Első ízben tanulmányozták a Jupiter röntgentartományú sarkifény-jelenségét akkor, amikor egy hatalmas napvihar érkezett a bolygóra.A drámai felfedezés a NASA Juno küldetésének részeként született ezen a nyáron.
E küldetés célja a Naprendszer két legnagyobb struktúrája – azaz a Jupiter mágneses mezeje (magnetoszférája) és a napszél által irányított űrterület – közti kapcsolat jobb megértése.
A napszél és a Jupiter magnetoszférája között állandó befolyásolási viaskodás zajlik”
– mondta William Dunn (University College London Mullard Space Science Laboratory), az új tanulmány vezetője.
"Meg akarjuk érteni ezt a kölcsönhatást és azt, milyen hatással van ez a bolygóra" – mondta Dunn. „A sarki fény (aurora) változásainak tanulmányozásával többet tudhatunk meg a Jupiter mágneses mezeje által kontrollált térről és arról, hogyan befolyásolja ezt a Nap” – folytatta Dunn. Ennek a kapcsolatnak a megértése fontos a galaxisszerte szétszórt számtalan mágneses objektum – például exobolygók, barna törpék és neutroncsillagok – megismerése szempontjából.
A Jupiter a Naprendszer második legnagyobb égitestje, központi csillagunk, a Nap után.
Tömege két és félszerese az összes többi bolygó együttes tömegének.
Az úgynevezett gázbolygók közé tartozik, a Szaturnusszal, az Uránusszal, és a Neptunusszal együtt. Tömege legnagyobbrészt hidrogénből, mintegy a negyede pedig héliumból áll.
Az óriásbolygónak van sziklás magja, amely nehezebb elemekből áll.
A Jupiter erős magnetoszférával, és jelenlegi ismereteink szerint 67 holddal rendelkezik.
Rendkívül gyors a tengelykörüli forgása (9 óra 50 perc 30 másodperc az egyenlítőn) miatt jól észlelhető lapultságot mutat a pólusainál. A sűrű atmoszférában rendkívül heves légköri jelenségek észlelhetők.