A huszadik század harmadik harmadában az olcsón, széles körben terjeszthető zene legjobb eszköze a magnószalag volt -- a mai negyvenesek-ötvenesek generációja ezzel nőtt fel, csak később váltott CD-re, majd mp3-ra.
Ám a szalagon őrzött audioemlékek felidézése orosz rulettet jelent manapság: szemre nem lehet megállapítani, milyen állapotban van a szalag mágnesrétege. Ha megfelelő, akkor a szalag rendesen lejátszható, ha viszont sérült, akkor
a mágnesréteg lejátszás közben leválik a polimer hordozóról, és rátapad a magnó olvasófejére:
ezzel végérvényesen tönkremegy a szalag, és a magnóra is költséges javítás vár.
Ennek megelőzése vált most lehetségessé a Dél-Karolinai Egyetem kémikusai és az amerikai Kongesszusi Könyvtár, a világ legnagyobb könyvtári állományának őrzője együttműködésével. Eredményeiket a Journal of Analytical Chemistry folyóiratban tették közzé.
Az ötvenes években vált a hangrögzítés uralkodó médiumává a mágneses szalag, sőt,
a korábban bakelitlemezre vagy fonográfhengerre írt hangzóanyagokat is széles körben kezdték átmásolni
az akkor még kiválónak tűnő hordozóra a zenei és történeti archívumok. Csak az Egyesült Államokban több mint 46 millió hangfelvételt tárolnak az amerikai történeti emlékek archiválásával foglalkozó washingtoni Heritage Preservation szervezet szerint.
Pedig a magnószalag rendkívül sérülékeny, és nemcsak a gyakori átcsévélés okozta megnyúlás ront a teljesítményén.
A levegő párája reakcióba lép a hordozószalag polimerjével, és a hangrögzítésért felelős mágneses réteg egyszerűen leválik.
Ez a veszély még azokat a szalagokat is fenyegeti, amelyeket megfelelő körülmények között tároltak, és soha nem játszottak le.
Stephen Morgan, a Dél-Karolinai Egyetem kémikaprofesszora, Micky Myrick és Eric Breitunk, a Kongresszusi Könyvtár kutatói szigorúan kémiai szempontból vették szemügyre az elöregedő magnószalagok problémáját. A leváló anyag voltaképpen az adatrögzítésért felelős mágneses réteg, amely a lejátszófejjel kapcsolatba kerül.
A réteg poliészter és poliuretán keveréke, a lebomlást a poliészter kémiai hidrolízise okozza:
a levegőben lévő vízpára hatására alkohollá és karboxilsavvá bomlik.
A kutatók felületi infravörös spektroszkópiával (FTIR) képesek voltak megállapítani, hogy mely szalag poliészter rétege ép, illetve melynél észlelhető a lebomlási folyamat valamelyik stádiuma.
Az infravörös képeken látható parányi eltérések elemzéséhez olyan statisztikai algoritmust írtak, amely 90 százalékos bizonyossággal képes különbséget tenni a használható és a sérült szalagok között.
Szerencsés esetben a hanganyag ideiglenesen lejátszhatóvá tehető a "sütés"-nek nevezett praktika révén: ennek során 50-60 Celsius-fokos sütőben 1-48 órán át szárítják a magnószalagot. Sajnos, noha a módszert negyedszázada ajánlgatják a különféle szakcikkek audiofileknek, eseti eljárás lévén inkább művészet, semmint tudomány.
Lényege, hogy a hevítés közben kiszárad a szalag, és ennek köszönhetően javul a lejátszhatósága,
még ha csak néhány hétre is. Sajnos, hő hatására a polimerszalag kémiai reakciói felgyorsulhatnak, és lehet, hogy épp emiatt megy végleg tönkre a pótolhatatlan hangfelvétel.
A sütés valóban kiváló módszer
- mondja az Origo kérdésére Lukács Bea, az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára audiovizuális gyűjtemény osztályvezetője. - A Szabad Európa Rádióból származó, néhány igencsak rossz állapotban lévő hanganyagot az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetében dolgozó technikus kollégák így tettek jól hallhatóvá, mi már a jó minőségű digitális fájlt kaptuk meg - modta el a szakember.
A magnószalagokon tárolt hanganyagok megőrzése nemcsak azért fontos, hogy egy korabeli együttes felvételeiből válogatást lehessen készíteni.
A nemzeti archívumokban tárolt hanganyagok sokszor történeti dokumentumok:
meg nem ismételhető nterjúk a 20. század kiemelkedő személyiségeivel, rádiós adásfolyamok (mint például a Szabad Európa Rádió vagy a BBC magyar adásának archív felvételei), események hangfelvételei (például a Levéltárban a Nagy Imre és társai perének teljes hanganyaga), vagy hagyatékokból származó felvételek (például tengerentúli magyar emigráció életének fontos mozzanatait dokumentáló szalagok), részletezi Lukács Bea.
A digitalizálási, átmentési programok során
a hordozók sérülékenységére nagy hangsúlyt fektet az OSZK,
de ugyanilyen gondossággal kezelik a lejátszó berendezéseket is. "Megesett, hogy egyedi legyártatással pótoltunk már nem kapható alkatrészeket. Előfordulhat egy-egy analóg audió vagy audiovizuális hordozó esetében, hogy remek állapotban maradt meg, de teszem azt, ötven év múlva már múzeumban kell majd a lejátszóberendezést keresgélni. Ezért is kiváló a fenti fejlesztés – mert óvja magát a magnót is."
A nemzeti könyvtárak számára világszerte nagy kérdés, hogy milyen technológiát alkalmazzanak a régi anyagok újraírásához. "Húsz éve a Szabad Európa Rádió archív mágnesszalagjait még VHS-re írtuk a könnyű kutathatóság érdekében -- meséli Lukács Bea. -- A DVD drága és nem egykönnyen elérhető technológia volt, azonban a VHS-nek határos az élettartama, a DVD-nek is, s most már a BluRay DVD-nek is."
Folyamatosan újabb és újabb mentési, átírási módszert és tárolóeszközt kell kitalálniuk, és a technológia fejlődésével gyorsul a folyamat. "Ma a digitális fájl és a különböző digitális tárhelyek jelentik a megoldást, de kérdés, hogy meddig, illetve mikor derül ki ezekről is, hogy milyen sérülékenyek, vagy egy formátum mikor és milyen gyorsan avul el", összegzi az OSZK munkatársa.