Az ENSZ már több évtizede békefenntartóként jelen van a szigetországban, amiben Magyarország is részt vesz. Ciprus történelme érdekes, szeszélyes, néhol bonyolult és szerteágazó. A szigetországot megosztó befagyott és megoldatlan régi konfliktus hátterét a magyar kutatók élesben is tanulmányozhatták.
Ciprus szigetének és fővárosának északi, Törökország által megszállt harmadát több mint negyven éve választja el az úgynevezett zöld vonal, amit a hatvanas években egy brit tiszt húzott a térképre.
A szigetország megosztottsága azóta sem szűnt meg,
a feszültség és az ellentétek kezeléséhez pedig továbbra is szükség van az ENSZ békefenntartóira. A Pécsi Tudományegyetem hattagú küldöttsége néhány napon át a magyar kontingens munkáját kísérhette figyelemmel Cipruson.
Befagyott konfliktusok, hidegháborús örökség jellemzi a térséget, ráadásul a közelben csak olyan országokat találhatunk, ahol polgárháborúk, megosztottság, vallási ellentétek lángolnak
– nyilatkozta dr. Pap Norbert, a delegáció vezetője. – „Bár 1974 óta nem volt háború, mégis ma is jelen van a feszültség, a megoldás pedig éppolyan távolinak tűnik, mint annak idején.”
Hozzátette, hogy a többrétegű konfliktus kezelésébe 1974 augusztusa óta rengeteg pénzt öltek: a harcállási rendszer, az ezt kiszolgáló logisztika, valamint mindennek fenntartása hatalmas pénznyelőnek bizonyult.
„Bonyolult a helyzet, aminek azonban rengeteg a tanulsága” – hangsúlyozta a szakember. – „A kutatócsoportunk által vizsgált boszniai struktúra és a ciprusi konfliktus sokban hasonló, miközben ez a legfontosabb ENSZ-misszió, amiben magyarok részt vesznek.”
Ciprus civilizációja a régészeti leletek és a későbbi, írásos történelmi dokumentumok segítségével már 9 000 éve nyomon követhető.
A sziget a közel-keleti ókori világ nagy civilizációi számára egyfajta stratégiai alapkőnek bizonyult,
így Ciprus igen küzdelmes évezredeket tudhat a háta mögött.
Az időszámításunk előtti időkben leigázta Asszíria, Egyiptom, Perzsia, Macedónia, majd Róma is, a Római Birodalom összeomlása után a negyedik századtól pedig a bizánciak, a frankok és a velenceiek uralma alá került.
Az oszmánok II. Szelim szultán idejében 1570-71-ben foglalták el Ciprust,
és ezzel vette kezdetét a 300 éves török uralom. A ciprusi törökök ősei az oszmán időszak alatt telepedtek le a szigeten.
A gazdag és változatos történelem, valamint az eltérő civilizációs hatások révén Ciprus sokrétű kulturális örökségre tett szert.
Jóval később, 1878-ban a Brit Birodalom megállapodott II. Abdul-Hamid szultánnal, aki éves bérleti díj fejében a britek ellenőrzésébe adta a szigetet.
Törökország az I. világháborúban a császári Németország vezette központi hatalmakhoz csatlakozott, ezért 1918 után a vesztesek sorsában osztozott.
A versailles-i békerendszer részét alkotó, az antant, valamint Törökország között 1923. július 24-én aláírt lausanne-i békeszerződéssel
az egykori Oszmán Birodalmat a győztesek szétdarabolták, és Ciprus végleg brit fennhatóság alá került,
1925-ben angol koronagyarmat lett.
Az 1930-as évektől felerősödött a ciprusi görögök mozgalma,
amelynek a Görögországgal való egyesülés volt a legfőbb célja.
1950-ben Makáriosz érsek állt az enózisz, azaz a görög patriótamozgalom élére, aki az athéni kormánnyal szorosan együttműködve igyekezett nemzetközi támogatást szerezni az egyesülési törekvésekhez.
Az Egyesült Királyság kormányának a helyzet pacifikálására tett kísérletei meddőnek bizonyultak:
London három alkalommal, 1948-ban, 1954-ben, majd 1955-ben a belső önkormányzat különböző formáinak megteremtésére tett javaslatait a ciprusi görög etnikai tanács elfogadhatatlannak minősítette.
1955-ben végül a Ciprusi Harcosok Nemzeti Szervezete (National Organisation of Cypriot Fighters, EOKA) fegyveres ellenállást indított az angol fennhatóság megszüntetésére.
A konfliktust kihasználva az ankarai kormány támogatásával a ciprusi török vezetők létrehozták a Ciprusi Török Pártot (Cyprus Is Turkish Party) és a Török Ellenállási Szervezetet (Turkish Resistance Organisation). A szigetországot megosztó harcok ezzel nemzetközi konfliktussá szélesedtek.
Az Egyesült Királyság 1960-ban függetlenségi tárgyalásokat kezdeményezett Görögországgal és Törökországgal, amelyben a három hatalom garantálta Ciprus integritását és védelmét.
Az egyezmény deklarált célja annak megakadályozása volt, hogy senki se egyesíthesse vagy oszthassa fel Ciprust.
Az így de facto és de jure is függetlenné vált szigetország azonban nem vehetett részt az önállóságát biztosító egyezményeket kidolgozó tárgyalásokon.
A kapcsolatok 1963-ban jutottak mélypontra,
amikor fegyveres harc bontakozott ki a két népcsoport, a görögök és a törökök között,
és ami megközelítőleg 500 ember halálához vezetett.
Az országban állomásozó brit csapatok a szemben álló erők megfékezésére és elszeparálására kidolgoztak egy nagyszabású tervet, ennek eredményeként állították fel a zöld vonal (Green line) néven ismertté vált tűzszüneti vonalat.
Az ENSZ békefenntartó erői 1964-ben érkeztek Ciprusra, és azóta is a szigeten állomásoznak, a fegyvernyugvás ellenőrzésére.
Az ellenségeskedés azonban tovább folytatódott a szigetország két népcsoportja között.
A görög és a török közösség igen közel került a háborúhoz, ezért Makáriosz érsek újabb tárgyalásokat kezdeményezett, de fáradozásai sikertelenek maradtak.
1974-ben az unionista, magát EOKA B-nek nevező görög ciprióta fegyveres csoport Athén támogatásával megdöntötte Makáriosz érsek hatalmát,
és egy nacionalista kormányt juttatott hatalomra
Nikos Sampson vezetésével, aki a feltételek nélküli enóziszt támogatta.
A hatalomátvételre adott válaszként Ankara sebtében kidolgozta a sziget török lakta északkeleti részének katonai megszállását célzó Attila-tervet. A török csapatok 1974. július 20-án kezdték meg a partraszállási műveletet.
A török hadsereg a hadművelet során a sziget területének mintegy 36 százalékát szállta meg,
és 170 ezer görög etnikumú lakost kényszerített távozásra lakóhelyéről. Görögország képtelen volt megakadályozni az Athént készületlenül ért váratlan török inváziót.
Válaszul a török megszállás alá került területen végrehajtott kitelepítésre,
a sziget görög fennhatósága alatt álló részén 44 ezer ciprusi török is elveszítette a lakhelyét.
1983 novemberében egyoldalúan kikiáltották az Észak-ciprusi Török Köztársaságot, amelyet mindeddig csak és kizárólag Törökország ismert el hivatalosan.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa és számos kormány elítélte a függetlenség egyoldalú deklarálását,
ugyanakkor felszólították a török cipriótákat szeparatista törekvéseik beszüntetésére, és a konfliktus békés, tárgyalásos rendezésére.
Nicosiát, a fővárost a török megszállás után a szigeten átfutó zöld vonal mentén kettéosztották (a görög és a török ciprióták csak 2003-tól látogathatnak át a sziget másik felére).
Az elmúlt évtizedekben több ciprusi vezető is nyíltan kereste a kompromisszum lehetőségét, ám mindeddig sikertelenül,
és az újraegyesítésről szóló tárgyalások sorra kudarcba fulladtak.
Az ENSZ többször próbálta megállapodásra sarkallni a görög és a török ciprióták delegációit,
ám a világszervezet erőfeszítéseit sem koronázta eddig siker.
A több mint négy évtizede tartó konfliktust a népszavazások nem zárták le, de az a fontos körülmény sem, hogy 2004 májusában a Ciprusi Köztársaság az Európai Unió tagjává vált.
Legutóbb tavaly júliusban, a svájci Crans-Montana üdülőhelyen rendezett tanácskozáson futottak ismét zátonyra az újraegyesítési tárgyalások.
Sajnos ... nem volt lehetséges a megállapodás, a konferenciát pedig anélkül zártuk le, hogy megoldást találtunk volna erre a tragikus és hosszú ideje tartó problémára
– nyilatkozta akkor António Guterres ENSZ-főtitkár, aki hozzátette, hogy „ez még nem jelenti azt, hogy ne lehessen más kezdeményezéseket életre hívni a Ciprus-probléma megoldására”.
A DPA német hírügynökség szerint a török fél a tárgyalás során mindvégig kitartott amellett,
hogy a konfliktus rendezését követően is a török csapatok tovább állomásozhassanak a szigeten.
A görög küldöttség viszont az összes török katona fokozatos kivonását akarta elérni. A kölcsönös bizalom helyreállításához talán nem is elég a politikai megegyezés, hanem ennél jóval többre lesz szükség.
Így egyelőre továbbra is fennmarad a fővárost Európában most már egyedülálló módon kettéosztó szögesdrótkerítés.