A csöcsiangi természettudományi múzeum kutatói szerint a lábnyomfosszíliákat Jivu város egyik dombján fedezték fel az őslénykutatók még 2007-ben, de csak 2014-ben kezdték el tanulmányozni őket.
A kutatók eddig több mint 80 lábnyomot találtak.
Eddig ez a legtöbb dinoszauruszlábnyom, amelyet egyetlen lelőhelyen fedeztek fel Délkelet-Kínában.
A múzeum kurátora, Csin Hszingseng szerint a késő krétakor hajnaláról származó leletek között theropodák, szauropodák és pteroszauruszok lábnyomai is sorakoznak.
A theropodák lábnyoma ritkán hosszabb 20 centiméternél, míg a szauropodáké akár egyméteres is lehet. A legérdekesebb lelet egy szauropoda-lábnyomban lévő pteroszaurusz-lábnyom volt.
A kutatók többnyire csak egy-egy lábnyomot találtak, de az ornithopodák esetében előfordult, hogy egy teljes pár lábnyomra bukkantak.
A dinoszauruszok lábnyomai olyan információkkal szolgálnak, amelyek a csontvázakból nem derülnek ki,
valamint segíthetik a biológiai sokféleségre, az ősi lények viselkedésére, valamint evolúciójára irányuló kutatásokat. Csin szerint a lelőhelyet a jövőben a nagyközönség előtt is megnyithatják.
Az egykor élt élőlények testmaradványai vagy életnyomai csak kivételesen ritka környezeti körülmények fennállása esetén maradnak fenn. Minél távolabb megyünk a földtörténeti múltban, mind a taxonok (rendszertani csoportok) mind pedig a maradványok száma, az úgynevezett fosszilis rekord egyre kisebb lesz.
Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy az adott földtörténeti korban ne élt volna a fosszilis rekordnál jóval több élőlény, illetve nem létezett több taxon. A geológiai léptékű időmúlás, a tektonikai változások, illetve a hegységképző erők valamint az erózió
megsemmisítik, vagy átalakítják az ősmaradványokat bezáró rétegeket.
Az ősmaradványokat két nagy csoportra, az úgynevezett test, illetve nyomfosszíliákra osztják a paleontológusok. Az előbbibe tartoznak a csont, fog, pikkely, páncélzat, illetve héjmaradványok, az utóbbiba pedig a testlenyomatok, életnyomok (például a tengeri üledékben élt férgek és más állatok lakójáratai, vagy mászás nyomai) illetve a lábnyomok is.
A csontmaradványok és a tengeri élőlények vázai csak ritkán és nagyon kevéssé őrzik meg eredeti anyagukat a mineralizációnak nevezett folyamat miatt, melynek során
az eredeti vázanyag ásványi anyagokra cserélődik ki, megőrizve a váz vagy héj eredeti struktúráját.
Az egykori őslények nyomai még ennél is ritkábban maradnak fenn. (A megmaradt ősmaradványok többsége tengeri szervezet, mivel a tengerben sokkal kedvezőbbek az elpusztult élőlény testmaradványai betemetődésének és megőrződésének a feltételei, mint a szárazföldeken.)
A lábnyomok többnyire vízpartok, vagy egykori itatók környékén maradtak fenn,
ahol a süppedős talaj egyfajta negatív öntőmintaként "rögzítette" az állatnyomokat.
A trópusi éghajlaton a puha üledék a nyomokkal együtt a tűző nap sugaraitól keményre szikkadt, majd egy-egy heves vihar vagy áradás üledékkel takarta be a nyomokkal teli talajt.
Az idők folyamán a betemetett üledék szilárd kőzetté vált, megőrizve az őslények nyomait. Magyarországon két jelentősebb nyomfosszília lelőhely található, az egyik a Mecsekben, ahol 200 millió éves, jura időszaki, kétlábon futó dinoszauruszok lábnyomai maradtak fenn a palarétegekben,illetve Ipolytarnócon, ahol a miocén időszak elején, nagyjából 19 millió éve egy heves vulkánkitörés hamuja konzerválta a szubtrópusi itatóhely több ezer állati lábnyomát.