Aki látta már valaha a holdra szállás során készült fotókat, biztosan megfigyelte, hogy nem látszanak rajta a csillagok - ez azonban nem azért van, mert a NASA az egészet egy stúdióban, díszletek között forgatta le, hanem azért, mert az asztronautáknak kezdetleges kameráik voltak, amelyekkel egyáltalán nem tudták kiszűrni a Napból érkező fényt.
Az Apollo-11 két asztronautája, Buzz Aldrin és Neil Armstrong 1969. július 20-án tette meg az első lépéseket a Holdon. Mivel kísérőnknek szinte egyáltalán nincs légköre, az lenne a logikus, hogy az általuk készített fotókon rengeteg csillagot látunk - valójában nem a NASA stúdiójában felejtették el a csillagos égbolt égőit felkapcsolni, hanem a Nap szólt bele a látvány megörökítésébe.
Csillagunk ugyanis olyan fényes, hogy vele szemben állva képtelenség a távolban lévő, kevésbé fényes objektumokat megörökíteni kamerával, pláne egy olyannal, amit 1969-ben használtak. Még az űrhajósok is csak akkor láthatták a csillagos eget, ha eltakarták a szemük elől a napot. A Holdon a nappali égbolt csak azért látszik feketének, és nem kéknek, mint a Földön, mert
nagyon vékony légköre van csupán, ami nem szórja szét a csillag fényét.
Valami hasonló történik a fényszennyezett városokban is: a visszaverődő fény miatt lényegesen kevesebb csillagot látunk éjszaka mondjuk Budapesten, mint Bakonybél utcáin sétálgatva.