Jaj a tobzoskáknak!

tobzoska
A tobzoska ma már a legjobban veszélyzetetett emlősfajok közé tartozik
Vágólapra másolva!
A tobzoskák vadászata 150 százalékkal nőtt Közép-Afrika erdőségeiben az 1970-es évektől 2014-ig - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
Vágólapra másolva!

Az egyetemi kutatók és fajmegőrző szervezetek szakemberei közreműködésével, a Sussexi Egyetem vezetésével készült tanulmány szerint évente 2,7 millió tobzoskát fognak be Kamerun, a Közép-Afrikai Köztársaság, Egyenlítői Guinea, Gabon, a Kongói Demokratikus Köztársaság és a Kongói Köztársaság területén.

A tobzoskák kereskedelme a legnagyobb

Természetvédelmi szakemberek már korábban kimutatták, hogy a vadon élő állatok közük a tobzoskák kereskedelme a legelterjedtebb a világon.

A közép-afrikai térséget illetően hasonló következtetésre jutott a nemzetközi kutatócsoport is, amely 14 afrikai ország 113 helyszínéről származó adatokat dolgozott fel.

A tobzoska ma már a legjobban veszélyzetetett emlősfajok közé tartozik Forrás: AFP/Sanjeev Chawla

A tobzoskákat húsukért és pikkelyeikért vadásszák, utóbbit a hagyományos gyógyászatban használják fel. Mivel Ázsiában a faj már majdnem a kihalás szélén áll, az afrikai tobzoskákat egyre inkább az ázsiai piacokra szállítják.

Sokat adnak értük

A Conservation Letters című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a tobzoskák ára az afrikai piacokon jelentősen megnőtt az 1990-es évek óta, az óriás tobzoska ára 5,8 szeresére ugrott annak ellenére, hogy védett fajról van szó.

"Tanulmányunk kimutatta, hogy az afrikai tobzoskák veszélyben vannak. Most lehetőségünk van megakadályozni, hogy ezek a fajok ne jussanak olyan sorsra, mint az ázsiai tobzoskák. Ha most nem cselekszünk ezeknek a jellegzetes fajoknak a védelme, jobb megértése érdekében, akkor elveszíthetjük őket" - idézte Daniel Ingramot, a tanulmány vezető szerzőjét az Eurekalert tudományos hírportál.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!