A kiterjedt síkvidékeken át kanyargó folyamok általában nem túl mélyek, a nagy mennyiségű és folyamatosan leülepedő hordaléknak köszönhetően. A geográfiai-földtani adottságok miatt azonban helyenként a sekély medrűnek tudott folyamok is meglepő mélységeket érhetnek el.
Így például a hozzánk különösen közel álló „Kék Duna” maximális mélysége a Nagy-kazán-szorosban a duzzasztás előtti időkben – az aktuális vízhozam függvényében – elérte az 50-60 métert,
napjainkban pedig a víz felduzzasztásakor ez az érték akár a 80 métert is elérheti.
Ez annak köszönhető, hogy a meredek falú sziklás szorosban, ahol mindössze 150-170 méter szélesre szűkül le a Duna medre, az 5-6000 köbméter/perc átlagos vízmennyiség nem tud szétterülni, így függőlegesen oszlik el az összeszűkült, kanyonszerű mederben.
Ez az igencsak figyelemre méltó vízmélység is eltörpül azonban a dobogós első helyezett folyam maximális mélységéhez képest.
Hosszúsága szerint a közép-afrikai Kongó 4371 kilométeres hosszával „csak” a 12. a Föld folyamai között,
ám mélységét tekintve ez földünk legmélyebb folyóvize.
A Kongó mellékfolyóival együtt az Amazonas után a Föld második legnagyobb kiterjedésű esőerdője mellett kanyarog, egyes szakaszai az Egyenlítőtől északra folynak, más részeivel pedig a déli féltekét érintve hömpölyög az Atlanti-óceán felé.
Ennek köszönhetően kiegyenlített a vízhozama, mivel a folyam víztömegét egyenletes eloszlásban érik az esőzések. Az Amazonas után a Kongó a Föld második legnagyobb vízhozammal rendelkező folyama. A Kongó legmélyebb pontja a folyam szurdokvölgybe mélyülő szakaszán található 245 méteres mélységben.
Nincs még egy folyó a földön, amely ekkora, a tengereket idéző vízmélységet érne el. Hogy mit rejthet a Kongó mélye, azt többnyire csak találgatják a tudósok.
Annyi bizonyos, hogy egészen különleges édes-mélyvízi élővilággal rendelkezik, olyan halfajokkal, amelyek tengeri társaikhoz hasonlóan a nyomáskülönbség következtében elpusztulnak, ha a mederaljzat körüli mélységekből a felszínre emelik őket.
Az erős sodrás és a lebegő hordalék miatt rosszak a látási viszonyok a vízben, így
különleges kihívást jelent a Kongó mélyvízi szakaszának kutatása,
sokkal nagyobb feladatot jelent, mint az ennél nagyobb tengermélységekben végrehajtott vizsgálatok.
A Nílus után a fekete kontinens második legnagyobb folyama három afrikai ország, a Kongói Köztársaság, a Közép-afrikai Köztársaság, valamint a Kongói Demokratikus Köztársaság területét érinti. Nemcsak a Kongó víztömege, hanem a folyam vízgyűjtő területén terpeszkedő buja trópusi esőerdő is még sok felfedezni való zoológiai titkot rejthet.
Olyan különleges állatfajok honosak a Kongó menti esőerdőkben, mint a csak 1901-ben felfedezett és a zsiráfok harmadidőszaki ősére emlékeztető, élő kövületként számontartott okapi (Okapia johnstoni) vagy a színes pofájú erdőlakó nagytestű cerkófmajom-féle, a mandrill (Mandrillus sphinx).
A Kongó-rengeteg a helyi bennszülött törzsek legendáriumát is megihlette: a misztikus és az esőerdő mélyén élő titokzatos, dinoszauruszszerű „Mokele mbembe” – lingala nyelven ez azt jelenti, „egy, aki megállítja a folyót” – ugyanolyan elevenen élő legenda, mint a himalájai népeknél a „havasi ember”, azaz a jeti.