A kultúrtörténet számos jól ismert misztikus irányzata illetve titkos társasága között egyetlen egy olyan sem akad, amelynek annyira vitatott lenne az eredete, mint a rózsakeresztes testvériségé.
A Franciaországban fellehető középkori írásos források szerint a Rózsakereszt Rendje (L'ordre de la Rose-Croix Veritas ) elnevezésű társaságot 1181-ben
Jean de Gisors, a szabadkőművesség „ősatyjaként" is számon tartott templomos lovag alapította meg,
aki II. Henrik angol király vazallusa, és az ugyancsak titokzatos Sion Rend első nagymestere volt.
Más verzió szerint a rendet a felvilágosodás és a pietizmus szellemi előfutáraként ismert német lutheránus teológus, Johann Valentin Andreae (1586 -1654) hozta létre a 17. század elején.
Johann Valentin Andreae nagy tisztelője volt Paracelsusnak,
az okkult és ezoterikus tanok, valamint az alkímia legnagyobb 16. századi alakjának, akit amellett, hogy saját korát megelőzve új és modern szemléletmódot honosított meg az orvoslásban, csillagjósként, halott-látóként, valamint alkimistaként a kultúrtörténet máig egyik leghíresebb és legtitokzatosabb misztikusává vált.
A rózsakeresztes testvériség eredetét kutatók közül egyesek Christian Rosenkreutz (1378- 1484) német nemest tekintik a rend megalapítójának. Rosenkreutz fiatal szerzetesként a 15. század első éveiben látogatott el a Közel-Keletre abból a célból, hogy Jeruzsálemben felkeresse a Szent Sírt.
Közel-keleti utazásán elsajátította az arab nyelvet, majd a damaszkuszi és jeruzsálemi, illetve egy egyiptomi kitérő után a marokkói Fezben telepedett le,
ahol kabbalával, mágiával és alkímiával, valamint gyógyászattal foglalkozott.
Két év múlva elhagyta az arab várost, és spanyolországi kerülővel tért vissza német földre. Itt megtapasztalva a korai reneszánsz egyre jobban elharapózó vallástalanságát elhatározta, hogy megváltoztatja az emberek gondolkodásmódját.
Egykori kolostorából három rendtársát vette maga mellé, és a hagyomány szerint velük együtt hozta létre az első rózsakeresztes társaságot.
Társaival engedelmességet és hallgatást fogadtatott meg, majd őket is beavatta a közel-keleti okkult tanokba.
Christian Rosenkreutz miután megismertette velük a titkos tudományokat, azzal bocsátotta el őket, hogy terjesszék a rózsakeresztes testvériség tanait a világ megjobbítására, majd visszavonult egy barlangba, ahol remeteként élt 106 éves korában bekövetkezett haláláig.
A hagyomány szerint ebben a sziklasírban feküdt kereken 120 éven át, egészen addig, amíg 1604-ben fel nem fedezték sírhelyét. A barlangban egy oltárként használt kőlapra erősített táblát találtak a következő felirattal: „A. C. R. C. Hoc universi compendium vivus mihi sepulchrum feci", azaz „Élőként készítettem magamnak ezt a sírt a világmindenség hasznára."
Rosenkreutz barlangjának fala tele volt rajzolva titokzatos feliratokkal,
de a sziklasírban nagy mennyiségű kéziratot is találtak, amelyek legnagyobb részt az aranycsinálásról szóltak.
Jó néhány olyan érthetetlen rajzot és titkos receptet is sikerült itt felfedezni, amelyek tartalmát senki sem tudta megfejteni,
csak feltételezték, hogy Rosenkreutz teljesítette a rend legfőbb célját, és sikerült megtalálnia a misztikus Bölcsek kövét. Több, a rózsakeresztesek történetével foglalkozó kutató, így Szerb Antal is kétségbe vonja azonban Rosenkreutz történetét.
Ami tény, hogy a rá vonatkozó első forrás az a kettő, 1607-ben és 1614-ben nyomtatásban kiadott röpirat, a Fama Fraternitatis R.C (Híradás a Rózsakeresztes Társaságról), valamint a Confessio Fraternitatis R.C. (A rózsakeresztes testvériség hitvallása), amely az előzőek szerint ismerteti Rosenkreutz élettörténetét. A harmadik ismert rózsakeresztes kiáltványt 1616-ban jelentették meg nyomtatásban „Chymische Hochzeit Christiani Rosencreutz anno 1459" azaz „Christian Rosenkreutz vegyi menyegzője, az 1459. évben” címen.
Noha ez a röpirat is névtelenül jelent meg csakúgy, mint az előző kettő,
a fogalmazásából bizonyosra vehető, hogy ezt Johann Valentin Andreae írta,
akit a Rózsakeresztesek Rendje egyik nagymesterének tartanak. Ez utóbbi munka olyan tömény mennyiségben tartalmaz templomos utalásokat, hogy röviddel a megjelenése után a katolikus egyház tiltott műként indexre is tette.
Egyébként az 1789-es francia forradalom egyik szabadkőműves vezéralakja, Mirabeau gróf szerint, a rózsakeresztes testvériséget az 1312-es vienne-i zsinaton törvényen kívül helyezett templomosok új név alatt létrehozott szervezetének kell tekinteni.
Dokumentálható tény tehát, hogy a rózsakeresztes tanok látható formában először Németországban bukkantak fel a 17. század elején.
Ez azonban egyáltalán nem zárja ki a rend jóval korábbi keletkezési lehetőségét,
hiszen a rózsakeresztesek egyik legszigorúbb fogadalma a szervezet titkosságára vonatkozott.
Ami ugyancsak dokumentálható, hogy a rózsakeresztes tanokat Michael Maier vitte át Angliába 1620 körül, ahol Robert Fludd szervezte meg a rend angliai ágát. A hagyomány szerint a 17. században a nagy múltú, skóciai királyi felmenőkkel rendelkező família, a Pendragon-klán egyik tagja, Ashap Pendragon is rózsakeresztessé lett, ez ihlette meg Szerb Antalt a regénye megírásában.
A rózsakeresztes testvériség tanai nagyon sokat merítettek az antik manicheus és gnosztikus filozófiából,
valamint a közel-keleti misztikus tanokból. Nem véletlen tehát, hogy mind a katolikus, mind pedig az anglikán egyház eretnekként tekintett a rózsakeresztesekre.
A rózsakereszteseknek a szabadkőművességgel történt összefonódása ugyancsak több évszázados múltra tekint vissza. A londoni Nagy Anyapáholy 1717-ben történt megalapításakor Christopher Wren valamint Elias Ashmole rózsakeresztes vezetők már mélyen beágyazták tanaikat a szabadkőműves eszmeiségbe.
Egy 19. századi brit szabadkőműves szerző,
J.M. Ragon egyenesen azt állítja, hogy a rózsakeresztes testvériség már a 18. század elején beolvadt a szabadkőművességbe.
Erre utalhat többek között, hogy a londoni Nagy Anyapáholy egyik alapítója, Elias Ashmole hozta létre azt a három alapvető kőműves fokozatot, ami ma is létezik.
A rózsakeresztesek történetét kutató két szerző, Prince és Picknett ugyancsak úgy véli, hogy a 18. század derekára az eredeti rózsakeresztes testvériség teljesen beleolvadt az erőteljesen terjeszkedő szabadkőművességbe: „...Egykor nyilvánvaló különbség volt kőművesek, rózsakeresztesek és az olyan szervezetek között, melyek templomos eredetet mondtak magukénak, ám [...] 1750 után az összes ilyen csoport hirtelen annyira szorosan összefonódott, hogy tulajdonképpen teljesen egynek tűntek.
A 19. században,1856 és 1895 között Franciaországban és az Egyesült Államokban is több, a rózsakeresztesek nevét viselő szervezetet hívtak életre.
Ezek, illetve a rákövetkező 20. században megalapított modern rózsakeresztes szervezetek azonban már merőben mások voltak, mint a múlt homályába vesző eredeti és misztikus testvériség.
A hagyomány szerinti az ősi rózsakeresztes testvériség tagjai közé tartozott többek között Dante Alighieri itáliai költő,
a 16. század nagy okkultistája Paracelsus, Nostradamus, a világhíres francia látnok,
John Dee 17. századi angol misztikus és honfitársa Francis Bacon filozófus, valamint az ugyancsak 17. században élt híres cseh író és pedagógus Comenius csakúgy, mint Robert Fludd, és Jakob Böhm német filozófus, a teozófia legnagyobb alakja, továbbá a 18. század egyik leghíresebb kalandora, alkimistája és látnoka, Saint-Germain grófja.
Hogy mi is a teljes igazság e furcsa és titokzatos rend keletkezésével és működésével kapcsolatban, talán mindörökre a kultúrtörténet megválaszolatlan kérdése marad.