1944. július végén, majd két hónapos véres csatározás után a német ellenállás megroppant nyugaton, és a szövetséges inváziós erők sikeresen kitörtek Normandiából. Az angol-amerikai haderő feltartóztathatatlan áradatként nyomult Franciaország belseje felé. A szövetségesek augusztus 25-én bevonultak Párizsba, és szeptember elsején elesett Antwerpen, Belgium legfontosabb kikötővárosa is.
A nyugati német fronton a felbomlás jelei mutatkoztak.
Von Zangen vezérezredes szétvert 15. hadserege demoralizált tömegként vonult vissza Hollandiába, és úgy tűnt, hogy a „tulipánok földje" is hamarosan elesik. Von Stauffenberg ezredes 1944. július 20-án Hitler ellen elkövetett sikertelen merényletkísérlete után, az egyre kiszámíthatatlanabb Führer még kevésbé bízott tábornokaiban, mint azt megelőzőleg.
A merénylet utáni megtorlásban sorra hullottak a fejek a nyugati fronton is. Von Kluge tábornagyot leváltották, és még a legendás hírű Erwin Rommel vezértábornagy sem kerülhette el Hitler őrjöngő bosszúját.
Valamit azonban tenni kellett az elkerülhetetlennek látszó nyugati összeomlás elhárítására. A helyzet stabilizálásával Adolf Hitler az egyik legmegbízhatóbb tábornokát,
a keleti frontról sietve visszarendelt Walther Model vezértábornagyot, a védekező stratégia mesterét bízta meg.
A „Führer tűzoltójának" becézett tábornokra nem kisebb vállalkozás, mint a megroppant nyugati front stabilizálása és a szövetséges előrenyomulás megállításának reménytelen feladata várt.
A nyugati hadseregcsoport élére a Wehrmacht rangidős tábornokát, a nácikat lenéző és Hitlert szűk, bizalmas körben rendre csak „hülye cseh káplárnak" nevező, arisztokrata Gerd von Rundstedt vezértábornagyot nevezték ki.
Hiába volt a nemzetiszocialista hierarchia csúcsain is közismert a mogorva porosz tábornagy nácikkal kapcsolatos cseppet sem hízelgő véleménye, a parancsokat fenntartás nélkül teljesítő idős tábornok stratégiai tudására még a bizalmatlan Hitlernek is szüksége volt.
A berlini főhadiszállás nyomasztó, ideges légkörével szemben, a szövetséges haderő Versailles-ba költözött főparancsnokságán nyár végére
a sorozatos győzelmek hatására euforikus hangulat uralkodott.
A szövetséges haderő főparancsnoka, Dwight D. Eisenhower tábornok környezetében a sikerek hatására mindenki szentül hitte, hogy a háború egy-két hónapon belül véget érhet.
Az általános jó hangulat sem feledtethetett azonban néhány súlyos problémát. A gyors előretörés miatt rendkívül megnyúltak az utánpótlási vonalak, és egyre inkább akadozott a csapatok ellátása. A szövetségeseknek hiába sikerült Antwerpent megszerezniük, a visszavonuló németek úgy elaknásították a kikötőt, hogy az még hosszú időre használhatatlannak bizonyult.
A főparancsnok dolgát súlyos személyi ellentétek is nehezítették. Az amerikai inváziós erők fenegyereke, a szabadszájú, cowboymódra elefántcsont markolatú coltot viselő George Patton tábornok és a brit csapatok elsőségére törekvő, kopott bársonynadrágjáról, bő pulóvereiről és elmaradhatatlan barettjéről híres főparancsnoka, Montgomery tábornagy között feloldhatatlan ellenszenv feszült.
Mindenki másként vélte leszüretelhetőnek a tálcán kínált győzelmet.
Eisenhower az angol és az amerikai seregtestek összevonásával széles fronton akart támadást intézni a német határ ellen. Montgomery és Patton élesen tiltakozott Eisenhower terve ellen, mivel ők önálló dicsőségre szomjaztak.
Szeptember első napjaira a hogyan tovább vált a szövetségesek legégetőbb kérdésévé. Montgomery tábornagy ekkor egy zseniális tervvel állt elő.
Felismerve a német hadseregben eluralkodott káoszt, egy minden addiginál nagyobb, kombinált, szárazföldi és légi hadművelettel a Rajna hollandiai szakaszán átívelő közúti hidakat akarta megszerezni.
A brit tábornagy elképzelése szerint, a hadművelet első szakaszában három légi úton szállított hadosztályt dobnak le mélyen a német vonalak mögött, amelyek elfoglalják Eindhoven, Nijmegen és Arnhem három nagy közúti hídját.
Ezt követően, a belga–holland határon várakozó páncélos haderő „átrobog" a hidakon, és meg sem áll a nyitva álló Ruhr-vidékig. A brit stratégák hipotézise szerint a német hadsereget egyedül ellátó ipari körzet elfoglalásával a náci Németország napokon belül össze fog omlani.
A hadműveleti terv nagyon ígéretesnek tűnt, de – az időjárás miatt –, mindössze két hét maradt a kivitelezésre. Eisenhower – Patton dühöngése és saját vezérkarának aggályai ellenére – végül zöld utat adott Montgomery tervének. Így született meg a Market Garden (Veteményeskert) fedőnevű hadművelet, a történelem legnagyobb légi deszantos bevetése.
Közben Von Rundstedt is hozzáfogott a szétzilált nyugati német hadseregcsoport újjászervezéséhez. A Franciaországból kivont, Wilhelm Bittrich Obergruppenführer (a Waffen-SS-ben ez az altábornagyinak megfelelő rendfokozat volt) parancsnoksága alatt álló, harcedzett II. SS-páncéloshadtest pihentetésére és feltöltésére a hollandiai Arnhem melletti erdőséget jelölte ki körletként.
A hadtestet alkotó két elit páncéloshadosztály közül, a Walter Harzer Obersturmbannführer (alezredes) megbízott magasabb egységparancsnok vezénylete alatt álló 9. Hohenstaufen hadosztály azt a parancsot kapta, hogy nehézpáncélosai átadása után a megmaradt technikát, valamint a legénységet vagonírozza be, és szeptember 17-én délután induljon vissza Németországba, a hadosztály teljes feltöltése céljából.
Montgomery és Browning tábornok hihetetlen intenzitású szervezőmunkájának eredményeként, a tervezett időpontra, 1944. szeptember 17-ére bevetésre készen állt minden idők leghatalmasabb légi armadája, hogy a történelem legmerészebb hadműveletével térdre kényszerítse a náci Németországot.
Úgy tűnt, hogy semmi sem állíthatja meg őket, a parancsnokokon viharos optimizmus lett úrrá.
Pedig mind a holland ellenállástól, mind pedig a Royal Air Force légi felderítőitől érkezett néhány nyugtalanító hír.
A holland ellenállók rejtjeles üzenetükben arról tájékoztatták a brit parancsnokságot, hogy megállt a németek visszavonulása, sőt egyre több friss, Németországból érkezett alakulat felbukkanását figyelték meg a határ közelében.
A RAF Arnhem körzetében készített légi felvételein pedig az erdőben megbúvó, álcázott páncélosokat fedeztek fel.
Az angol parancsnokok azonban a közelgő bevetés lázában égve nem adtak hitelt ezeknek az aggasztó híreknek.
A holland ellenállókat megbízhatatlannak tartották, az Arnhem körzetében megfigyelt német csapattestekről pedig Browning úgy vélte, hogy azok a 15. hadsereg maradványait alkotó, olyan leharcolt alakulatok, amelyek
csupa rémült aggastyánból és az első puskalövésre megfutamodó, pihés állú kölykökből”
állnak. Bűnös könnyelműség volt elmulasztani a hírek ellenőrzését, hiszen – amint az rövidesen kiderült –, rémült aggastyánok és pihés állú kölykök helyett a német hadsereg legelitebb egységeivel és harcedzett veteránjaival kellett szembenézniük.
A sietősen összeállított Market Garden hadműveletnek volt több kényes pontja is.
A terv csak akkor lehetett sikeres, ha a szövetségesek az összes rajnai hidat épségben elfoglalják.
Ezek közül az utolsó és a legmesszebb fekvő arnhemi nagy közúti híd megszerzése volt a legfontosabb, a Ruhr-vidékre történő áttöréshez.
Eredetileg azt tervezték, hogy szeptember 17-én egyszerre szállítják át és dobják le Max Taylor vezérőrnagy 101., illetve Richard Gavin dandártábornok 82. amerikai légi szállítású hadosztályát, valamint a Roy Urquhart vezérőrnagy parancsnoksága alatt álló 1. brit légideszant-hadosztályt.
Menet közben kiderült, hogy nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű csapatszállító repülőgép, így az egységeket csak három egymást követő hullámban tudják a bevetési térségbe szállítani.
A Brian Horrocks altábornagy parancsnoksága alatt álló, brit XXX. páncéloshadtest a hidakhoz történő áttörést pedig egyedül csak egy keskeny és mindkét oldalán magas töltésen keresztül tudja végrehajtani, ahol ellenállás esetén a páncélosok nagyon könnyen egérfogóba szorulhatnak.
Azonban már semmilyen érv sem tarthatta vissza a győzelemre szomjazó parancsnokokat az indulástól. A gyors győzelem reményében Urquhart vezérőrnagy például a golfütőit, John Forst alezredes, a felföldi rohamzászlóalj parancsnoka
pedig még a szmokingját és tánccipőjét is becsomagoltatta.
1944. szeptember 17-én kora délelőtt a közép-angliai kisvárosok lakói egyre erősebb morajlás hangjára lettek figyelmesek. Hihetetlen látvány tárult az utcára kiszaladt és a derült égboltot fürkésző emberek szeme elé. Látóhatártól látóhatárig, kelet felé tartó, vitorlázógépeket vontató C-47 szállítógépek százai sötétítették el az eget.
Kora délután az Arnhem melletti Hartenstein Hotelben Walther Model vezértábornagy is felfigyelt az egyre erősödő mély motorzúgásra. A főhadiszállásaként használt szálloda teraszára kisietve, még a monokli is leesett a tábornagy szeméről, amikor meglátta az eget elsötétítő légi armadát.
De hát miért jönnek ide az angolok, amikor semmi sincs Arnhem körzetében? – morfondírozott magában a tábornok. Megvan! Minden bizonnyal őt akarják elfogni! A tábornagy sietősen intézkedett a hotel kiürítéséről,
egyben telefonon azonnal riadóztatta Wilhelm Bitrichet, a II. SS-páncéloshadtest parancsnokát.
A gyakorlatias Bittrich tábornok rögtön átlátta, hogy az arnhemi nagy közúti híd lehet az angolszász légi invázió célja, nem pedig Model tábornagy elfogása.
Azonnal utasította a Németországba készülő Harzert, hogy hadosztályát szállítsa le az indulásra váró szerelvényekről, egyben riadóztatta a közelben állomásozó, Heinz Harmel Brigadeführer (dandártábornok) parancsnoksága alatt álló 10. Frundsberg SS-páncéloshadosztályt is.
Az 1. brit légideszant-hadosztály ejtőernyősei sikeresen landoltak az arnhemi hídtól 12 kilométeres távolságra fekvő füves réten, kijelölt leszállási körzetükben.
Urquhart tábornok elégedetten vette tudomásul, hogy csak kevés szállítógépük semmisült meg. Viszont amint az hamarosan kiderült, pont azokat a vitorlázógépeket vesztették el, amelyek a nehézfegyverzetet, köztük a páncéltörő ágyúkat szállították.
Rövidesen újabb fiaskóval szembesült a tábornok.
Egyik magukkal hozott URH-rádiókészülék sem működött, így sem az angliai főhadiszállással, sem pedig a saját egységeivel nem tudott kapcsolatba lépni. Először mégsem tűntek súlyosnak ezek a problémák. John Forst alezredes zászlóalja, a „Vörös Ördögök" sikeresen betörtek Arnhembe, és rövid tűzharc után elfoglalták a híd bal parti feljáróját.
A túloldali hídfő megszerzésére indított rohamot azonban a német őrség már sikeresen visszaverte. Ennek ellenére sem tűnt megoldhatatlan feladatnak, hogy másnapig tartsák a hídfőt, amikorra minden bizonnyal és az ütemtervnek megfelelően megérkeznek Horrocks altábornagy páncélosai.
Alig ült el az óriási légi armada motorzúgása, amikor a belga–holland határon több kilométer hosszan várakozó brit XXX. páncéloshadtest első Sherman tankjai felkanyarodtak a Nijmegen felé vezető töltésre.
Az első fél óra eseménytelenül telt el, csak a vonuló harckocsik lánctalpcsörgése verte fel a környék békés csendjét.
A töltést övező erdőben gondosan álcázott német páncéltörő ütegek tüzérei csak arra vártak, hogy felbukkanjanak előttük a brit harckocsik.
Megvárták, amíg az oszlop túlhalad rajtuk, majd kilőtték az élen haladó páncélost, ami miatt azonnal megálltak és feltorlódtak az oszlopot vezető ír gárdaezred harcjárművei.
A német tüzérek ezután módszeresen, sorba kilőtték a csapdába esett páncélosokat.
Noha a RAF időközben riasztott, rakétákkal felszerelt Typhoon vadászbombázói rövidesen elhallgattatták a német ütegeket, a töltésen lángoló roncsok hosszú órákra megállították a XXX. hadtest előretörését.
Még szinte meg sem kezdődött a hadművelet, de máris késedelembe estek, pedig a Market Garden sikere a menetterv pontos betartásán alapult.
Szeptember 18-án délelőtt az angliai reptereket sűrű ködpaplan lepte el. Az invázió második hulláma, az arnhemi hídfőt tartó csapatok számára oly nélkülözhetetlen utánpótlással együtt, a földön maradt. Pár száz kilométerrel keletre, a „Vörös Ördögök" felkészültek a híd túloldalán rohamra készülődő SS-alegységek fogadására.
Harmel egy páncélgránátos zászlóaljat vezényelt a hídfőhöz az áttörésre és az angolok kifüstölésére. Hamarosan megindultak a félhernyótalpas csapatszállítók, és heves géppuskatűz fedezete mellett elkezdődött a német roham. Forst emberei páncélököl segítségével kilőtték a parancsnoki járművet, majd lendületes ellentámadással visszaszorították a németeket.
Heinz Harmel Brigadeführer taktikát váltva, Párduc és Tigris nehézpáncélosokat vezényelt a hídra,
meghagyva személyzetüknek, hogy az áttörés után módszeresen lőjék szét a hídfőnél az angolok megszállva tartott házait. A félelmetes, 88 milliméteres löveggel felszerelt Tigrisekkel szemben Forst katonái tehetetlenek voltak. Megkezdődött a brit hídfőállás véres közelharcban történő felszámolása.
Horrocks előrenyomulása folyamatosan újabb és újabb nehézségekbe ütközött. Az angolok nem tudták, hogy az egyik lelőtt Horsa szállítógép roncsai között egy halott vezérkari tisztnél a németek megtalálták a Market Garden komplett hadműveleti tervét. Noha Model először megtévesztő hamisítványnak tekintette a németek kezére került becses dokumentumot,
Bittrich már ennek figyelembevételével szervezte meg a védekezést.
Szeptember 19-én ismét köd szögezte földhöz a csatorna túloldalán tehetetlenül várakozó inváziós erőket. Forst súlyos veszteségei miatt jelezte, hogy már nem sokáig képes kitartani. Montgomery főhadiszállásán a köd miatti sorozatos késedelem ellenére is, töretlen volt az optimizmus.
Minden bizonnyal remekül halad a hadművelet, hiszen ha problémák adódtak volna az arnhemi körzetben, Urquhart rádión jelzi azt. Taylor 101-es „vijjogó sasai", valamint Gavin 82-sei – ha késedelemmel is, de – sikeresen elfoglalták az eindhoveni és a nijmegeni hidakat, sőt szeptember 21-én a Maason átívelő egyik hidat is.
A biztatónak tűnő hírek ellenére azonban szeptember 21-én végleg megpecsételődött a nagyra törő Market Garden hadművelet.
Model parancsára Bittrich a II. SS-páncéloshadtest tartalékainak bevetésével, Vegehelnél ellentámadást indított, és kettészakította Horrocks XXX. hadseregét. Ennél többet már nem lehetett kockáztatni. A nem várt kedvezőtlen események nyomására a brit főparancsnokság kénytelen volt elrendelni Horrocks páncélosainak visszavonulását.
A maroknyira fogyatkozott és reménytelen helyzetbe került „Vörös Ördögökre" pedig a megalázó megadás és hadifogság várt. Az arnhemi nagy közúti híd elvesztése miatt kudarcba fulladt az oly nagy reménnyel várt és a háború gyors befejezésének lehetőségét felcsillantó Market Garden hadművelet. Hollandia egészen 1945 áprilisáig német megszállás alatt maradt. A híd túl messze volt...