A dinoszauruszok kipusztulását követő időszakban, a paleocénben (65-56 millió évvel ezelőtt) újfajta állatvilág jelent meg bolygónkon. Ekkor és az ezt követő eocén korban (56-34 millió évvel ezelőtt) terjedtek el a két méter magasságú, száz kilogramm tömegű, a kihalt Gastornis nemzetséghez tartozó óriási madarak.
Sokáig azt hitték a tudósok, hogy koruk legrettegettebb ragadozói lehettek,
amelyek erős csőrükkel a nagyobb zsákmányállatokat is képesek volt széttépni.
Kicsit ellentmondott ennek a nézetnek a testalkatuk: a Gastornisok kúpos csőre, vaskos lába, tömpe karma nem felelt meg a húsevő madarak anatómiájának.
"Akkor biztos lesből támadtak áldozatukra", vélték egyes őslénytan kutatók.
Mostanra viszont bizonyossá vált, hogy a Gastornisok legfeljebb diót roppantottak el csőrükkel,
nem pedig csontot. Étrendjük főleg lombból, magokból és kemény gyümölcsökből állt. Ennél érdekesebb, hogy a mai kanadai sarkvidéken is éltek, igaz, annak idején ott a mostaninál jóval enyhébb klíma uralkodott.
Az északi sarkkörön túl fekvő Ellesmere-szigeten még az 1970-es években találtak egy lábcsontot, amelyről már akkor azt gyanították, hogy a kihalt eocén korú óriásmadáré lehet.
A lelet amiatt is különleges, hogy ez a sarkvidéken föllelt egyetlen olyan maradvány, amely ehhez az ősi madárfajhoz tartozik. Egy másik tudós még korábban arról számolt be, hogy
a közelben egy vélhetően röpképtelen madár megkövesedett lábnyomát látta a sziklában,
de ezt azóta sem sikerült újra megtalálni.
A negyven évig kallódó leletet most a Kínai Tudományos Akadémia (KTA) és a Colorado Egyetem munkatársai vizsgálták meg alaposabban, és pontosították a lábcsonttal kapcsolatos ismereteket. Eredményeik a Nature magazin Scientific Report nevű hetilapjában jelentek meg.
53 millió évvel ezelőtt, a kora eocén korban az Ellesmere-sziget éghajlata szubtrópusi jellegű volt.(Az eocén időszak volt az egyik legkiegyenlítettebben meleg periódus a földtörténet során.)
A flóra hasonló lehetett, mint amit ma Észak-Amerika déli mocsárvidékén, a floridai Evergladesben láthatunk. A fosszilis leletek alapján a sziget, amely Grönland északi szomszédja, olyan állatoknak adott otthont, mint a teknős, alligátor, főemlősök, tapír ,
de még víziló, és orrszarvúszerű emlősök is éltek itt.
Ma az Ellesmere-sziget Földünk legzordabb és legszárazabb helyeinek egyike, télen gyakori a mínusz 40 Celsius-fokos hőmérséklet.
A kínai-amerikai kutatócsoport még egy ellesmere-i madármaradványt azonosított: a Presbyornis nemzetséghez tartozó szárnyas faj afféle keveréke a mai kacsáknak, ludaknak és hattyúknak, ám hosszú flamingónyaka volt.
Egy szárnycsontja alapján sikerült rendszertani besorolását elvégezni: mivel azon még az izmok tapadási helyei is látható, viszonylag könnyű volt egykorú maradványokkal összevetni.
Pontosan megegyezik egy Wyomingban talált Presbyornis-csonttal, pedig attól 4000 kilométerre északon élt",
- nyilatkozta Thomas Stidham a KTA munkatársa.
Az eocén korban a szárazföldek gyönyörű zöldek voltak, még a Déli-sarkon is.
Jégsapka híján a világtengerek szintje jó 60 méterrel meghaladta a mait.
Bár a kontinensek elrendeződése nagyjából már a jelenlegi képet mutatta, a magas vízszint miatt kisebb területűek voltak, partvonalaik mélyebben nyúltak be a szárazföldre.
A globális átlaghőmérséklet akkoriban bizonyos időszakokban akár 26 Celsius-fok is lehetett . Az úgynevezett Paleocén-Eocén Hőmérsékleti Maximum a földtörténet legmelegebb korszaka volt. Ám míg az Ellesmere-szigetet buja dzsungel borította, sarkvidék lévén az év felében sötétség honolt a táj fölött, akárcsak manapság.
Ebből két feltételezést szűrtek le a kutatók: mivel bizonyos modern tengeri récék és bukók az egész telet helyben töltik, alkalmazkodva a fényszegény (és fagyos) hónapokhoz, nem kizárt, hogy az ősi madarak is ezt a magatartásformát követték.
Ugyanakkor számos vízmadár csak a nyári hónapokra költözik a sarkvidékre, a fénymennyiség és a hőmérséklet csökkenésével vándorútra indul dél felé. Elképzelhető, hogy a Gastornis és a Presbyornis is délebbre húzódott a meleg, de sötét évszak közeledtével.
Az eocén klíma tanulmányozásából a korunk globális fölmelegedésével kapcsolatban is vonhatunk le következtetéseket. "Az évezredekig uralkodó sarki jégtakaró rohamosan fogy. Nem azt mondom, hogy az Ellesmere-szigetre visszatérnek az alligátorok és az óriásteknősök, de a sarkvidék múltbeli enyhe időszakairól szerzett ismereteink alapján képet festhetünk arról, milyen változásokra készüljünk a jövőben", mondta Jaelyn Eberle, a Colorado Egyetem geológusprofesszora.