás, az úgynevezett refrakció téveszthette meg.
A jelenség hátterében a tenger felszíne feletti, eltérő hőmérsékletű légrétegek okozta fénytörés áll, amely a valóságosnál mélyebbre, vagy éppen magasabbra emeli a horizontot. Emiatt időnként a látóhatáron tényegesen nem látható tárgyak (hajók) képe is megjelenhet az észlelő előtt, amely a légrétegek vibrálása (oszcillációja) miatt bármikor hirtelen eltűnhet.
Az éjszakai megfigyelések – köztük a walesi herceg leghitelesebbnek tekinthető észlelése is – kivétel nélkül megemlítik a furcsa hajó foszforeszkálását. Főleg vihar előtt, gyakran megnövekszik a tenger felszíne feletti légrétegek elektrosztatikus feszültsége.
A magas, kiemelkedő tárgyakon, mint például a hajók árbocain,
ilyenkor kisül a statikus elektromosság, zöldes, foszforeszkáló lángocskák formájában.
A tengerészek ezt a rémületesen bizzar és a jelenség fizikai hátterét a múltban nem ismerő zöldes izzást Szent Elmo tüzeként emlegetik évszázadok óta.
„Szent Elmo tüzei” beazonosíthatók számos tengerészbabona hátterében, és talán ez a magyarázata a bolygó hollandi kísérteties fényeinek is. Vagy mégsem?