Az amerikai alkotmány értelmében az Egyesült Államok elnöke az ország államfője, valamint a végrehajtó hatalom, a szövetségi kormány feje, és a hadsereg főparancsnoka is egyben.
Az európai országok alkotmányos berendezkedésében nincs ilyen megoldás,
még az erős államfői jogosítványokat deklaráló prezidenciális köztársaságokban sem, mint amilyen például Franciaország vagy Oroszország, ahol az állam- és kormányfői tisztség elkülönül egymástól.
Az amerikai alkotmány 2. §-a valódi hatalmi jogosítványokat rendel az elnök főparancsnoki pozíciójához, így többek között ő felel a katonai stratégiáért,
és közvetlenül is utasíthatja a haderőnemek vezérkari főnökeit,
szemben az európai, kancellári típusú demokratikus rendszerekkel, ahol a köztársasági elnöknek a névleges főparancsnoki címen kívül nincs semmilyen érdemi irányítási jogosítványa a hadsereg és más fegyveres testületek felett.
Az amerikai alkotmány a modern polgári demokráciák között egyedülállóan széles közhatalmi jogosítványokkal ruházza fel a mindenkori elnököt, akinek kezében, ha nem is korlátlan, de tekintélyes hatalom összpontosul.
Az elnöki hatalom legfőbb korlátja maga az alkotmány,
amelynek érvényesülése felett a szövetségi Legfelsőbb Bíróság őrködik. (Ez a konstrukció is eltér az európai jogtípusokban honos államjogi megoldástól, amely külön független bírói testület hatáskörébe utalja az alkotmányos rendelkezések feletti kontrollt.)
Az elnöknek különösen erősek a külpolitikai, diplomáciai irányítási jogosítványai,
gyakorlatilag saját maga határozhatja meg a külpolitikai stratégiát.
Az elnök dönthet új államok vagy kormányok elismeréséről vagy annak megtagadásáról, és a Szenátus kétharmados többségű hozzájárulásával önállóan köthet nemzetközi szerződéseket is.
A Szenátus „tanácsa és hozzájárulása” alapján az elnök nevezi ki a kabinet tagjait, a külföldi országokba akkreditált nagyköveteket, sőt a Legfelsőbb Bíróság bíráit is. Az alkotmány első cikkelyének 7. § (2) és (3) bekezdése alapján valamennyi, a Kongresszus által elfogadott törvényjavaslatot az elnök elé kell terjeszteni, aki aláírásával vagy törvényerőre emeli a javaslatot, vagy pedig alkotmányos vétójogával élve, visszaküldi a Kongresszusnak.
(Utóbbi esetben a visszautasított törvényjavaslat csak akkor emelkedhet törvényerőre, ha a Kongresszus mindkét háza kétharmados többséggel újra elfogadja.) Az elnök, mint a szövetségi kormány feje, felügyeli a törvények végrehajtását, és e körben saját jogalkotási hatáskörrel rendelkezik: az elnöki rendeletek törvényerővel rendelkeznek.
Ilyen jogosítványok birtokában talán nem véletlen, hogy az Egyesült Államok mindenkori elnöke nemcsak az ország legbefolyásosabb embere és első számú közjogi méltósága, hanem komoly világpolitikai tényező is egyben.
1793-tól a megválasztott amerikai elnökök majd másfél évszázadon át a választási évet követő év március hónapjának 4. napján tették le hivatali esküjüket, és mondták el beiktatási beszédüket.
Ez a tradíció Dwight D. Eisenhower első elnökségével szakadt meg.
A második világháborúban az angolszász szövetségesek főparancsnoki tisztségét betöltő négycsillagos tábornok az 1952-es választásokon a republikánus párt színeiben győzte le demokrata ellenfelét, E. Stevensont.
Eisenhower elnöki beiktatására 1953. január 20-án került sor Washingtonban, a Capitolium lépcsőjén. Eisenhower óta minden hivatalba lépő elnök január 20-án teszi le az esküt, és mondja el beiktatási beszédét.
A beiktatási beszéd – ami közvetlenül az eskütételi ceremónia után hangzik el – az elnök első hivatalos megnyilvánulásának tekinthető, ezért is kísérte mindig kitüntetett figyelem.
Az elnök a beiktatási beszédében tradicionálisan programot ad, illetve kifejti az országgal és a világpolitikával kapcsolatos vízióját.
Az amerikai elnökválasztások történetében a legrövidebb ideig hivatalban lévő elnök tartotta meg a leghosszabb – összesen 8 445 szóból álló – beiktatási beszédét,
ami ráadásul az életébe is került.
Az Egyesült Államok 9. megválasztott elnöke, William Henry Harrison a hagyományokhoz tartva magát 1841. március 4-én mondta el beiktatási beszédét.
Aznap különösen rossz volt az idő. Az ekkor már a 68. életévében járó elnök a hirtelen betört márciusi hidegben és sűrű hóesésben hajadonfőtt tartotta meg hosszúra nyúlt beszédét a sokezernyi érdeklődő előtt. Harrison elnök a beiktatási ceremónia alatt súlyoson meghűlt, és magas lázzal ágynak esett.
Alig 31 napos elnökségét követően, 1841. április 4-én tüdőgyulladásban elhunyt
az Egyesült Államok történetének harmadik legidősebb elnöke.
(Az első helyet a 70. életévében járó Donald Trump vette át, a 69 éves korában beiktatott Ronald Reagantől.)
Franklin Pierce, az Egyesült Államok 14. elnöke különösen jó memóriájával írta be magát a beiktatási ceremóniák történetébe. Az amerikai történelem elnökei között ugyancsak hosszúnak számító 3 319 szóból álló, előre leírt beszédét egyetlen hiba nélkül, fejből adta elő.
A leggrandiózusabb és legtöbb meghívottat felvonultató ceremóniát Theodor Roosevelt, az Egyesült Államok 26. elnöke mondhatja magáénak, akit 1905. március 4-én iktattak be hivatalába. „Teddy” Roosevelt későbbi utódaihoz, Lyndon B. Johnsonhoz és Gerald Fordhoz hasonlóan, alelnökből lett elnökké.
Johnson az 1963. november 22-i dallasi merénylet áldozatául esett John F. Kennedy, Ford pedig a Watergate-botrány miatt 1974. augusztus 9-én lemondásra kényszerült Richard Nixon örökébe lépve lett elnök.
Theodor Roosevelt William McKinley alelnöke volt.
McKinley elnök ellen 1901. szeptember 5-én, a buffalói Pánamerikai Kiállítás megnyitóján egy lengyel származású anarchista, Leon Czolgosz merényletet követett el.
Az elnök szeptember 14-én hajnalban belehalt sérülésébe. Az alkotmány szerint a hivatalban lévő elnök halála esetén első helyen az alelnök követi őt.
Így lett Theodor Roosevelt 42 évesen az Amerikai Egyesült Államok mind a mai napig legfiatalabb elnöke.
A republikánus párt színeiben indult az 1904-es elnökválasztáson, és meg is nyerte azt demokrata riválisával szemben.
Az elnöki beiktatására
minden addiginál több embert hívott meg, elsőként az amerikai társadalom valamennyi rétegéből.
A meghívott díszvendégek között foglalt helyet többek között – sokak megrökönyödésére – a „rézbőrű” Geronimo apacs törzsfőnök, de Roosevelt volt az első, aki színes bőrűeket is meghívott (sőt, később fogadott is a Fehér Házban) a beiktatási ceremóniájára.
Rooseveltet tekinthetjük az első olyan amerikai elnöknek, aki nagyon nagy hangsúlyt fektetett az önreklámozásra – ma úgy mondanánk, a személyi PR-ra – és a sajtóval való kapcsolatokra. Ennek jegyében minden addiginál fényesebb külsőségek között került sor elnöki beiktatására.
Érdemes megjegyezni, hogy az amerikai–magyar kapcsolatok történetében Theodor Roosevelt volt a legelső elnök, aki – nem hivatalos minőségében – 1910 áprilisában néhány napra ellátogatott Magyarországra.
A most leköszönt Barack Obamát 2009. január 20-án iktatták be az első elnöki tisztségébe.
Az eskü szövegét John Roberts főbíró mondta elő, azonban eltévesztette,
és ezt a jobb kezét Lincoln bibliáján nyugtató újdonsült elnök észre is vette.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság elnöke ismét megismételte az esküszöveg előremondását, ám ekkor Obama rontotta el a nem túl hosszú szöveget. Végül, az eskütételt harmadszor is meg kellett ismételni a Capitoliumban, ekkor már sem Roberts főbíró, sem pedig a frissen hivatalba lépett elnök nem tévesztett.