1118-ban Jeruzsálemben, Hugues de Payns gróf kezdeményezésére kilenc elszegényedett francia és flamand nemes lovag, a szentföldi zarándokok oltalmazására felesküdve megalapította az akkor még teljesen jelentéktelen Pauperes Commilitorum Christi-t, azaz Krisztus szegény lovagjainak rendjét.
A befolyásos Szuverén Jeruzsálemi Szent János Rend, kórházas lovagok – közismert nevükön a johanniták –, valamint az ugyancsak nagy hatalmú Szent Sír Lovagrend árnyékában létrejött aprócska rendet II. Balduin jeruzsálemi király vette pártfogásába, és a Templom-hegyen álló romos, egykori Salamon-templom épen maradt szárnyát adományozta szállásként De Payns gróf lovagjainak.
A szálláshelyük után később csak templomosokként emlegetett rend
alig egy évtized leforgása alatt félelmetes karriert futott be,
az 1128-as troyes-i zsinaton a pápa által is elismert lovagrend a 12. század közepére Európa egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb szervezetévé vált.
A máig sem tisztázott forrásokból mérhetetlen vagyonra és hatalomra szert tett templomosok egyedül csak Róma püspökének voltak alávetve,
és példátlan módon, pápai engedéllyel kamatos pénzkölcsönzési jogot szereztek.
A templomosok találták fel többek között a váltót. A veszélyes szentföldi útra vállalkozó zarándokok megtakarításukat valamelyik templomos rendházba befizették, az összegről pedig hitellevelet kaptak.
A hitellevelet aztán a Szentföldre megérkezve, bármelyik templomos kolostorban beválthatták, természetesen a megfelelő „kezelési költség” levonása mellett. Tulajdonképpen a templomos rendházak tekinthetők a bankok előfutárának.
A rend hatalmas kölcsönöket folyósított az állandó pénzzavarral küszködő európai uralkodóházaknak,
így több koronás fő nyakig eladósodott a lovagok irányába. A 14. század elején végül is ez okozta a templomos rend vesztét.
1291, a Szentföld elvesztése után a kizárólag katonáskodással (meg pénzügyi műveletekkel) foglalkozó templomosok körül fokozatosan elfogyott a levegő. Ellentétben a johannitákkal és a teuton (német) lovagrenddel, a templomosok önálló lovagi állam megteremtésére irányuló törekvései kudarcba fulladtak.
A mérhetetlen vagyon és befolyás nemcsak sok barátot, hanem számtalan ellenséget is szerzett „Krisztus szegény lovagjainak”.
Egyik legfőbb ellenfelük a legnagyobb adósuk, IV. (Szép) Fülöp francia király volt.
A Fülöp legkeményebb ellenfele, VIII. Bonifác pápa – aki 1303 márciusában ki is átkozta a francia királyt – halála után trónra lépő IV. Kelemen már Fülöp lekötelezettje és kiszolgálója volt. IV. Kelemen pápává választásával elhárult a templomos rend elleni fellépés – amit a francia uralkodó régebb óta fontolgatott – utolsó akadálya is.
Fülöp kiváló konspirációs készséggel szervezte meg a rajtaütést.
1307. október 13-án, pénteken Franciaország-szerte egyszerre ütöttek rajta a templomos rendházakon a király katonái.
A lovagtestvéreket lefogták és tömlöcbe vetették, vagyonukat és birtokaikat pedig a királyi kincstár javára lefoglalták. A rend utolsó nagymesterét, Jacques de Molay-t majd eretnekség, bálványimádás és istentagadás vádjával hét évig tartó fogság és kínzás után 1314. március 16-án máglyán megégették.
De Molay a történelmi hagyomány szerint a máglyára lépve mind Lajost, mind pedig a pápát és vádlóját tizenkettedik íziglen megátkozta.
Mindhárman még ugyan abban az évben meghaltak.
Így teljesedett be a történelem egyik legemlékezetesebb péntek tizenharmadikája. A népszerű vélekedés szerint ettől kezdve számít péntek 13-a szerencsétlen napnak, baljós, rossz ómennek.
A 13-as számtól való babonás rettegés, az úgynevezett triszkaidekafóbia eredete egészen az ókori görögökig nyúlik vissza. A 13-as mint babonás szám emberemlékezet óta több kultúrában is a szerencsétlenség, illetve baljóslatú események szimbóluma volt. Sok évszázados tengerészbabona, hogy péntek 13-án nem szabad kifutni a kikötőből, ha nem akarják kihívni a „sátáni erők” haragját.
A 13-as számnak mint a rossz előjelének bibliai hagyományai is vannak; nagycsütörtökön tizenhárman gyűltek össze az utolsó vacsorára: Jézus és a 12 apostol.
Utolsóként – tehát tizenharmadikként – pedig a Jézust eláruló Júdás ült le az asztalhoz.
Az asztalhoz ülés és a 13-as szám kapcsolata azonban nem csak az apostolok korában volt problémás.
Franklin D. Roosevelt – akit az Amerikai Egyesült Államok történetében példátlan módon 1933 és 1945 között négy egymást követő ciklusra is megválasztottak elnöknek – ugyancsak betegesen irtózott a 13-as számtól. A második világháború idején a Fehér Házban egymást követték a különböző fontos katonai és politikai megbeszélések.
Az elnök még a legsürgetőbb ügyek esetén sem volt hajlandó mindaddig 13 fős asztalhoz leülni az ovális irodában, amíg valakit be nem hívtak amolyan „beugró”, funkció nélküli tizennegyediknek. Maga a péntek több kultúrában már önmagában is baljós napnak számított.
A bibliai gyökerek itt is tetten érhetők, hiszen Jézus nagypénteken halt kereszthalált, de az ószövetségi hagyomány szerint a bűnbeesés napja is péntekre esett.
Az angol Friday (péntek) pogány emlékeket őriz.
A péntek angol elnevezése – Freyja’s day, azaz Freyja napja – a viking mitológia szerelem- és termékenység-istennőjének a nevét őrzi.
A kereszténység felvétele után az egyház tűzzel-vassal üldözte a néphagyományként még sokáig tovább élő pogány szokásokat. A viking szerelemistennő így alakult át gonosz boszorkánnyá, napja, a péntek pedig sátáni nappá.
Angliában a középkortól egészen a 18. század végéig a pénteket a hóhérok napjaként is emlegették,
mert az amolyan népünnepélynek számító nyilvános kivégzéseket mindig pénteken hajtották végre.
Talán nem véletlen, hogy a 13-as szám babonás hagyománya az angolszász országokban maradt fenn a legerősebben. Az Egyesült Államokban mind a mai napig nincs 13. emelet a felhőkarcolókban, 13-as ajtószám a hotelekben, sőt, 13-as ülésszám a repülőgépeken.
De ugyancsak hiába keresnénk 13-as számú kórtermet az amerikai kórházakban.
Az európai néphitben is a péntek sokáig a gonosz napjának számított,
ezen a napon nem volt ajánlott házasságot kötni vagy pedig új házba költözni. A felmérések szerint Európában a péntek 13-a babonás hatalmában az emberek 8-10 százaléka még ma is hisz.
Noha a 13-as mitikus ártó hatásának – mint általában a számmisztikának – nincsen semmilyen tudományos alapja, egyes múltbéli, péntek 13-án megtörtént tragikus eseményeket szívesen szoktak hivatkozási alapként használni a „gonosz szám” ártó hatásának bizonyítására. A történelemben természetesen akadnak olyan véres események, amelyek a „dupla babona” rettegett napjára esnek. Talán ezek azok a bizonyos szabályt erősítő kivételek.
1521. augusztus 13-án pénteken vették be például Hernán Cortés spanyol konkvisztádor csapatai az azték birodalom fővárosát, Tenochtitlánt. A közel százezer halottat követelő ostrom győztes megvívása egyben a nagy múltú azték birodalom végét is jelentette. Az angliai légi csata idején, 1940 szeptember 13-án pénteken erős Luftwaffe-kötelék repült be London légterébe.
Ez volt az egyetlen alkalom, amikor találat érte a mindenkori brit uralkodó rezidenciáját, a Buckingham-palotát, annak ellenére, hogy Herman Göring, a német légierő főnöke megtiltotta a királyi objektum támadását. A becsapódó bomba emberéletben ugyan nem okozott kárt, de a királyi kápolnát megsemmisítette.
Nem csak véres csaták és háborús események, hanem időnként súlyos természeti katasztrófák is péntek 13-ára estek. 1970. november 13-án Kelet-Pakisztánra (ma: Banglades) emberemlékezet óta nem látott heves trópusi vihar tört rá.
A felhőszakadás okozta áradásban 300 ezer ember vesztette életét,
és több mint egymillióan váltak földönfutóvá. Van egy különösen híressé vált légi katasztrófa is, ami a szerencsétlenséget szimbolizáló mágikus napon történt.
Az Uruguayi Légierő 571-es járata, 45 fővel, köztük az ország válogatott rögbicsapatának tagjaival a fedélzetén, 1972. október 13-án, részben műszaki, részben pedig pilótahiba miatt, az Andok átrepülése közben lezuhant.
A balesetet 27-en túlélték, ám annyira elhagyatott vidéken csapódott be a gép, hogy
a mentőalakulatok nem találták meg sem a roncsokat, sem a túlélőket.
Végül 72 napi megpróbáltatás után találtak rá a 19 életben maradottra, akik az utolsó időben már meghalt társaik holttestéből ettek.
Az emlékezetes – és péntek 13-ához kapcsolódó balesetről 1993-ban „Életben maradtak” címmel nagy sikerű mozifilm készült.
A 13-as szám rossz ómene azonban még az asztronautikát sem kerülte el.
A NASA – ellentétben az amerikai szállodaláncokkal és légitársaságokkal – tudós szervezet lévén, nem mellőzte űreszközei sorszámából a tizenhármast.
Az Apolló-program harmadik Hold-expedíciója a 13-as számot viselte. Az Apolló-13 James A. Lovell parancsnoksága alatt, 1970. április 19-én startolt a Kennedy Űrközpont 39-A kilövőállásáról.
A 13-as már az indítás időpontjában is benne volt;
a hatalmas Saturn V. hordozórakéta helyi idő szerint 13 óra 13 perckor emelkedett a magasba (közép-európai időzónában 19 óra 13 perckor.) Az Apolló-13 sohasem jutott el a Holdra.
A repülés 56. órájában – az egyik oxigéntartály megkeverése közben – hatalmas detonáció rázta meg az űrhajót.
Az Apolló-13 balesete a NASA történetének egyik legkomolyabb krízise volt,
de egyben legsikeresebb menőakciójává vált. Az utólagos vizsgálat megállapította, hogy nem egy apró meteorit becsapódása, hanem elektronikus meghibásodás okozta az életveszélyessé vált krízist.
Reméljük, hogy a mai péntek 13-a meg fogja mutatni a jobbik arcát, főleg azoknak, akik nem rossz ómenként, hanem a szerencse hatványozott lehetőségeként tekintenek rá.