A „zsarnokgyíkok” családját két alcsaládra és hat nemzetségre rendszerezik az őslénykutatók.
E hat nemzetség egyike a Tyrannosaurus genus,
amelynek leghatalmasabb, 12 méternél is hosszabb faja, a T. rex, minden idők egyik legnagyobb szárazföldi ragadozója volt.
Amíg a T. rex maradványai csak az észak-amerikai kontinens bizonyos területeiről kerültek elő, más Tyrannosaurus-félék fosszíliái az eurázsiai kontinensről is ismertek, többek között Kazahsztán területéről.
A nemzetség legnagyobb képviselői a kréta időszak (145 millió évtől 65 millió évig) legvégén, az úgynevezett maastrichti korszakban éltek, 68 és 65 millió évvel ezelőtt.
A félelmetes ragadozók a K-T kihalási eseményként ismert, és nagyjából 65 millió éve bekövetkezett – máig vitatott okú – rapid kihalás során tűntek el hirtelen az élet színpadáról, más dinoszauruszokkal, és tengeri hüllőkkel együtt.
A kréta időszak derekán, hozzávetőleg 100 millió éve,
az albai korban érte el az eddig ismert legmagasabb tengerszintet a világóceán.
Akkor a mostanihoz viszonyítva közel 200 méterrel volt magasabb a globális tengerszint, és a mai 71%-kal szemben, a Föld 83%-át borította víztakaró.
Ennek köszönhetően Európa legnagyobb része víz alá került. Később csökkent a tengerszint, és 85 millió éve, a cenomán korszak kezdetén a mai Dunántúlt elborító sekélytengerből egy hosszú szigetív állt ki a Bakony területén.
Az egykori iharkúti bauxitkülfejtés területén Ősi Attila és Tormai András által 2000-ben felfedezett, és azóta világhírűvé vált dinoszaurusztemető feltárása során egy olyan növényevő tülkös dinoszauruszféle, az Ajkaceratops maradványait azonosították,
amelynek rokonai csak ázsiai lelőhelyekről voltak ismertek.
Az Ajkaceratops kozmai a csoport első, Európában felfedezett képviselője. Ősföldrajzi szempontból ez pedig azt bizonyítja, hogy korábban létezhetett egy olyan földhíd a bakonyi szigetív és a kontinentális területek között, amelyen át az ázsiai „betolakodók” egykor átkelhettek a mai Dunántúl területére.
A kréta legvégén, a maastrichti korszakban (hozzávetőleg 70 és 65 millió évvel ezelőtt)
a jelenkori Dunántúl, illetve a Bakony területéről visszahúzódott a tenger
(ezt az alapvetően tektonikai folyamatokra visszavezethető jelenséget nevezzük regressziónak), és hosszú időre szárazulattá vált.
(A Dunántúli-középhegység területét csak az eocén időszak derekán, mintegy 45 millió éve érte el egy újabb transzgresszió, azaz tengerelöntés.) A kréta végi szárazulat az akkori trópusi monszunéghajlatnak köszönhetően jelentős eróziónak volt kitéve; a fülledt, csapadékos és forró égövi viszonyok miatt ekkor képződtek a bakonyi bauxitlerakódások is.
A magyarországi kréta végi, maastrichti korszakbeli szárazulatról
eddig még nem került elő számottevő fosszilis leletanyag
és dinoszauruszmaradványok, így természetesen Tyrannosaurus-fosszília sem.
Azonban éppen az iharkúti felfedezés világított rá arra, hogy a korábbi feltételezésekkel szemben – amelyek valószínűtlennek tartották, hogy a mai Magyarország területéről dinoszauruszmaradványok kerüljenek elő –, nagyon is gazdag, és világviszonylatban egyedülálló dinoszaurusz-leletegyüttesre bukkantak.
Ezért még ha egyelőre nem bizonyított, de nem is lehetetlen, hogy egykor zsarnokgyíkok taposták a Dunántúl földjét. Mindenesetre Iharkút jó példa arra, hogy a hazai rétegek még nagyon sok felfedezni való titkot rejthetnek.