Raoul Wallenberget, egy jómódú stockholmi bankár fiát minden diplomáciai előélet, sőt megfelelő élettapasztalat nélkül,
32 éves korában nevezték ki a Svéd Királyság budapesti nagykövetségére másodtitkárnak.
Az Egyesült Államokban mérnöki diplomát szerzett és Svédországban egy kisebb kereskedelmi vállalkozásban dolgozó fiatalember szokatlan kinevezésének hátterében a befolyásos War Refugee Board (Háborús Menekültek Bizottsága, WRB), valamint az OSS amerikai hírszerző szolgálat állt.
Ez utóbbi ténynek komoly szerepe lehetett Wallenberg későbbi sorsának alakulásában is. Az OSS stockholmi ügynöke, Iver Olsen Wallenberg üzlettársa, a magyar származású dr. Lauer Kálmán ösztönzésére „lobbizta” ki Wallenberg diplomáciai küldetését.
Wallenberg 1944. július 7-én foglalta el állomáshelyét Budapesten.
A fiatal diplomata legfontosabb feladata a WRD és a svéd külügy instrukciói alapján a zsidómentés kiterjesztése volt,
a magyar hatóságok által is elismert, mentességet biztosító svéd útlevelek és vízum kiadásával.
Amikor Wallenberg Budapestre érkezett, az Eichmann-kommandó – a magyar közigazgatás hathatós közreműködésével – már befejezte a vidéki zsidóság deportálását. 1944 júliusáig a Sztójay-kormány jogfosztó rendeletei nyomán 445 ezer embert hurcoltak el, közülük 437 402 főt a hírhedt auschwitz-birkenaui megsemmisítő táborba.
Horthy Miklós kormányzó az egyre erőteljesebb nemzetközi tiltakozás, valamint az Auschwitz-jegyzőkönyvek megismerésének hatására 1944. június 27-én elrendelte a deportálások leállítását. A Belügyminisztérium két nyilas érzelmű államtitkára, Baky László és Endre László azonban elhatározták, hogy szembeszállva a kormányzó akaratával, akár erőszakkal is deportálják a budapesti zsidóságot.
Horthy az ezt célzó úgynevezett csendőrpuccsot az Esztergomban állomásozó 1. páncélos hadosztály egységeinek Budapestre vezénylésével akadályozta meg, egy nappal Wallenberg fővárosba érkezése előtt. Az átmeneti könnyebbségek után 1944. október 15-e – a sikertelen kiugrási kísérlet és Szálasi, illetve a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom hatalomra kerülése – után ismét kritikussá vált a budapesti zsidóság helyzete.
A svéd és a svájci nagykövetség, valamint a pápai nunciatúra menlevelek tömeges kiadásával igyekezett minél több zsidót megmenteni.
1944 novemberében és decemberében Wallenberg ebben a munkában vállalt komoly szerepet.
Wallenberg zsidómentő munkája – amelyet egészen 1944. november végéig a nyilas hatóságokkal többé-kevésbé működő kapcsolatai felhasználásával folytathatott – decemberre ellehetetlenült.
A Szálasi-kormány a közeledő Vörös Hadsereg elől elmenekült Budapestről, és az utcákon anarchia ütötte fel a fejét,
a hátramaradt nyilas pártszolgálatosok a menlevelekre fittyet hányva terrorizálták a gettóba kényszerített zsidókat.
December 24-én bezárult az ostromgyűrű Budapest körül, és karácsony után diplomáciai mentessége ellenére már Wallenberg sem érezte biztonságban magát, ezért folyamatosan változtatta a lakhelyét. 1945. január 11-én a Nemzetközi Vöröskereszt Benczúr utca 16. szám alatti épületébe tette át az irodáját, és maga is itt rendezkedett be.
Wallenberg birtokában jelentős mennyiségű valuta és arany, illetve briliáns volt. A diplomata azt közölte munkatársával, Krausz Miklóssal, hogy megpróbál eljutni Debrecenbe Malinovszkij marsall, a 2. ukrán front parancsnokának főhadiszállására, hogy elérje a gettó mielőbbi felszabadítását.
Január 13-án azonban az oroszok megjelentek a Benczúr utcában, és megszállták a Vöröskereszt székházát. A szemtanúk visszaemlékezése szerint Wallenberg önként, egy szovjet őrnagy és néhány katona kíséretében hagyta el az épületet – ekkor látták utoljára.
A diplomata további sorsát dokumentáló iratok csak 1989-ben váltak nyilvánossá, az iratanyag hiányos volta miatt azonban sok nyitott kérdés maradt. A Budapesten állomásozó szovjet XXX. hadtest parancsnoksági jelentése szerint Wallenberget a 151. gyalogoshadosztály parancsnokságára szállították át, ahol gyakorlatilag már őrizetben tartották.
A fegyveres erők miniszterének első helyettese, Nyikolaj Alekszandrovics Bulganyin (1955 márciusától a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke) január 17-én kelt táviratában – felsőbb intézkedésre hivatkozva –
azt közölte Malinovszkij marsallal, hogy Wallenberget le kell tartóztatni és Moszkvába szállítani,
és ezt a SZMERS (Különleges Módszerű Kémelhárítás; három szovjet katonai titkosszolgálat ernyőszervezete) parancsnoka, Viktor Szemjonovics Abakumov tábornok fogja végrehajtani.
Wallenberg sorsa innentől fogva nehezen nyomozható. A rendelkezésre álló iratokból annyi állapítható meg, hogy 1945. február 6-án fogadták be a moszkvai Belső börtönbe, ahol február 8-án egy bizonyos Szvercsik nevű elhárító tiszt kezdte el a kihallgatását. Áprilisban is többször kihallgatták, ekkor már más belügyi tisztek.
A szovjetek az ostromgyűrű bezáródása után Budapesten maradt semleges követségek diplomatáiról azt feltételezték, hogy
immunitásukat kihasználva kémtevékenységet folytatnak vagy a németek, vagy az angolszászok javára.
Wallenberg neve szerepelt az OSS listáján. Így egyáltalán nem kizárható, hogy a szovjet elhárítás erről tudomást szerezve Wallenberget egyszerűen amerikai kémnek tekintette.
A diplomatát gyanús üzletekkel is kapcsolatba hozták a nála talált valuta és nemesfém miatt. Mind a mai napig nem tudni, hogy ténylegesen mikor és milyen okból halt meg a zsidómentő svéd diplomata.
A néhány svéd történész – köztük Bernt Schiller, valamint Helene Carlback-Isolato és Hans Villus – által is hitelesnek tekintett úgynevezett Szmolcov-jelentés szerint Raoul Wallenberg 1947. július 17-én hunyt el. Hogy valójában ekkor-e, azt talán sohasem fogjuk megtudni a bizonyosság szintjén.
A nemzeti-konzervatív irányvonalat képviselő Gróf Bethlen Istvánt – akinek neve egy kiemelkedően sikeres évtized, az 1920-as évek úgynevezett bethleni konszolidációját szimbolizálta – a két világháború közötti időszak egyik legtehetségesebb politikusaként tartja számon a történetírás.
Az 1921 márciusa és 1931 augusztusa között miniszterelnöki tisztséget betöltő gróf nevéhez számos előremutató reform fűződik,
amelyeknek köszönhetően Magyarország az első világháború utáni, szétesésközeli állapotából az 1920-as évek végére stabil pénzrendszerű országgá vált, rendezett belpolitikai viszonyokkal.
A kaotikus belpolitikai viszonyok megteremtésére tett első lépéseinek egyike a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal való kiegyezés volt, a Bethlen–Peyer-paktum, amely helyreállította a legnagyobb munkáspárt politikai jogait, cserébe a közszférában történő szervezkedés és a kormányellenes politikai sztrájkok jogáról való lemondásért.
Ugyancsak a belpolitikai viszonyok kiegyensúlyozásának jegyében, a Független Kisgazdapárt köré felépítve létrehozta a kényelmes parlamenti többséget magáénak tudó Egységes Pártot, amely a továbbiakban kormánypártként funkcionált.
A pénzügyi reformok sorába tartozott az 1924-ben felállított Magyar Nemzeti Bank,
a népszövetségi kölcsön felvételével megvalósított szanálási program, valamint a stabil valuta, a pengő 1927-es bevezetése.
Agilis vallás- és közoktatásügyi minisztere, gróf Klebelsberg Kunó hathatós közreműködésével valósította meg kabinetje a népiskolai programot, de bevezették a kötelező nyugdíj- és betegbiztosítást is.
1928-ban jelentősen enyhítette a zsidó származású hallgatók egyetemi felvételét korlátozó numerus clausust. Külpolitikájában Bethlen a Trianonban tárgyaló Apponyi-féle békedelegáció tagjaként a békés revízió elkötelezett híve volt miniszterelnökként is.
Az ország jövőjére nézve Bethlen a potenciális német és orosz nagyhatalmi terjeszkedést tekintette a legnagyobb veszélynek, ennek ellensúlyozására Angliával, Ausztriával és Olaszországgal kereste a kapcsolatok szorosra fűzésének lehetőségét.
Az 1929-es világgazdasági válság megrengette Magyarországot is, a megszorító intézkedések szülte elégedetlenség hatására Bethlen 1931 augusztusában lemondott.
Noha soha többé nem vállalt kormányzati pozíciót, tekintélye miatt Horthy kormányzó legbizalmasabb híve maradt egészen az 1944-es összeomlásig.
Bethlen Istvánt és a konzervatív arisztokráciát egyre jobban növekvő aggodalommal töltötte el a Gömbös Gyula nevével fémjelzett és az 1930-as évek közepétől kiteljesedő, a náci Németország felé orientálódó politika, valamint a szélsőjobb, különösen a Szálasi-féle nyilas mozgalom előretörése.
Ellenezte az egyoldalú német orientációt, az 1938 és 1942 között meghozott zsidótörvényeket mélyen elítélte,
és súlyos hibának tartotta a Bárdossy-kormány 1941. június 26-i hadba lépését, valamint az angolszász hatalmaknak küldött későbbi hadüzenetet.
A háborús években aktívan részt vett Kállay Miklós miniszterelnök angolszász orientációjú különbéke-tapogatózásaiban 1942 és 1943 között.
A hadi helyzet romlásával felismerte, hogy elkerülhetetlen a szovjetek irányába történő tájékozódás,
Horthy kormányzót többször is sürgette a Moszkvával való kapcsolatfelvételre.
Az ország 1944. március 19-ei német megszállása után Bethlen István vidéken bujkált az őt halálra kereső Gestapo elől.
Az októberi kiugrási kísérlet előkészítése során titokban megfordult a budai Várban, huszáruniformisban és híres bajszát leborotválva, a testőrség gépkocsiján kereste fel a kormányzót.
1944 decemberében a szovjetek fogságába került, eleinte házi őrizetben tartották.
Noha közismert volt náciellenes megnyilvánulásairól, és az együttműködését is felajánlotta a szovjet hatóságoknak, felsőbb utasításra 1945. április 28-án mégis repülővel Moszkvába szállították, és a Ljubjankába csukták.
Önként adódik a kérdés, hogy a közismerten német- és háborúellenes, a szovjetekkel való kapcsolatfelvételt javasló és a béketapogatózásokban is részt vevő Bethlen Istvánra miért tekintettek ellenségesen a szovjet hatóságok. A szovjet pártvezetés, nem kis részben a Rákosi Mátyás vezette moszkovita magyar kommunisták sugalmazására Bethlen együttműködési készségét csupán taktikai jellegűnek tekintették.
Úgy vélték, hogy Magyarországon képes lenne a konzervatív ellenzék megszervezésére, ami megnehezítené és lelassítaná a kommunisták kormányzati hatalmának kiépítését.
Bethlen maga is úgy vélte, hogy a szovjet megszállás két-három évnél aligha fog tovább tartani,
és utána angolszász típusú politikai rendszer jön létre Magyarországon. A szovjetek számára túlságosan is nagy veszélyt jelentett személye, ezért nem helyezték szabadlábra.
Bethlen István gróf 1946. október 5-én, három nappal 72. születésnapja előtt szívelégtelenségben hunyt el a moszkvai Butirszkaja börtön rabkórházában. A 20. századi magyar történelem egyik legjelentősebb politikusának földi maradványait ismeretlen sírba hantolták el. Hamvait jelképesen az 1994-ben a Fiumei-úti nemzeti sírkertben felállított síremlék őrzi.