Kr. u. 857-et írunk, a megtört rómaiak VIII. János pápától várják a megváltást, miután Dél-Itáliában több földrengés történt, a pletykák szerint Franciaországban pedig véreső esett, ezért már-már az apokalipszis eljövetelét várták a megrémült emberek. A frissen megválasztott pápát a Szent Péter-bazilikából a lateráni palotában lévő rezidenciáig követte az éljenző, ujjongó tömeg.
Mikor a menet egy keskeny sikátorba ért, a Szentatya elesett, és ekkor vált mindenki számára világossá az igazság:
ő valójában egy vajúdó nő, aki elesése után pár perccel később meg is szülte gyermekét.
A feldühödött nép a nőt és gyermekét a város kapuin túlra vonszolta, majd halálra kövezte – így hangzik a történet, ami az 1200-as évek óta árnyékolta be a katolikus egyház és a pápaválasztások történetét.
A 9. század elején, 818 körül Mainzban (a mai Németország területén) egy angol hittérítőnek lánya született, aki a keresztségben a Johanna nevet kapta.
Johanna szépsége és értelme hamar kitűnt a kortársai közül.
A korán érett lány 12 évesen beleszeretett egy szerzetesbe, akiért elhagyta a szülői házat, fiús külsőt öltött, és beállt novíciusnak.
Hogy huzamosan szerelme közelében lehessen, Johanna felvette az Angliai János nevet,
ekkoriban napjai leginkább tanulással, éjszakái pedig szerelemmel teltek. A csalás azonban nem maradt sokáig titokban, ezért a pár menekülőre fogta a dolgot. Kitaláltak egy mesét, miszerint ők a Szentföldre vándorló zarándokok, de valójában Dél-Európa felé tartottak.
Johanna párja Athénben maradt, és a lány onnantól fogva külön utakon járt. Férfivá maszkírozva magát tartott Róma felé, azt állítva hogy jegyző, illetve egy másik történet szerint azt, hogy tanár.
Nem telt bele sok idő, és hamarosan Rómában is kiemelkedett a többiek közül,
bölcsességének, teológiai jártasságának bíborosok, diákok jártak a csodájára;
buzgó szorgalmának pedig meg is lett az eredménye, hiszen amikor 855-ben az akkori pápa, IV. Leó elhunyt, Johanna, VIII. János néven léphetett a pápai trónra.
Egy ember azonban ekkor is tudta, hogy János valójában Johanna, méghozzá az inasa, aki teherbe ejtette a magányos asszonyt.
A nyilvános szülés és a csőcselék véres tette után a nagy botrányt igyekeztek mielőbb elcsendesíteni,
méghozzá III. Benedek pápa beiktatásával, olyannyira, hogy a még a pápai trónra lépését is visszadatálták 855-re, ami által a katolikus egyházat megszégyenítő nő nem maradhatott ott fekete foltként a pápák listáján.
Ezt bizonyította az is, hogy a következő pápa 872-es méltóságba iktatásakor nem a IX., hanem a VIII. János pápa nevet vette fel.
A női pápa legendája a keresztény egyház történetében igen csak viharosnak számító 10. századból ered, amely évszázadban összesen 23 pápa uralkodott.
A Johannára való első utalást egy 13. századi dominikánus szerzetes, Étienne de Bourbon tette
A Szentlélek hét ajándéka című művében.
Ugyanabban a században, az általa megírt történetet egy lengyel dominikánus, Troppaui Márton is beépítette saját, egyházi berkekben igen széles körben ismert művébe, a Pápák és császárok krónikájá-ba.
Pápai szeretőrekord
A X. században, amikor Johanna legendája is keletkezett, a római patrícius-családok asszonyai nagy befolyással voltak a pápákra. Az elvárások ellenére több pápa nyíltan tartott szeretőt, törvénytelen gyermekeiket később pedig általában unokatestvéreikként mutatták be. A "rekordot" egy 500 évvel később uralkodott pápa, VI.(Borgia) Sándor tartja, aki négy törvénytelen gyermeke közül egyet sem ismert el, mégis egyikükből, Cesare Borgiából végül bíboros lett.Akik hisznek az igencsak valószínűtlennek mondható Johanna-legendában, erre utaló bizonyítékként szoktak hivatkozni az emblematikus leleplezés helyén, a római Colosseum és a Szent Kelemen-templom közti sikátorban található anya-gyermek szoborra.
A történtek után a későbbi szertartások alkalmával már más útvonalon haladt a körmenet, nehogy megkísértsék a sorsot.
A másik árulkodó jel a sienai katedrálisban volt, több mint kétszáz évig.
A pápai mellszobrok mellett volt megtalálható a „VIII. János pápa, egy nő Angliából” felirattal ellátott szobor, amelyet a 16. században Zakariás pápa névre kereszteltek át.
A Johanna-históriához kapcsolható talán egyik legbizarrabb eszköz a „pápai vizsgálószék” volt,
amelyet a 11. és a 16. század között alkalmaztak:
a leendő pápákat megkérték, hogy üljenek bele a Szent János bazilikában található, középen lyukas márvány karosszékbe , ahol beiktatásuk előtt minden alkalommal egy orvos megvizsgálta a nemi szervüket.
A női pápa történetére az 1415-ös konstanzi zsinaton is hivatkoztak, méghozzá a pápai hatalomról folytatott vitán.
II. Pius, a tudós pápa erején felül azon volt, hogy eltörölje a legendát, ám nem járt sok sikerrel, így a későbbi protestáns írók számára a történet igen jó municióként szolgált a pápaság intézményének támadásához.
Mégis David Blondel, egy kálvinista író leplezte le a legenda valótlanságát, 1647-ben kiadott Kötetlen elmélkedés arról a kérdésről: igaz-e, hogy egy nő ült a pápai trónon című művében hosszasan értekezett a témáról.
A jelenkor történészei szintén elvetik a női pápa létezését, sokkal inkább a középkori pápaság negatív örökségei közé sorolják, hiszen az akkori pápák jelentős része egyáltalán nem volt szentéletű.
Némelyüket meggyilkolták, letaszították a trónról, bebörtönözték, vagy éppen megvakították. A vizsgálószék pedig feltehetően egy ókori emlék lehetett, amely a város valamelyik közfürdőjében állt.