Az óceán titokzatos állati elméi

A delfinfélék mindig is különleges helyet foglaltak el az emberi gondolkodásban. Számtalan legenda kering e különleges tengeri emlősök egyedinek tartott intelligenciájáról, az ember és a delfinek közötti misztikus kapcsolatról. A tengerbiológia, különösen a viselkedéskutatás rohamos fejlődése az elmúlt években sok mindent feltárt, de bőven maradtak még megválaszolásra váró, érdekes kérdések.

Nem minden cet delfin, de minden delfin fogascet

A köznyelvben a delfin egy olyan gyűjtőfogalom, amelyben hétköznapi szinten a sziláscetek vagy bálnák kivételével szinte az összes többi fogascetfajt szokás egy kalap alá venni.

A köznapi nyelvben a delfin a népszerű és közkedvelt palackorrú delfineket jelenti, rendszertani értelemben azonban ez egy jóval összetettebb fogalom Forrás: Origo

Rendszertani értelemben azonban

a delfinek, azaz a fogascetek között is óriási különbségek vannak;

a legnépszerűbb mosolygós és játékos palackorrú delfineken kívül több tucat, egymástól mind méretben, mind külalakban, életmódban, valamint viselkedési szokásokban merőben eltérő fajt ismer a tudomány.

Az embereket régi, kicsit misztikus kapcsolat fűzi a tenger legintelligensebb élőlényeinek tartott delfinekhez Forrás: Origo

Ide tartozik a világtenger leghatalmasabb húsevője és abszolút csúcsragadozója, az akár 20 méteres testhosszúságot is elérő nagy ámbráscet (Physeter macrocephalus) ugyanúgy, mint az alig 1,2-1,5 méteres kaliforniai disznódelfin (Phocoena sinus).

Az akár 20 méteres hosszúságot is elérő nagy ámbráscet, a fogascetek alrendjének legméretesebb tagja és a világóceán legnagyobb húsevő ragadozója Forrás: Wikimedia Commons

A 89 fajt magába foglaló tengeri emlőscsoport, a cetalakúak rendje (Cetacea) két további alrendre, az elsősorban szűrögető életmódot folytató sziláscetek (Mysticeti), és az aktív húsevő ragadozó fogascetek (Odontoceti) alrendjére tagozódik.

Az alig másfél méteres kaliforniai disznódelfinek a legkisebb fogascetek közé sorolhatók Forrás: Wikimedia Commons

Az 50 fajból álló fogascetek 7 családba sorolhatók, amelyből az egymással szorosabb rokonsági kapcsolatban álló valódi delfineket csupán egyetlen család, a delfinfélék famíliája (Delphinidae) képviseli.

Ismertségük okán kétségkívül ők a legnépszerűbbek,

közülük is a „cuki állat” kategóriájába tartozó palackorrú delfin (Tursiops truncatus) lopta be magát leginkább az emberek szívébe.

Embermentő legendák

A tengeren bajba jutott, fuldokló embereket megmentő delfinekkel kapcsolatos történetek egészen az ókori görögökig nyúlnak vissza.

Nyilván ezek között számos olyan történet akad, amely inkább a mondák világába tartozik,

de kétségtelen tény, hogy ismert néhány valóban megtörtént eset is. Ezek közül talán Igor Csarkovszkij orosz orvos története a legérdekesebb.

A palackorrú delfinek aktív húsevő ragadozók Forrás: Origo

Csarkovszkij neve az 1980-as években az általa kifejlesztett vízben szülés nyomán vált világhírűvé, de azt már sokkal kevesebben tudják az ismert doktorról, hogy delfineknek köszönheti az életét. Igor Csarkovszkij fiatalkorában a szovjet hadiflotta fekete-tengeri bázisán, Szevasztopolban, a haditengerészetnél töltötte hosszúra nyúlt sorkatonai szolgálatát.

Igor Csajkovszki, a világhírű orosz orvos életét delfinek mentették meg Forrás: katyademidova.ru

Az érzékeny fiatalembert megviselte a kemény és gyakran durvaságokkal tarkított katonaélet, súlyos depresszióba esett. Ennek mélypontján úgy döntött, hogy eldobja életét, és a tengerbe fojtja magát. Az öngyilkosjelölt alámerült, és vizet nyelt.

Már közel állt az eszméletvesztéshez, amikor két delfin bukkant fel a nagy kékségből.

Az állatok a lassan süllyedő, fuldokló ember mellé úsztak, majd közrefogva Csarkovszkijt, csőrüket az áldozat jobb, illetve bal hónalja alá tolták, és a vízfelszínre emelték.

A palackorrú delfinek erős szociális tulajdonságokkal rendelkező állatok Forrás: Elter Tamás

Itt sem hagyták magára a félig magatehetetlenné vált embert, hanem a felszínen tartva, a part felé tuszkolták. Csarkovszkij visszaemlékezése szerint arra tért magához, hogy a fövenyen fekszik, és még látta, hogy megmentői – mintha csak örömüket fejezték volna ki –, néhányszor magasra szökkenve kivetették magukat a vízből, mielőtt eltűntek a kobaltkék vízben.

Vízből kiugró palackorrú delfin Forrás: Wikimedia Commons

A második világháború idejéből a csendes-óceáni hadszíntérről ismerünk egy hasonló történetet. A hajójuk elsüllyesztését túlélt, és

a vizet taposó haditengerészek körül felbukkant cápára néhány delfin támadt rá, messze kergetve a félelmetes ragadozót.

Ezután a delfinek még sokáig a hajótöröttek mellett maradva védelmezték a kimerült embereket.

Ismert több olyan eset, amikor delfinek siettek a vízben veszélybe került emberek segítségére Forrás: News Australia

A tudósok figyelmét ezek a történetek is a palackorrú delfinek – és általában a delfinfélék – intelligenciájának kérdésére irányították.

Van, aki megkérdőjelezi

A delfinek szuperintelligenciáját tudományos tényként kezelő elméletek az 1950-es évek kutatásaira nyúlnak vissza.

John Lilly amerikai biológus kezdte el először behatóbban vizsgálni a delfinek agyát,

és az ő, alapvetően anatómiai jellegű kutatásai alapozták meg az 1960-as évek elején elterjedt, a delfinek intelligenciáját az emberéhez mérő elméleteket. Ezekkel a széles körben ismertté és roppant népszerűvé vált elméletekkel szemben azonban néhány kutató aggályokat fogalmazott meg.

A delfinagy átlagosnál nagyobb mérete egyes kutatók szerint még nem bizonyítja az átlagot meghaladó intelligenciát Forrás: Wikimedia Commons

Legutóbb Justin Gregg, az amerikai Dolphin Communication Project kutatója adott kétségeinek hangot egy, a delfinek intelligenciájáról írt és 2013-ban publikált tanulmányában.

Gregg megfigyelések egész sorozatán alapuló konklúziója szerint a delfinek intelligenciája nem haladja meg a főemlősök, sőt, a medvék és a kutyák intelligenciaszintjét sem.

Justin Gregg szerint a delfinek intelligenciája nem haladja meg a kutyákét Forrás: FOX

Justin Gregg úgy véli, a valóban nagy méretű delfinagy önmagában még nem jelenti az intelligencia vélelmezett magas szintjét, azt csak egyéb, viselkedésbiológiai tulajdonságok számbavételével és más fejlett emlősfajok hasonló képességeinek összehasonlításával lehet egzakt módon meghatározni. Gregg vizsgálta a delfinek kommunikációját is.

A víz alatt kibocsátott füttyögő hangsorok a fajtársak kommunikációját szolgálják Forrás: Elter Tamás

A delfinfélék különböző hangokkal tartják egymással a kapcsolatot, a hangképzést ezen kívül a navigációhoz, az echólokációs rendszerükkel kibocsátott ultrahangokat pedig a zsákmány felderítéséhez és becserkészéshez használják.

Típusát tekintve két nagyobb csoportra oszthatók a delfinek által kibocsátott hangok:

a kattogó hangzások a navigációt, a füttyögő hangsorok pedig az egymás közötti kommunikációt szolgálják. Gregg kutatásai alapján úgy találta, hogy a delfinek által használt összetett hangsorok sem bizonyítják valamiféle egységes delfinnyelv meglétét. Más kutatók azonban ettől eltérő eredményre jutottak.

Felismerik rokonaik hangját és önmagukat

Az állatok elmebeli, úgynevezett kognitív képességeit a környezeti információk feldolgozásából és az arra adott viselkedésformák kombinációjából lehet meghatározni. Justin Gregg megállapításával szemben Laela Sayigh, az Észak-Karolinai Egyetem tengerbiológusa úgy találta, hogy a delfinek képesek megkülönböztetni rokonaik hangját más, nem rokon fajtársaikétól.

A palackorrú delfinek képesek megkülönböztetni rokonaik hangját más delfinekétől Forrás: Elter Tamás

A kísérlet során 14 palackorrú delfin hangsorait rögzítették, majd ezeket mesterségesen is előállították. Az egymással közeli rokonságban álló kísérleti egyedek, amikor a rokonuk hangját utánzó gépi hangsort játszották le a kutatók, minden esetben a hangszóró felé fordultak. Mivel a kísérletek során a delfinek mindig ugyanúgy reagáltak,

ezzel sikerült bebizonyítani egyedi hangfelismerő képességüket, ez pedig magas intelligenciájukra utal.

Sokáig úgy gondolták, hogy csak néhány főemlősfaj rendelkezik az önfelismerés képességével. Gordon Gallup csimpánzokkal végrehajtott világhírű tükrös kísérlete bizonyította be először, hogy az önfelismerés nem az ember privilégiuma, hanem az állatvilágban is létezik.

Bizonyított, hogy a csimpánzok mellett a palackorrú delfinek is rendelkeznek az önfelismerés képességével Forrás: AFP/Gerardo Gomez

Diana Reiss, a Columbia Egyetem etológusa Gallup módszerét „vette kölcsön” annak megállapításához, hogy a palackorrú delfinek is rendelkeznek-e az önfelismerés képességével. Reiss a kísérleti medence mindkét végébe egy-egy tükröt szereltetett fel. A két tesztállatot festett ábrával jelölték meg olyan testtájon, amelyet csak a tükörképükön fedezhettek fel.

A vadon élő delfinek kíváncsiak, de nem engedik megsimogatni magukat Forrás: Youtube

Ezt a módszert többször is megismételték.

A jelölés után a kísérleti delfinek reakciói kivétel nélkül sokkal gyorsabbá váltak.

A tükör előtt olyan testhelyzeteket vettek fel, amelyekben a legjobban látszott a jelölés. Reiss kísérletei azt bizonyítják, hogy a palackorrú delfineknek a csimpánzokéhoz hasonló énképük van.

Eszközhasználat és ravasz vadászati taktika

Az eszközhasználat nem ismeretlen az állatvilágban, de az a fajta módszer, amelyet Michael Krützen Ausztráliában Új-Dél Wales partközeli vizeiben figyelt meg, a palackorrú delfinek magas intelligenciáját bizonyítja. A durvaszemcsés üledékből álló aljzaton turkáló delfinek csőrükön szivacsot viselve védték bőrüket a horzsolásoktól.

A kardszárnyú delfinek roppant leleményes vadászok Forrás: Wikimedia Commons

Nemcsak a palackorrúak leleményesek, hanem a delfinfélék leviatánja,

az akár 9 méteres testhosszúságot elérő kardszárnyú delfin (Orcinus orca) is különösen ravasz vadász.

Feljegyezték például, hogy egy fiatal, 4 méter körüli egyed milyen leleményes módszert eszelt ki a vízimadarak elfogásához. Az állat kiöklendezett némi halmaradékot, majd mélyebbre süllyedt, és függőleges testhelyzetet felvéve várakozott, feszülten figyelve a víz felszínét.

Az orkák a világtenger abszolút csúcsragadozói Forrás: Wikimedia Commons

Amikor a falánk sirályok felfedezték a hullámok tetején ringatózó haldarabokat, könnyelműen rácsaptak a potyafalatnak tűnő húscafatokra. Abban a pillanatban, ahogy csipkedni kezdték a halmaradványokat, a villámgyorsan felszínre törő orka egyetlen harapással elnyelte a vigyázatlan szárnyasokat.

Intelligens falkavadászat; még a nagy fehér is préda

A kis csoportban folyamatosan vándorló és nagytestű, meleg vérű prédára, egyebek között más cetfajokra, valamint úszólábúakra vadászó, úgynevezett nomád kardszárnyú delfinek számos különleges, társas prédálási taktikát fejlesztettek ki.

Rendkívül tanulságos az, ahogy a jégtáblákon pihenő fókákat ejtik el.

Először körbeveszik a fókával együtt sodródó jégtáblát, majd egymás után többször, egyszerre, nagy sebességgel a jégtömbnek rontanak.

Kardszárnyú delfin jégtáblára menekült fókára támad Forrás: Wikimedia Commons

A rohamozó orkák által keltett sodorhullám az ide-oda dülöngélő jégtábláról előbb-utóbb lemossa az egyensúlyát vesztett fókát, és ekkor számára már nincs menekvés.

A kaliforniai partvidéken sikerült megfigyelni, ahogy nomád orkák elejtették egy szürke bálna (Eschrichtius robostus) borját. A kardszárnyú delfinek órákon át követték a borjas nőstényt, folyamatosan nagy tempót diktálva a menekülő állatnak. (A szürke bálna átlagosan 15 km/órás, rövid távon legfeljebb 20-25 km/óra sebességgel képes úszni, vele szemben az orka akár 50 km/óra sebességet is elér.)

Felszínen kémlelő szürke bálna. Az orkák a legnagyobb ceteket is képesek megtámadni Forrás: Wikimedia Commons

Mivel a borjú hamar kifáradt, a nőstény bálna kénytelen volt egyre lassuló tempóban úszni. A kardszárnyú delfinek többször is két oldalról szorosan a bálnához tapadtak, harmadik társuk eközben pedig erőteljes farkcsapásokkal próbálta leválasztani a borjút az anyjától.

Jéglabdával játszó kardszárnyú delfin Forrás: Wikimedia Commons

Végül a teljesen kimerült borjút elszorították a nősténytől, majd megölték. (A kardszárnyú delfinek az elejtett szürke bálnáknak csak a nyelvét fogyasztják el.) A San Franciscóval szemközt fekvő Farallon-szigeteknél 1997 októberében azt is sikerült megörökíteni, amikor két kardszárnyú delfin egy másik csúcsragadozót, a nagy fehér cápát (Carcharodon carcharias) ejtette el.

Még a rettegett nagy fehér cápa is az orkák prédaállata Forrás: Origo

Az orkák két oldalról és egyszerre támadtak rá a fehér cápára, leharapva a hal mellúszóit. A cápa megbénult, és a kardszárnyúak prédájává vált. A kollektív és adaptív, a különböző zsákmányállatokhoz igazított vadászati taktika ugyancsak az állatok magas intelligenciáját bizonyítja.

Mosolyba rejtett agresszió

A palackorrú delfineket szájállásuk után sokan mosolygós cetekként emlegetik.

A kedvesnek tűnő állatok természetes körülmények között másként viselkednek,

mint a delfináriumokban sínylődő idomított társaik. A palackorrú delfinek és néhány más fogascet, köztük például a gömbölyűfejű delfinfélék (Globicephalidae) népes, akár 30-40 egyedből álló csoportokban élnek.

A delfinek a nagycsaládon belül kisebb, szorosabb és nem egyszer egymással rivalizáló csoportokba tömörülnek Forrás: Elter Tamás

Kétségtelen tény, hogy fejlett szociális tulajdonságok figyelhetők meg a csoporttagok között, mint például a „többes szülés”, mikor a vemhes és borját világra hozó nőstény delfint más csoportbeli nőstények segítik -, de ezek a csoportok korántsem annyira zártak, mint amennyire felületes szemlélődés alapján látszik. A delfinszociológia még gyermekcipőben jár, és nagyon sok mindent nem ismerünk a delfinek valós viselkedésének hátteréről.

Szörfölnek a palackorrú delfinek Ausztrália partjainál Forrás: Vimeo

Évekig kutatták a Nyugat-Ausztráliában lévő Shark Bay (Cápa-öböl) vizeiben élő több száz egyedből álló palackorrúcsoportok viselkedését. A megfigyelésekből kiderült, hogy a nagy falkán belül kisebb, nem egyszer egymással rivalizáló csoportok különíthetők el, és az egymás mellett élő nagyobb csoportok sem zártak, hanem megvan az átjárás közöttük. A legösszetartóbbak a hímek, amelyek kisebb, 2-3 egyedből álló rajokban „bandáznak”.

A hímek elkülönült csoportokban bandáznak Forrás: Life.hu

A hímek által alkotott rajok stabilak, amolyan sírig tartó barátság alapján akár hosszú évekig is fennmaradnak. Az udvarlás és a párzás meglehetősen agresszív körülmények között zajlik a jámboran békésnek hitt palackorrú delfinek között.

Párzási időszakban a hímek elég erőszakos módon szereznek nőstényt maguknak;

a csoportokból szabályosan kiszekálják a párzásra kész nőstényeket, amelyekkel az összetartó hímek valamennyien megpróbálnak párosodni. Ha a túl heves udvarlás elől a nőstény elmenekül, utána erednek, üldözik, és nem egyszer az uszonyait megragadva és harapdálva kényszerítik vissza maguk közé.

Felüti fejét az öldöklő hajlam is

A palackorrú delfineknél is megfigyelték más delfinfajok időnkénti csoportos megtámadását, amely nem egy esetben a megtámadott egyed pusztulásával végződött.

Egyelőre még nincs pontos magyarázat az alkalmankénti csoportos agresszió okaira,

ami bizonyosan kizárható, az a prédálási célú támadás, hiszen a megölt állat tetemét magára hagyják.

Fókaborjúra támadó palackorrú delfin Forrás: Wikimedia Commons

A palackorrú delfinek és a fogascetek túlnyomó többsége az emberrel szemben békésen viselkedik, de tévedés azt hinni, hogy a vadon élő palackorrúak ugyanúgy viselkednek az emberekkel, mint a delfináriumokba zárt idomított társaik. A nyílt tengeren élő palackorrú delfinek kíváncsian megközelítik a búvárokat, de nem hagyják, hogy megsimogassák őket, illetve hozzájuk nyúljanak.

A vadon élő palackorrú delfinek igen kíváncsiak, de tartózkodók Forrás: Elter Tamás

Akadnak viszont a szabályt erősítő kivételek is; ismert több olyan eset is, amikor a kardszárnyúakkal rokon gömbölyűfejű delfinek (Globicephalidae) a légzőcsővel közéjük merülő búvárokra támadtak.

A világóceán abszolút csúcsragadozójának tekintett kardszárnyú delfin – amely szinte bármilyen tengeri állatot, beleértve még a nagy ámbráscetet is képes elejteni – meglepő módon ugyancsak közömbösen viselkedik az emberrel szemben, bár itt is ismertek kivételek.

A kardszárnyúakkal rokon gömbölyűfejű delfinek részéről több olyan eset ismert, amikor emberre támadtak Forrás: Wikimedia Commons

Ezek közül a híres sarkkutató, Robert Falcon Scott kapitány utolsó, végzetes antarktiszi expedícióján történt eset a legismertebb. Scott 1911. január 5-én kelt naplóbejegyzése szerint

az orkák megtámadták, és majdnem elragadták Herbert Pontingot, az expedíció fotósát.

Ponting fotóapparátusával együtt kiszállt az egyik jégtáblára, hogy onnan készítsen felvételeket.

Lékből kémlelő kardszárnyú delfin Forrás: Origo

A felbukkant kardszárnyú delfinek ugyanazzal a módszerrel próbálták elkapni a bajba került fotóst, mint a jégtáblákon pihenő fókákat. Alulról többször is megrohamozták a jégtáblát, egyre nagyobb darabokat törve le belőle. Pointingot csak az utolsó pillanatban sikerült kimenteni szorult helyzetéből.

Sok mindent tudunk már róluk, de még rengeteg a megfejtésre váró kérdés Forrás: NOAA Fisheries

Sok mindent tudunk már róluk, de a számtalan megfigyelés és kísérlet ellenére is, valójában még mindig nem ismerjük igazán a delfinlélek valós rejtelmeit. A delfinek csodálatosan titokzatos világa még sok felfedeznivalót tartogat.