Hamarosan hallhatjuk Ötzi hangját

Ötzi
Ötzi múmiája
Vágólapra másolva!
Nemcsak láthatják, hanem a jövőben hallhatják is a technika segítségével Ötzit, az ötezer éves gleccsermúmiát a Dél-Tiroli Régészeti Múzeum látogatói.
Vágólapra másolva!

Röntgenképek szkennelése és feldolgozása segítségével meghatározták Ötzi hangképző csatornáját és megállapították hangja hangzását - közölte hétfőn a dél-tiroli egészségügyi hatóság.

A szakértők egy szoftver segítségével határozták meg a zöngés hangokat megformáló rezonanciahelyek értékét, az akusztikus energiának és a magánhangzók rezgésének eloszlását. Végül mindezt hangszintetizátor segítségével rekonstruálták.

A projekt különlegessége abban rejlik, hogy a múmián nem kellett végrehajtani semmilyen invazív vizsgálatot,

hiszen már rendelkezésre álltak a szükséges röntgenképek.

Új kutatási terület

A Francesco Avenzini, a bolzanói tartományi kórház foniátriai intézetének vezetője és Rolando Füstös, az intézmény fül-orr-gégészeti részlegének főorvosa által kezdeményezett tanulmány az első a maga nemében - olvasható a hatóság közleményében.

A foniátria a hangképzés élettanával, kórtanával, a funkciózavarok diagnosztikájával és kezelésével foglalkozó tudomány.

Ötzi múmiája Forrás: © EURAC/Marion Lafogler]

Mivel a kutatók a projekttel új kutatási területet fedeznek fel, szükséges olyan felmerülő problémákat is figyelembe venniük, amelyek korábban még nem fordultak elő.

Például a múmia karja, amely a test megtalálásakor Ötzi nyakát takarta, megváltoztathatta a test hangképző részének formáját. A mumifikálódás és az ennek következtében fellépő folyadékhiány is új kihívás elé állítja a tudósokat.

A rézkorban élt Ötzi múmiáját 1991 szeptemberében fedezték fel 3210 méter magasságban az olasz-osztrák határon húzódó Ötz-völgyi Alpokban. Vizsgálatok szerint vélhetően negyvenéves kora előtt, időszámításunk előtt 3359 és 3105 között halt meg. A gleccsermúmia a világ legrégebbi teljes épségben megmaradt emberi holtteste, amelyet Olaszországban, a bolzanói (Bolzen) régészeti múzeumban őriznek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!