Villámok közt született, szegényen halt meg a zseniális feltaláló
![Nikola Tesla, feltaláló, fizika](https://cdn.origo.hu/2023/12/IG2-MSR-K_kcvG6FuMds3iC66F8QCPEkxvaVkXB3Ddg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UyNzRlNjUzYTM1YjQyYTk4OTVlOWE5MThlMTI1NWZi.webp)
Tesla alakja köré legendák szövődtek: állítólag földön kívüliek jeleit fogta, kidolgozta az időutazást és
feltalálta az „üzemanyag nélküli” motort, amely bárhol fellelhető anyagokat használ fel. Bár nyilatkozatai szerint az utóbbi kérdést megoldotta, találmányát sohasem mutatta be, az összeesküvés-elméletek hívei szerint azért, mert tartott az olajcégek bosszújától.
1900-ban a milliárdos Pierpont Morgantól kapott pénzből adótornyot kezdett építeni, hogy az egész világot besugározza képekkel és hírekkel, de az üzlettől végül a pénzember visszalépett. Tesla ezután azt javasolta, hogy a kiöregedett hadihajókat áramfejlesztőként hasznosítsák, ami meg is valósult. Antennarendszerét, amely vezeték nélküli átvitelt tett lehetővé, ma is használják, de a szabadalmat akkor sok évre titkosították. Ugyancsak Tesla dolgozta ki a mágneses aknák elleni védelmet.
A feltaláló 1943-ban bekövetkező halála után örökségének legnagyobb része a családtagokhoz került, több tárgyát pedig a belgrádi Tesla Múzeum vette magához. Állítólag néhány fontos iromány viszont az Egyesült Államok kormányához került, amit aztán titkosítottak. A titkosszolgálatok bizonyosan érdeklődhettek a tudós munkássága iránt, erről árulkodnak az FBI 2016-ban nyilvánosságra került dokumentumai.
Az iratok Tesla kísérleteivel és az általa kigondolt „halálsugárral” foglalkoznak. Utóbbit „láthatatlan erőfalként” jellemzik, ami megakadályozna bármilyen USA ellen irányuló katonai támadást.
Bár számos kitüntetést kapott, és 1931-ben, 75. születésnapja alkalmából a Time magazin címlapján szerepelt arcképe, élete nagy csalódása maradt, hogy a Nobel-díjat nem kapta meg. 1912-ben félhivatalosan felmerült, hogy Edisonnal megosztva veheti át a kitüntetést, de Tesla felháborodva utasította vissza, hogy vetélytársával akár csak ilyen összefüggésben is együtt említsék. A díjat végül a mindkettejüknél kevesebb érdemet szerzett svéd Gustaf Dalén vehette át.
Tesla mindig is hajlamos volt a neurózisra és a sértődésre, ráadásul tisztaságmániás volt, irtózott a kerek tárgyaktól, és csak olyan szobában volt hajlandó megszállni, melynek száma osztható volt hárommal.
Élete végén galambokat etetett a New York-i parkokban, rájuk pazarolva érzelmeit, amelyet embertársainak képtelen volt átadni.
A magányos és elszegényedett Tesla nyolcvanhat éves korában, 1943. január 7-én New Yorkban halt meg.
1960-ban teslának nevezték el a mágneses indukció SI mértékegységét (jele T), hagyatéka 2003-ban az UNESCO dokumentációs világörökségének része lett. A nevével alapított díjat 1975 óta osztják évente. A világ legnagyobb Tesla-emlékművét (egy több mint öttonnás, 6x3x3 méteres alkotást) 2014-ben Prágában avatták fel. A teljesen elektromos autókat gyártó, 2003-ban alapított amerikai cég is Tesla nevét vette fel.
Bár a neves tudós szinte összes találmányát az Egyesült Államokban hozta létre, Szerbia és Horvátország egyaránt a maga fiának vallja.
Érveket mindkét fél felhozhat, hiszen Horvátországban született szerb szülőktől, s bár mindössze egyetlenegy napot töltött Szerbiában, a hamvait tartalmazó urna a belgrádi Tesla Múzeumban található. A horvátok a délszláv polgárháborúban (1992-1995) lerombolták Gospicban álló szobrát, mert – az egyébként német anyanyelvű – tudóst szerb származásúnak minősítették, ugyanakkor Horvátországban négy éve Tesla-emléknappá és nemzeti ünneppé nyilvánították születésnapját, július 10-ét. Hamvait családja beleegyezésével 1957-ben szállították Szerbiába az Egyesült Államokból, s állították ki a nevét őrző belgrádi múzeumban.