A Pluto szomszédját vizsgálja a New Horizons

Plútó
A New Horizons a Plútó rendszerének feltérképezése után tovább folytatja a Kuiper-öv kutatását
Vágólapra másolva!
A New Horizons-űrszonda nem áll meg a Pluto után sem - folytatja útját a Kuiper-öv többi objektuma felé. A következő célpont a 2014 MU69 katalógusjelű KBO, a szonda azonban időközben lencsevégre kapta az 50000 Quaoar kisbolygót, amelynek létezéséről 2002 óta tudunk.
Vágólapra másolva!

A Pluto szomszédját, az 50000 Quaoart kapta lencsevégre a New Horizons-űrszonda - a szonda több mint egy éve repült el a törpebolygó mellett, most pedig új kihívások után néz. Az új célpont az 2014 MU69 katalógusjelű objektum, amelyet, ha minden jól megy, 2019 januárjában fog elérni a Horizons.

Felvételek az 50000 Quaoarról Forrás: NASA

A szonda célpontja felé közeledve, még júliusban fotót készített a Pluto egyik szomszédjáról, az 50000 Quaoar nevű kisbolygóról, amelynek létezéséről 2002 óta tudunk, hála a Caltech két kutatójának, Mike Brownnak és Chad Trujillónak.

Az objektum méretei miatt vita folyik arról, hogy nem kéne-e törpebolygóvá átminősíteni.

Felfedezéséig a Pluto megtalálása (1930) óta ez volt a legnagyobb újonnan megtalált égitest a Naprendszerben (azóta találtunk már nagyobbat, de 2002-ig ez volt a rekordtartó.)

A Quaoar nevét egy tongva indián teremtésistenről kapta, mivel a felfedezéshez használt obszervatórium, a Palomar-hegyi Samuel Oschin teleszkóp környékén élnek a tongva indiánok. A kisbolygó 1100 kilométer átmérőjű, nagyjából fele akkora, mint a Pluto.

A New Horizons 2016 júliusában 2,1 milliárd kilométerre volt a Quaoartól, a kisbolygó pedig éppen 6,4 milliárd kilométerre volt a Naptól.

A Quaoarról készült felvétel azért fontos, mert ilyen messzi objektumot nem tudunk részletesen monitorozni - egy második szögből készült megfigyelés sokat segít abban, hogy többet tudhassunk meg a kisbolygóról.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!