Szobrot akar küldeni a Holdra egy párizsi művész

Hold
Buzz Aldrin az Apollo 11 űrhajósa a Holdon
Vágólapra másolva!
Virágot formázó szobrot akar a Holdra küldeni Anilore Banon párizsi művész. A floridai űrközpontból szombaton indul útnak a modellel a Nemzetközi Űrállomásra egy teherűrhajó (ISS), ahol tesztelik majd azt, hogyan viselkedik az anyag az űrben.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Űrállomáson tesztelik

A projekt megvalósulása érdekében Banon négy éve dolgozik együtt űrkutatókkal és egy mérnöki irodával. Tanácsukra ultrakönnyű anyagból készítette el alkotását.

Buzz Aldrin az Apollo 11 űrhajósa a Holdon Forrás: NASA

A szobrot a Hold szélsőséges hőmérséklet-ingadozásaitól egy speciális fólia fogja védeni.

A Nemzetközi Űrállomás asztronautái különböző hőmérsékletek mellett súlytalanság állapotában tesztelik a modellt.

A virág kelyhe éjszaka fog kinyílni

A Vitae (Élet) nevű szobor egy közösségi projekt - közölte Banon. Mint elmondta, a virág kelyhében az egyes kontinensek lakóinak kéznyomatait fogja megörökíteni, ami az emberiség jobb jövő utáni kutatását szimbolizálja.

A szobor modelljét a Nemzetközi Űrállomáson fogják tesztelni Forrás: NASA

A virág kelyhe éjszakánként kinyílik, míg nappalra becsukódik: erről egy nikkel-titán ötvözet gondoskodik, mely éjszaka az alacsony hőmérsékletre reagál.

Nem ez lesz az első műalkotás a Holdon

Banon egyelőre szponzorokat keres. Ahhoz hogy a Vitae-t a Holdra juttassák, a művész becslései szerint hárommillió dollárra (375 millió forintra) van szükség.

Forrás: MTI/Komka Péter

Nem ez lesz az első műalkotás a Holdon: 1971-ben az Apollo 15 egy kis alumíniumszobrot vitt a Föld csatlósára. Paul Van Hoeydonck belga művész Fallen Astronaut című szobrával az űrmissziókban elhunyt űrhajósokra emlékezett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!