Úgy tűnik, nemcsak brutális uralkodót, hanem megrögzött könyvgyűjtőt és tudáséhes gondolkodót is takart a „rettegett” jelző IV. Iván orosz cár személyében. A felbecsülhetetlen értékű könyvtára azonban elveszett, és ennek még a gondolata is igen szívfájdító. A széles körű ismeretek tárházát jelképező bibliotéka ugyanis hatalmas tudást és felbecsülhetetlen értékű kincseket rejthetett.
Rettegett Iván elveszett könyvtárát az orosz uralkodó nagyapja, III. (Nagy) Iván moszkvai nagyfejedelem alapította. Volt kitől tanulnia a kis Ivánnak, hiszen nagyapja (akit szívesen illettek a „minden oroszok nagyfejedelme” névvel is) hatéves korában politikai fogságba került, majd nyolcéves korától apja a saját társuralkodójává emelte.
Első felesége, Marija Boriszovna tveri hercegnő, Borisz tveri fejedelem leányának halála után II. Pál pápa javaslatára 1472-ben feleségül vette az utolsó bizánci császár unokahúgát, Zsófia Palaiologosz bizánci hercegnőt (a pápa ezzel is a római Szentszékhez kívánta kötni Oroszországot).
A Kreml kibővítésén szorgosan munkálkodó III. Iván Zsófia érkezésével egy plusz ajándékot is kapott: a hercegnő magával hozta régi könyveinek gyűjteményét új otthonába, Moszkvába.
A nem elhanyagolható méretű kollekció olyan értékeket tartalmazott, mint a konstantinápolyi könyvtár egy nagyobb dokumentumhalmazát,
amelyet a törökök elől mentettek ki,
amikor a várost 1453-ban II. Mehmed szultán ostrommal elfoglalta.
Emellett a gyűjtemény része volt a világhírű ókori alexandriai nagykönyvtár (a „múzsák csarnoka”) néhány kézirata is.
A nagyapai örökséget Rettegett Iván vitte tovább, aki maga is híres könyvgyűjtő volt.
Több értékes kötettel és számos kézirattal bővítette a korábbi hagyatékot.
Kétségtelen, hogy Iván trónra lépésekor az ország még nem is sejthette, micsoda rettenetes, kegyetlen, mindamellett lángelméjű uralkodót kapott.
A mindig, mindenhol és mindenkiben ellenséget szimatoló cár folyamatosan gyarapodó könyvtárában görög, latin, héber és óegyiptomi nyelvű dokumentumokat is felhalmozott. A könyvek sorában meglapultak továbbá olyan becses értékek is,
mint a 2. századból származó kínai szövegek
és természetesen Rettegett Iván saját korszakának nyomtatványai.
Christopher von Dabelov, a 19. században élt történész azt állította, hogy látta az eltűnt gyűjtemény katalógusát, az elveszett könyvek címeit.
Elmondása szerint a listán ott virított Titus Livius ókori római történetíró hiánypótló sorozatának, A római nép története a város alapításától (Ab urbe condita) 145 kötete, amivel a papok által vezetett évkönyvek, az annalesek mintájára évről évre haladva meséli el az adott esztendő fontosabb eseményeit.
A történészek jelenleg csupán a kollekció 35 darabját ismerik. Továbbá az elveszett könyvtár megőrizte az időszámításunk előtt 54 és 51 között íródott, Cicero De republica teljes változatát, amelyen Marco Tullius Cicero ókori római író, filozófus és politikus többet dolgozott, mint bármelyik másik munkáján, és ami az „ideális állam” jellemzőit tárja olvasói elé.
Ebből csak a kötet töredékeit találhatjuk meg a mai nyugati könyvtárakban. Továbbá a polcokon ott virítottak Publius Vegilius Maro, a csak Vergiliusként ismert római költő eddig ismeretlen költeményei is. És a lista korántsem tekinthető teljesnek ezekkel.
Rettegett Iván élete más területeihez hasonlóan a könyvtárának kincseit is mániákusan védelmezte a képzelt ellenségei elől.
A történészek szerint ezért dönthetett úgy, hogy a felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat a Kreml alagsorában rejti el,
hogy megóvja ezeket az akkoriban gyakorta pusztító tűzvészektől.
A könyveket azonban nem hagyta porosodni: az uralkodó által megbízott írnokok szorgalmasan lefordították az összeset orosz nyelvre – legalábbis a kutatások erre engednek következtetni.
Egy másik szóbeszéd szerint azonban azt is megszellőztette, hogy a tudósok bizonyos esetekben megtagadták a fordítási munkák folytatását, mivel attól tartottak, hogy a cár gyakran élt a könyvekből megismert „fekete mágia” eszközeivel ellenségei eltávolításához.
A hírhedt cár az olvasáson kívül leginkább a gyilkolásban, a hódításban, a várbörtönben raboskodó foglyok kínzásában és a fanatikusan saját képmására formált Istenben lelte örömét.
Vasalt, nehéz botját mindig magánál tartotta, és ha valaki nem tetszett neki, egyszerűen agyonütötte ezzel.
Rémuralma (bár egyesek bölcs igazságosztónak is tartják) 1584. március 18-án ért véget.
Az orosz uralkodó halála után kincseivel együtt a könyvtára is eltűnt.
Többen állítják, hogy tűzvész pusztította el, mások szerint azonban a bibliotéka még ma is létezik.
A történelem során sokan keresték, de néhányan feltétel nélkül hittek abban is, hogy miután Rettegett Iván könyvtárát megátkozták,
így akik azt kutatják, megvakulnak.
Ez a legenda talán akkor kapott szárnyra, amikor IV. Iván a közelgő halál szelét megérezve kincseit (festményeket, műtárgyakat, drágaköveket és a könyveit) a Kreml alagsorába befalaztatta.
Úgy hírlik, ez nem bizonyult elegendő biztosítéknak, így a kőművest, aki ezzel dolgozott, megvakíttatta, annak segédeit pedig kivégeztette. Azokat a tanácsadóit (szám szerint hetet) pedig, akik szintén tudtak a kincsekről, elevenen befalaztatta az értékeivel együtt.
Bár azt senki sem tudja biztosan, hogy a könyvtár létezhet-e valahol még napjainkban is, a feltételezett átok ellenére kincsvadászok tömege keresi azóta is az elveszett gyűjteményt.
Az évszázadok során többen, többféle módon igyekeztek megtalálni a bibliotékát,
köztük egy későbbi orosz uralkodó, Nagy Péter, valamint a Vatikán képviselői is.
Próbálkozásaik egytől-egyig kudarcba fulladtak. A 20. század első felében egy orosz régész, Ignatius Stelletskii egész életét a könyvtár keresésével töltötte. A Kreml különböző évszázadokból származó térképeinek és a rendelkezésére bocsátott archív anyagnak köszönhetően következtetett a könyvtár lehetséges helyszínére,
és 1929-ben engedélyt kapott a szovjet kormánytól annak a feltárására.
Bár az Arsenalnaja-tornyok alatt végzett ásatások 1933-ban elkezdődtek, a következő évben, Szergej Kirov meggyilkolása után már csak részben folytatódhattak, majd a második világháború kitörése után teljesen leálltak.
Annak ellenére, hogy Stelletskii a háború után ismét folytatta a feltárási munkálatokat, gyengülő egészsége egyre jobban akadályozta ebben. Végül a régész 1949-ben bekövetkezett halála után az egész korábbi munka félbeszakadt.
Az 1990-es évektől kezdve újabb kezdeményezések történtek Rettegett Iván könyvtárának felkutatására.
A keresés kiterjedt a Kreml alagsorától kezdve az egész épületre, sőt, azon kívülre is.
Többen azt állították, hogy a könyvtárat más helyre költöztethették át.
A lehetséges helyszínek között szerepel Szergejev Posad (ahová az orosz uralkodó utolsó éveiben költöztette át az udvartartását), Alexandrov (a cár egyik központi tartózkodási helye), valamint a Kolomenszkoja közelében lévő Djakovo falu (ahol egy titkos kapu vezet a föld alatt épített Keresztelő Szent János templomba).
Eredményre azonban ezúttal sem jutottak.
A kutatók jelentős része szerint egyáltalán nem biztos, hogy Rettegett Iván értékes könyvtárát valaha is megtalálják.
És ha mégis, akkor sem lehetünk biztosak abban, hogy a könyvek és a becses kéziratok épségben fennmaradtak az idő vasfogának pusztítása nyomán. Ám úgy tűnik, a kincskeresők és tudósok nem adják fel a kutatást.