Megújult a két és félezer éves királyi ágy

Kína
Díszes fejedelmi kínai ágy (a kép illusztárció)
Vágólapra másolva!
Tizenhét éven át tartó helyreállítási munkálatoknak köszönhetően született újjá Kínában egy 2500 éves "sárkányos ágy", amelyről úgy vélik a régészek, hogy hajdanán egy uralkodó tulajdonát képezte.
Vágólapra másolva!

Ez a legszebb állapotban fennmaradt ókori kínai ágy

Jang Tao, a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban lévő csengtui régészeti intézet munkatársa szerint a 2,55 méter hosszú, 1,3 méter széles és 1,8 méter magas bútordarab

a legrégebbi és legjobb állapotban fennmaradt lakkozott ágy, amelyet valaha feltártak Kínában.

Az oldalán cinóbervörös sárkánymotívumokkal díszített ágy 45 elemből áll, amelyek közül a legnagyobb 3,2 méter hosszú, a legkisebb pedig 20 centiméter. Minden egyes alkatrészt csappal és csaplyukkal illesztettek össze a mesteremberek.

Tizenhét évig tartott a lelet restaurálása

Az ágyat még 2000-ben fedezték fel egy csengtui sírkomplexumban. "A darabjai annak idején hajóalakú koporsókba voltak szétszórva, és a régészeknek 17 évbe telt, mire különböző technikákat alkalmazva visszaállították eredeti állapotába az ágyat" - mondta Hsziao Lin, az intézet restaurációs részlegének vezetője.

Díszes fejedelmi kínai ágy (a kép illusztárció) Forrás: Pinterest

"Az ágy felépítése és mintázata alapján nagy valószínűséggel a hajdani Su állam egyik uralkodójáé volt, aki 2500 évvel ezelőtt, a Hadakozó fejedelemségek korának hajnalán uralkodott ezen a területen" - mondta Jen Csin-szung, aki annak idején a sírkomplexum feltárását vezette."A jelek, amelyeket a készítők hagytak hátra az ágyon, nagyon emlékeztetnek a Su államban használt rejtélyes nyelvre, amelynek megfejtéséhez most új és értékes információkkal szolgálnak a kutatóknak" - tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!