A világon 19,6 milliárd csirke él, számban többszörösen felülmúlva a többi lábasjószágot: az 1,9 milliárd juhot, 1,4 milliárd szarvasmarhát és a 980 millió sertést. A régészeti kutatások szerint a csirke nyolcezer éve él együtt az emberrel, de csak bő kétezer éve fogyasztjuk nagy mennyiségben a húsát. Hogyan alakult kapcsolatunk a többi hatezer évben?
Ezt kutatja egy kétmillió font összköltségű, hároméves projekt során hat brit egyetem munkatársaiból összeállt kutatócsoport. Hogy miért választották ezt a témát? Nos, szerintük pont a csirkék elképesztő száma indokolja, hogy többet kell tudnunk róluk.
A háziasítás során a kiszemelt állatfaj fejlődését az ember irányítja generációk során át, amíg végül eljut a kívánt célig. Ha ma kezdenénk háziasítani a csirkét, az az étkezési szokásainkat figyelembe véve teljes mértékben érthető volna.
De miért gondolták időszámításunk előtt hatezer évvel a Délkelet-Ázsiában élő emberek, hogy be kell avatkozniuk a bankiva- vagy más néven vörös dzsungeltyúk (Gallus bankiva) természetes evolúciójába?
Elvégre a rendelkezésükre álló vadállományból több száz más fajt is választhattak volna.
"Az, ahogy ma bánunk az állatainkkal, radikálisan különbözik attól az ember-állat kapcsolattól, ami több ezer évvel ezelőtt létezett" - nyilatkozta Greger Larson genetikus, a kutatócsoport tagja a New York Timesnak.
A kapcsolat megismerése nemcsak arra deríthet fényt, hogy mivel rendelkeztünk hajdanán, hanem arra is, hogy mit veszítettünk el.
Egy ausztriai ásatás során a kora középkori település sírjaiból meglepő maradványok kerültek elő:
a 6-8. században élt férfiak sírjában egy-egy kakast, a nők mellett tyúkot találtak
a szokásos tárgyi emlékek mellett. Az előkelőbb férfiak kakasainak nagyobb harci sarkantyújuk volt, mint a kevésbé rangos férfiaknak.
A csontok szén- és nitrogénvizsgálata során az is kiderült, hogy a csirkék és az emberek osztoztak a táplálékon és az élőhelyen – a madarak nem elkülönített tyúkólban laktak.
Vagyis a csirkére valamiféle társként és nem eledelként tekintettek akkoriban.
Hasonló sírokat tártak fel Délkelet-Ázsiában és Afrikában, illetve Magyarországon is találtak ilyen avar kori leleteket.
A szárnyasok temetési módja arra utal, hogy legtöbbször nem ételáldozatként tették oda őket gazdájuk mellé, olvasható Bartosiewicz László archeozoológus Régenvolt háziállatok című könyvében.
A dzsungeltyúk nemesítésének egyik fő célja a kakasviadal lehetett, vélik a brit kutatók. A viadalokat egyrészt szórakozásból, másrészt már évezredekkel ezelőtt is a nyereményért szerveztek.
Egy harci kakas ma is komoly értéket képvisel, jóllehet a kakasviadalokat a legtöbb országban betiltották.
A csirke évezredeken át fontos áldozati állat volt a különféle rituálékban, az istenekhez vezető kapcsolatot látták benne: így például az ógörögök a gyógyítás istenének, Aszklépiosznak gyakran áldoztak kakast.
A római Mithrász-kultuszban ugyancsak dívott ez a szokás. A korai középkorig a zsidók a jom kippur ünnep előtti reggelen kakast vagy tyúkot áldoztak, így váltva meg belépésüket a hosszú, jó életbe és békébe.
Az afrikai eredetű vallások (például a vudu) máig gyakorolják ezt a rítust.
A csirke több részét is használták gyógyítási céllal, a szifilisz kúrálására például a középkorban kakaszsírt kevertek össze mérges ember nyálával, higannyal, kénes vízzel, violaolajjal és egyéb hozzávalókkal.
A bőr hegesedését tyúk- és medvehájból, virágok illóolajából, tojássárgájából, valamint zúzott gilisztából kevert krémmel próbálták enyhíteni a 17. századi német orvosdoktorok.
A tyúkot mindenhol nagyra becsülték tojásrakó képessége okán,
mert állítólag a tojás a világ legtöbbféleképpen elkészíthető konyhai nyersanyaga. A tollal párnát és derékaljat töltöttek.
Míg a tyúkanyó nevéről a gondoskodás, a hívogató fészek (otthon) fogalma jut eszünkbe, a kakas lénye összekapcsolódik az erőszakkal, véres halállal.
A középkorban Európa-szerte, különösen Angliában volt népszerű a kikötött vagy földbe ásott kakasok halálra kövezése – ami a kutatók feltételezése szerint a modern videojátékokban él tovább.
A tudományos projekt keretében nemrég publikáltak is erről egy tanulmányt: az elmúlt harminc év 53 olyan számítógépes játékát elemezték, amelyben a csirke szerepel, akár feladatként, akár karakterként.
Egyes játékokban (Zelda, Skyrim, Resident Evil 5) a csirkék rátámadhatnak a játékosra, máskor a játékos kiképezhet harci csirkéket, és bevetheti őket (Final Fantasy, Legend of Dungeon, World of Warcraft, Pokémon). Maroknyi azoknak a játékoknak a száma, amelyben farmergazdaként gondoskodni kell a csirkékről.
A legtöbb esetben a madárral szembeni agresszív viselkedés a jellemző, a brutalitás számít dicsőséges, jutalmazott cselekedetnek. A videojátékok túlnyomórészt a fiúgyerekek és fiatal férfiak kedvencei.
A maszkulin szerep fenti túldimenzionálásával azonban nem értenek egyet a kutatók.
Szerintük az etikus gondolkodásnak ezen a téren is meg kellene jelennie, követve azokat a normákat, amelyeket a való életben helyesnek tartunk.