Sopronhorpács Soprontól délre, a Répce-síkságon található település. Az itt fekvő birtok a 17. század második felétől, 1677-től egészen a második világháború végéig, 1945-ig a nagy múltú Széchenyi család tulajdonában állt.
Ez, valamint a többi nyugat-dunántúli birtok is zálogjogon jutott Széchenyi György kalocsai, majd 1685 márciusától esztergomi érsek, és rajta keresztül a család birtokába. Széchenyi Lajos - Széchenyi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítójának fia, és Széchenyi István, a „legnagyobb magyar" testvére -, fényes közéleti pályát futott be.
Császári és királyi kamarásként valamint valóságos belső titkos tanácsosként tagja volt a Habsburg-uralkodó közvetlen elnöklete alatt álló, és a legfontosabb állami ügyekben döntést hozó tanácsnak, a titkos kabinetnek.
Széchenyi Lajos az 1848-as forradalom és szabadságharc rendíthetetlen híve volt,
akit mélyen lesújtott a függetlenségi küzdelem elbukása. Miután 1849 őszén a tizenhárom aradi vértanú emlékére tüntetőleg 13 fát ültetett el kastélyának parkjában, a politikai karrierje véget ért, kegyvesztett lett Bécsben, és a hatalom a "rebellis" grófot mindenféle közszerepléstől eltiltotta.
Az aradi tizenhárom emlékét őrző sopronhorpácsi platánfák
a 19. század második felétől nemzeti kegyeleti hellyé váltak.
1867, a kiegyezés éve után egészen az első világháborúig minden év október 6-án a diákok és a község elöljárói itt emlékeztek meg a tizenhárom aradi vértanúról.
Az eredetileg elültetettek közül később elöregedés illetve betegségek miatt ki kellett vágni néhány fát, de ezeket pótolták, és így jelenleg is tizenhárom fa emlékezteti az utókort az aradi vértanúkra. A kastélypark azonban nem csak az aradi tábornokok emlékét őrzi, hanem számos növényi ritkaságot is rejt.
Még a 18. század elején egy kisebb kastély épült itt, ebbe költözött be Széchenyi László gróf. A kastély építését végül Széchenyi Antal és felesége fejezte be.
Bár ekkor a gondos mértani elrendezésű francia kert volt a módi, ám a Széchenyi-park a korabeli divat ellenére szabálytalan elrendezésű, természetes hatású angolparkként lett kialakítva.
Ezekből az időkből származik a park legöregebb, és az ország egyik legnagyobb gyertyánfája is.
Gróf Széchenyi Antalné volt az első, aki tudatosan sokféle – köztük számos ritka – növényfajt kezdett a kastélyparkba telepíteni.
Széchenyi Ferenc a három fia számára három hitbizományi részt adott a birtokból. Ekkor kapta meg Lajos Sopronhorpácsot, István Cenket, Pál pedig Gencsapátit. Széchenyi Lajost vonzotta a botanika, kedvencei az egzotikus trópusi fák voltak.
A parkban ma 50 lombos és 150 örökzöld fa található, amelyek közt egyaránt vannak őshonos, és őshonosnak nem számító fajok.
Széchenyi Lajos halála után fia, Imre vette át a birtokot,
aki apja nyomdokait követve folytatatta a park gondos ápolását, bővítését, így 1872-ben üvegházat is épített az egzotikus trópusi növénykülönlegességek számára.
A sopronhorpácsi kastély parkjában áll Széchenyi Ferenc emlékfája, egy gigantikus méretűre nőtt hársfa különlegesség,
melyet a „legnagyobb magyar" édesapja, Somogy-vármegye főispánja ültetett el. Széchenyi Ferenc és felesége az 1780-as években a sopronhorpácsi kastélyból Cenkre költözött.
Magukkal vitték a könyvtárat, a régiségeket, a térkép- és érmegyűjteményt is, amelyet a mecénás gróf 1802-ben a nemzet javára, közcélra ajánlott fel, megvetve ezzel az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének alapjait. Széchenyi Ferenc az ajándékozás emlékére a családja jelenlétében 1802-ben hársfát ültetett Sopronhorpácson, ez lett a híres Széchenyi-emlékfa.
A sopronhorpácsi park fajokban igen gazdag, itt található többek között az ország legméretesebb japán ciprusa is. A történelmi múltú park 1952-től a Növénynemesítő Kutatóintézet kezelésében áll.