Az évszázad legrövidebb teljes holdfogyatkozása lesz szombaton

holdfogyatkozás
Teljes holdfogyatkozás 2012-ben
Vágólapra másolva!
Az évszázad legrövidebb teljes holdfogyatkozása lesz szombaton, április 4-én, amely alig 5 percig tart majd. Az esemény Európából nem lesz látható.
Vágólapra másolva!

A holdfogyatkozás során égi kísérőnk részben, vagy teljesen a Föld árnyékába (umbrájába) kerül. A csillagászati jelenség akkor figyelhető meg, amikor a Föld a Nap és a Hold közé kerül és bolygónk árnyéka, vagy félárnyéka a Holdra vetül.

A teljes holdfogyatkozáskor sem sötétül el teljesen az égitest, hanem fénye narancsvörösre változik, mivel a Föld légkörén átszűrődő fény halvány derengést teremt. Részleges holdfogyatkozáskor a Föld szürke árnyékot vet égi kísérőnk felszínének egy részére.

Teljes holdfogyatkozás 2012-ben Forrás: NASA/MSFC/Alphonse Sterling

Harmadik felvonás

A szombati csillagászati jelenség a 2014-2015-ös tetrád, vagyis négy egymást követő teljes holdfogyatkozás harmadik "felvonása". Az első holdfogyatkozásra tavaly április 15-én került sor, a másodikra október 8-án, a sorozat utolsó eseménye pedig szeptember 28-án következik be - olvasható a NASA honlapján, valamint a Space.com hírportálon.

A holdfogyatkozás totális szakasza mindössze 4 perc 43 másodpercig tart, a jelenség egész időtartama 3 óra 29 perc lesz. Észak-Amerika és Dél-Amerika nyugati részén a csillagászati jelenség kezdeti szakaszát figyelhetik meg napkelte előtt, míg Indiában, Kína nyugati vidékein, Oroszország ázsiai részén a finálét láthatják. Grönlandon, Izlandon, Európában, Afrikában és a Közel-Keleten a holdfogyatkozás nem lesz látható.

Magyarország területéről legutóbb 2011. december 10-én volt megfigyelhető holdfogyatkozás, legközelebb pedig ez év szeptember 28-án lesz látható a csillagászati jelenség.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!