A régi legenda szerint 907-ben, amikor Árpád fejedelem seregeivel a pozsonyi csatába vonult, Héderváron e kocsányos tölgyfa lombjai alatt pihent meg, és tartott hadi tanácsot. Egyesek még azt is tudni vélik, hogy a fa törzsén mind a mai napig látható forradás a fejedelmi ló kötőfékének nyoma.
Bár a botanikusok kormeghatározása szerint az idős tölgy valójában „csak" 700-800 éves lehet,
hazánk legidősebb fájának ifjúkora így is az Árpád-korba nyúlik vissza. Az 1942 óta védett öreg fa a közelmúltban intenzív korhadásnak indult, és 4 ágából 3-at letörött a szél,
ám civil összefogással sikerült megmenteni a famatuzsálem életét.
Az elkorhadt részt kivágták - így egy akkora rés támadt a fába-, hogy keresztül lehet rajta sétálni, magunkba szívva a letűnt korok illatát.
Dr. Kovács Péter erdészeti technikus és agrármérnök a fa lehullt makkjait összegyűjtötte, csíráztatta, és a saját kertjében nevelgette, majd a az Országos Erdészeti Egyesület Győr- Moson - Sopron megyei Magánerdő Helyi Csoportja,
a hét honfoglaló vezérről elnevezett hét facsemetét elültette az Árpád fa mellé.
Az Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, és Töhötöm nevű fák félkörívben állnak a szülőfájuk körül.
Az Árpád fa korát a láthatóvá lett évgyűrűk alapján próbálták meghatározni a szakemberek.
A fák megkötik levegőben lévő szén-dioxidot, felveszik a talajból a vizet és az ásványi sókat, és ezekből a napfény segítségével, a fotoszintézis útján állítják elő az anyagcseréjükhöz szükséges szerves vegyületeket.
Amíg a fák fotoszintetizálnak, tehát élnek, addig évgyűrűket is növesztenek.
Az évgyűrűk a fa keresztmetszésén szabad szemmel látható karikák, vagyis a fás növények vastagodása folytán, évenként keletkező olyan farétegek, melyek évi növekedését már régen felismerték, és felhasználták egy-egy fa életkorának meghatározásához.
Az évgyűrűk számáról a fa életkorát, a rétegek szélességéről pedig azokat az éveket ismerhetjük meg, amikor a környezeti, időjárási körülmények a fa növekedésére különösen kedvezők, vagy éppen ellenkezőleg, hátrányosak voltak.
A 907. július 4-én kezdődő bánhidai, vagy közismert nevén a pozsonyi csatával a Keleti Frank Királyság Pannóniát kívánta visszaszerezni Magyar Nagyfejedelemségtől.
Árpád a magyar törzsszövetség csapataival döntő vereséget mért Gyermek IV. Lajos keleti frank király Liutpold bajor őrgróf vezette seregei felett,
melyek legnagyobb része megsemmisült a két napig hullámzó ütközetben,
amelyben maga az ellenséges fővezér, Liutpold őrgróf is életét vesztette.
Hogy ki volt a magyarok hadvezére, máig nem tudni biztosan. Van olyan feltételezés, hogy személyesen Árpád vezette a törzsszövetségi hadakat, mások szerint viszont Zolta, aki Árpád halála után került a Nagyfejedelemség élére, és a frankok csak Árpád halála után, azt kihasználva törtek rá a magyarokra.
Egy másik feltételezés szerint Árpád a pozsonyi csatában lelte halálát.
A pozsonyi csata a magyar történelem kulcsfontosságú ütközete, ugyanis az itt aratott fényes győzelemmel szilárdult meg végleg a Dunántúlon is berendezkedő Magyar Nagyfejedelemség nemzetközi helyzete, és ezzel vált befejezetté a honfoglalás.
A pozsonyi csata után 123 évig nem mertek ellenséges csapatok a magyarok földjére lépni.
Legközelebb csak a pozsonyi csatát követő évszázad elején, 1030. július 11-én tört be ismét ellenséges haderő magyar földre , amikor is II. Konrád német-római császár próbálta meg - sikertelenül -hűbéresévé tenni az I. (Szent) István regnálta Magyar Királyságot.